Mobilt rabolt egy fiútól Pécsett, négy évre ítélték
Helybenhagyta a Pécsi Törvényszék hétfőn megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 19-én napján kihirdetett elsőfokú ítéletét, így jogerősen négy évet kell börtönben töltenie annak a férfinak, aki az utcán kirabolt egy kisfiút Pécsett. A vádlott 2017. szeptember 9-én a délutáni órákban Pécsett, az utcán észrevette, hogy egy kiskorú fiú ruházatában egy mobiltelefon van és elhatározta, hogy megszerzi. Odalépett a fiúhoz, megszólította, majd egyszer ököllel megütötte a mellkasát. A kiskorú sértett megtántorodott, ezt a vádlott kihasználta és...
Busszal ütközött egy autó a Pellérdre vezető úton
A balesetben ketten könnyebben megsérültek. Összeütközött szerdán kora délután egy helyi járató autóbusz és személygépkocsi a Pellérdre vezető úton. A balesetben a buszon utazók közül egy ember könnyebben megsérült, az autóban ülők közül szintén egy ember sérült meg, ő is könnyebben.A helyszínelés idején félpályán halad a forgalom.
Antennát is lopott a tévéhez egy besurranó tolvaj
A férfi a nyitott bejárati ajtón bement egy csányoszrói házba, majd onnan egyebek mellett tévét, DVD lejátszót és hangfalakat lopott. A rendőrök hétfőn délután fogták el az a helyi férfit, aki február 23-a és február 27-e között a nyitott bejárati ajtón bement egy csányoszrói házba, majd onnan ellopott egy tévét és egy DVD lejátszót. Eltulajdonított egy hangfalszettet, illetve még két hangfalat, és magával vitt egy beltéri egységet és egy antennát is. A rendőrök a 44 éves férfit a lakásán fogták el, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.Ellene -...
Szatyor-Járkovich Andrea:...
Kétgyermekes családanya, a Pécsi Tudományegyetem Onkoterápiás Intézetének vezető klinikai kutatási koordinátora, s a tánc...
Vaddisznók miatt történt...
A főút Pécs és Pécsvárad közötti szakaszán két gépkocsi is az út menti árokba hajtott. Vaddisznók rohantak ki a 6-os...
Új feketególya-pár foglalta...
Új feketególya-pár foglalta el kedden azt a bekamerázott fészket a Gemencben, ahol eddig a legidősebb ismert fekete gólya...
Tizennégy előadás szerepel...
Tizennégy produkció - köztük 8 budapesti, egy vidéki és fővárosi koprodukció, valamint 3 vidéki és 2 határon túli előadás -...
Önkéntesek mentik a békákat...
A kora tavaszi enyhe időjárás felébresztette a téli menedékeikben pihenő kétéltűeket. Az avartakaró és a...
El akarta rabolni egy idős...
A Pécsi Járásbíróság hétfőn rablás kísérlete, kifosztás és közokirattal visszaélés miatt bűnösnek mondott ki egy egy férfit, s...
A kistelepülésken élő munkatársak számára szerveztek találkozót
Baranya megye területén élő kistelepülési munkatársak számra szervezett találkozót a Pécsi Egyházmegye március 9-én. A kistelepülési munkatársak a plébános atyák munkáját segítik elő, különböző feladatköröket látnak el (közösségvezető, közösségi programszervező, imacsoport vezető, karitász munkatárs, beteglátogató, családlátogató, sekrestyés, hitoktató, igeliturgia vezető, lelkipásztori kisegítő, kántori tevékenység).A Baranya és Tolna megyei munkatársak évente két képzésen vesznek részt Pécsett, valamint Szekszárdon. A tavaszi képzést a baranyai munkatársak számára...
Tekintélyes mennyiségű drog került elő egy pécsi lakásból
Kábítószergyanús anyagokat foglaltak le a rendőrök Pécsett egy lakásban hétfőn. A rendőrök 2019. március 11-én délelőtt, egy pécsi lakásban megtartott kutatás alkalmával összesen bruttó 457 gramm kábítószer gyanúját keltő port, valamint bruttó 129 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, és foglaltak le. A rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésben egy 31 éves kisszentmártoni férfit fogtak el, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott.A gyanúsított ellen - őrizetbe...
Aranyérmes lett a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet bora
Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. Az aranyak közel harmada a Pannon borrégióba került, de az egyetlen pécsi aranyérmet a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Summa Merlot 2017 bora hozta el. Hevér László, a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet főborásza a győztes bor kapcsán elmondta: „A Summa Merlot 2017 az intézetben folyó alany-nemes kölcsönhatást vizsgáló kutató- és fejlesztő-munka eredménye. Az intézet legmagasabban fekvő, vagyis 250 méter tengerszint feletti magasságú területéről származó...
Cigi a hifiben: román...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mohácsi munkatársai, a határátkelőn bejelentkezett román áruszállító hajó személyzeti kabinjában,...
Népszerűek a Pécs és Eszék...
Tavaly decemberben indította el a vasúttársaság a Pécs-Pélmonostor-Eszék közvetlen járatokat. Az új nemzetközi összeköttetést...
Megverte haragosát egy...
A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki Pécs belvárosában verte meg korábbi...
Befejeződött a mecseki...
Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő több barlang, köztük az Abaligeti-barlang...
Ketten meghaltak egy...
Az eset során két ember életét vesztette. Tűz keletkezett egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű ingatlanban...
Lamborghinije van?...
Hétfőn kora délutántól órákon keresztül parkolt háborítatlanul Pécsett, a Széchenyi téren egy méregdrága sportautó, ott, ahol...
Felfüggesztettet kapott az egykori pécsi női kosárcsapat cégvezetője
Felfüggesztett börtönre ítélte jogerősen az egykori pécsi női kosárlabdacsapatot működtető cég volt vezetőjét hétfőn a Pécsi Ítélőtábla. Négy társával együtt azért kellett bíróság elé állnia, mert az ügyészség szerint több mint 80 millió forint adóhiányt okozott a költségvetésnek. A táblabíróság MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderült, hogy a Pécsi Törvényszék tavaly júliusi határozatát helybenhagyva az elsőrendű vádlottat két év - négy évre felfüggesztett - börtönre ítélték folytatólagosan elkövetett adócsalás, számvitel rendjének megsértése, valamint...
Rendőrök mentették meg egy kaminos életét az M6-oson
A Bátaszéki Autópálya Alosztály két helyszínelője az M6-os autópálya Geresdi pihenőjében segített egy kamionoson. Farkas Gergő rendőr főtörzsőrmester és Lusity Dávid rendőr főtörzsőrmester pénteken az M6-os autópályán teljesített szolgálatot. A délelőtti órákban az autópálya Pécs felé vezető oldalán a Geresdi pihenőt ellenőrizték, amikor észlelték, hogy a parkolóban az egyik kamion vezetője bajban van. Azonnal a férfi segítségére siettek, de a tehergépkocsi ajtaja zárva volt. Azonnal értesítették a mentőket. Majd felvették a kapcsolatot a kamion tulajdonosával, aki...
Huszonkét kérelmezőt tartanak jelenleg nyilván az önkormányzatnál, akik bérlakásra várnak
A közelmúltban tartott önkormányzati ülésen hagyta jóvá a képviselő-testület az idei lakásbérbeadási névjegyzéket. A szociális és egészségügyi bizottság tagjai előzetes állásfoglalása alapján huszonkét kérelmező igényét rangsorolva fogadták el a képviselők. A névjegyzék 1994-óta egységes szempontok szerint, azaz, meghatározott pontrendszer szerint készül. Ennek alapján figyelembe veszik a kérelem beadásának időpontját, a családban nevelt kiskorú gyermekek számát, a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermeket, felnőttek esetében a megváltozott...
A rovat további témái
- Ismét szabadtéri tüzek adtak munkát a tűzoltóknak
- Fejbe ütött, megrugdosott egy férfi egy másikat a szőlőhegyen
- Ismét csalókra figyelmeztet az adóhivatal, nem árt vigyázni
- Itt adhatunk vért a héten Mohácson és a megyében
- Vendéglátó-egységeket is felkeresnek a héten a navosok
- Világsztár érkezik, Al Di Meola koncertezik Pécsett a nemzeti ünnepen
« Előző
12231 | 12258 | 12285 | 12312 | 12339 | 12366 | 12393 | 12420 | 12447 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Arany minősítésekkel hódítottak a...
- Egyes termékeket interneten keresztül...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Nyoma veszett egy tizenhét esztendős...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Széchenyi tér, parkolóház, Csatatéri...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

