Először állítják ki az M6-os építése során Baranyában előkerült 7000 éves leleteket
Először állítják ki az M6-os autópálya építése során előkerült 7000 éves leleteket a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában május 9-től - közölte a közgyűjtemény. A kommüniké szerint a JPM és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA-BTK) régészeti intézetének közös, Az első falvak - az újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon című kiállítása a helyi újkőkori közösségek közép-európai szinten is jelentős régészeti örökségét mutatja be a legújabb kutatási eredmények tükrében. Az M6-M60-as gyorsforgalmi út építését megelőző...
Így gyülekeztek a viharfelhők Pécs felett - Ma már javul az idő
Télies időjárási körülményeket tapasztalhattunk hétfőn Pécsett is, a hideg, metsző széllel eső is érkezett. Kedden már egy kicsit jobb idő várható. Az előrejelzés szerint kedden a legtöbb helyen kisüt a nap, majd napközben gomolyfelhők képződnek, és felhőátvonulások várhatók, a legkevesebb napsütés a keleti megyékben várható. A hideg hajnal után a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 13 és 16 fok között valószínű. Képünkön: a kivilágított pécsi tévétorony viharfelhőben hétfőn délután.
Teljes zár a 6-oson: teherautóval ütközött egy személyautó
A baleset a főút Zengővárkony és Mecseknádasd közötti szakaszán történt. Összeütközött hétfőn délután egy teherautó és egy gépkocsi hétfő délután Baranya megyében, a 6-os főút Zengővárkony és Mecseknádasd közötti szakaszán. A balesethez a pécsi hivatásos tűzoltók, a bonyhádi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói és a mecseknádasdi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. A munkálatok idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Elsődleges információink szerint az eset során...
Véget ért az átállás miatti...
Hét megyében és a fővárosban összesen 139 fiókkal május 6-án megnyitott az új Takarékbank, a Takarék Csoport új, univerzális...
A nagy testvér is babázik a...
Hófehér kis gereza született április 13-án a Pécsi Állatkertben. Az apró utód már jól látható a külső kifutóban, anyja és...
Négy baranyai tűzoltó is...
Május negyedike Szent Flórián, a tüzes mesterségek, így a tűzoltók és a kéményseprők védőszentjének napja előtt ünnepséget...
Kamionnal ütközött egy...
A 66-os főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Egy kamion és egy személyautó ütközött össze a...
Nagyon durva: békatetemeket...
Erősen kifogásolható élelmiszer-higiéniai körülményekkel, valamint súlyos nyomon követési hiányosságokkal szembesültek a...
Italkereskedőket is...
A NAV baranyai munkatársai ezen a héten Sásdon, Vásárosdombón, Bikalon, Mohácson, Bólyban, Szentlőrincen, Szigetváron,...
Összeveszett a testvérével, a kocsiján állt bosszút
Összeveszett testvérével, majd megrongálta az autóját egy férfi Pécsváradon. Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen 2019. május 5-én délután arról, hogy testvére megrongálta az autóját Pécsváradon. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a délelőtti órákban összeveszett testvérével, aki ezután egy baltával megrongálta autójának motorháztetejét. Pár óra elteltével újabb vitába keveredtek egymással, amelynek következtében testvére egy téglával, majd egy kővel betörte autójának szélvédőit is. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 37 éves helyi...
Elszabadultak a kengurukölykök a Pécsi Állatkertben - Eddig kettőt tudtak azonosítani
Állatkertes berkekben úgy tartják, hogy a tavasz eljövetelének egyik csalhatatlan jele az, amikor a kis kenguruk elkezdenek kitekinteni anyjuk erszényéből. Bár az időjárás mostanában nem egészen ezt sugallja, bízunk benne, hogy elérkezett a várva-várt tavasz. Az elmúlt hetekben ugyanis két kis Bennett-kenguru is elkezdett kitekinteni az erszényből. A Pécsi Állatkertben született kis Bennett-kenguruk valójában nem is a napokban látták meg a napvilágot, hanem még a tavalyi év végén. Ennél a fajnál ugyanis a vemhességi idő mindössze 30-40 nap között változik, a...
Hétfőn, szerdán és csütörtökön adhatunk vért Mohácson
Öt ajándékot is kapnak a véradók ezen a héten Mohácson. Ezen a héten hétfőn, szerdán 8.00-12.00 óra, csütörtökön 8.00-14.00 óra között várják a véradókat óráig a Véradóállomáson. A segíteni szándékozókat a Vörösmarty utcai Csemete Csemegében legalább 5.000 Ft értékű vásárlás esetén 1.000 Ft, a Dózsa György utcai Bajor étteremben egyszeri alkalommal 20 százalék kedvezmény illeti meg. Ezen felül 500 Ft-os Erzsébet utalvánnyal, a mórahalmi fürdőbe és a helyi uszodába szóló, igen kedvezményes belépőjeggyel is megköszönik segítségüket. A szervezők kérik: TAJ- és...
Jogsija sincs, de elvitte...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki engedély nélkül vitte el élettársa autóját Újpetrén. ...
Isten tűzoltóját...
Szent Flórián, „Isten tűzoltója", a tűzoltók és a tüzes mesterségek - a kéményseprők, a pékek, a serfőzők, a...
Tizenegy migránst fogtak el...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 11 migráns Siklós térségében. A rendőrök május 5-én 5 óra 15...
Belehúztak a gyöngybaglyok,...
Áprilisban elkezdték a templomtornyokba kihelyezett költőládák ellenőrzését a madártani egyesület baranyai csoportjának...
Súlyos baleset történt...
Többen megsérültek a balesetben, lezárták az érintett útszakaszt. Három gépkocsi ütközött össze szombaton kora...
Kereket vágott sógornője...
A családi veszekedésnek garázdaság és rongálás lett a vége Komlón. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát. ...
Felborult egy traktor Baranyában, meghalt a vezetője
Halálos kimenetelű baleset történt pénteken Magyarhertelenden. A Katasztrófavédelem közlése szerint a falu külterületén felborult egy traktor. A vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét veszítette.A baleset körülményeit vizsgálják.
Pécsen is elindul a súlyos beteg gyermekeket segítő Bátor Tábor - Önkénteseket várnak
A súlyosan beteg gyerekeknek és hozzátartozóiknak sorsfordító élményeket nyújtó Bátor Tábor Pécsen is elindítja GO! Tábor bárhol kórházi programját. A táborok egyedi élményterápiájának mobilis változata képzett önkéntesek segítségével viszi el a játék gyógyító erejét a kórtermek kis lakóinak. Május 17-ig várják olyan pécsi és Pécs környéki önkéntesek jelentkezését, akik szívesen csalnának mosolyt a kórházban fekvő gyerekek arcára. A Bátor Tábor szakemberei és önkéntesei 18 éve dolgoznak azon, hogy a daganatos és krónikusan beteg gyerekeket visszavezessék a...
Paks II. kapcsán írt alá megállapodást a Pécsi Tudományegyetem
Együttműködési megállapodást kötött pénteken délután a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. A kontraktust Süli János miniszter, Miseta Attila, az egyetem rektora és Jenei Zoltán, a PTE kancellárja látta el kézjegyével a pécsi egyetem Szenátusi Tanácstermében. Az ünnepélyes aláírási ceremónián elhangzott, hogy mint regionális felsőoktatási centrumnak, a PTE-nek kiemelt szerepe van és lesz a kapacitás fenntartási projekt megvalósításában résztvevő hazai...
A rovat további témái
- Első kézből tájékozódhattak a vállalkozók, miképp juthatnak szerephez a Paks II. beruházásban
- Idén is megrendezik a toronyfutó versenyt Pécsett
- Nemcsak mulathatunk, jótékonykodhatunk is a mai táncházban
- Szóváltás közben egyszer csak egy bozótvágó kés is előkerült a Szepessy parknál
- Pécsi diákok nyerték a kerékpáros vetélkedőt - Videó!
- Több varjúpár költ Baranyában, mint tavaly
« Előző
11826 | 11853 | 11880 | 11907 | 11934 | 11961 | 11988 | 12015 | 12042 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Megvan a számlaszám, indulhat az...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Folytatódik a Geresdlakon élő,...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Nyoma veszett egy tizenhét esztendős...
- Széchenyi tér, parkolóház, Csatatéri...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

