Karóval jött, nem virággal: megtámadta szomszédját egy nyugdíjas
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki megütötte vitapartnerét Hidason. Egy hidasi férfi tett bejelentést a rendőrségre szerdán 12 óra 8 perckor arról, hogy szomszédja megütötte. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 66 éves férfi összeszólalkozott szomszédjával az utcán, majd egy fakaróval meg is ütötte vitapartnerét. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett könnyebben megsérült a bántalmazás során. A rendőrök a garázda férfit elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte...
Tűz volt a pécsi hőerőmű közelében az éjszaka
Szerdára virradóra tűz ütött ki Pécsett: egy gazdasági társaság telephelyén egy kétszázötven-háromszáz kockából álló szalmakazal égett teljes terjedelmében, veszélyt jelentve másik négy, hasonló méretű kazalra. A pécsi hivatásos rajok és a hőerőmű létesítményi tűzoltói megakadályozták a tűz továbbterjedését.
Tíz embert csapott be tízmilliókkal egy pécsi csaló
A Pécsi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a pécsi férfi ellen, aki magát komoly üzletembernek kiadva csalt ki pénzt üzletfeleitől, és így tíz sértettnek több, mint 45 millió Ft kárt okozott. A vádlott saját magát nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, Albániában évekig élt, ott kormányközeli tisztviselőkkel kapcsolatban álló üzletembernek állította be, és azt adta elő, hogy Albániában kiemelkedő üzleti lehetőséggel bíró ércbánya kitermelését tervezi, mely projekthez keres üzleti partnereket.Emellett a férfi azzal tévesztett...
Nagyon meleg a pite: jön a...
Nem vicc: a Budapest Pride szervezői Facebook-oldalukon jelentették be , "a pécsi LMBTQ+Napok és a 2019-es Budapest Pride...
Vakvezető kutyájával vette...
Vakvezető kutyájával a színpadon mondott beszédet Kopa Marcell, a PTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója a...
Tizenöten sérültek meg az...
Baranya megye közútjain 13 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az elmúlt héten. A...
Testvére igazolványával...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki más nevére szóló hatósági igazolvánnyal élt vissza...
Hatalmas tűz volt Borjádon,...
Kétezer szénabála égett két nyitott mezőgazdasági tárolóban hétfő késő délután Borjád külterületén. A mohácsi és a siklósi...
Óriási méretű, ritkán...
Nyaranta egy nem mindennapi rovar okoz riadalmat városi parkjainkban, adta hírül a Duna-Dráva Nemzeti Park. Az óriás...
Táborozó gyerekek bringáit gravírozták Mohácson
Táborozó gyermekek regisztrálták kerékpárjaikat a „Bikesafe" elnevezésű program keretein belül Mohácson. A Mohácsi Rendőrkapitányság hétfőn délelőtt kerékpárgravírozást tartott a Családsegítő Szolgálat által szervezett táborban Mohácson, az Ifjúsági Centrumban.A gyermekek egy része kerékpárral érkezett a táborba, ahol a rendőrök egy egyedi kódot gravíroztak a biciklikbe, ezáltal rendőrségi nyilvántartásba is kerültek. Az elveszett vagy ellopott kétkerekű így könnyebben visszakerülhet jogos tulajdonosához.A táborozók a biztonságos közlekedéssel,...
Pécsi Fidesz: Gyurcsány tanítványai mosdatják az erdőégetőt
Közleményt adott ki a hétfőn délután a Fidesz pécsi elnöksége, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk. „Nagy verseny zajlik napjainkban a pécsi balliberális körökben, hogy ki legyen Gyurcsány Ferenc legjobb pécsi tanítványa, aki maga ismerte el, hogy „hazudott reggel, éjjel, meg este". Egyelőre nem tudni, ki kerül ki ebből a versenyből győztesen, de nagy a tülekedés a rajtvonalnál: a balliberálisok polgármesterjelöltje, Péterffy Attila, a hírhedt pécsi fake news-gyár, a Szabadpécs.hu, vagy az alig valakit érdeklő Pécsistop.hu.Gyurcsány...
Ezeken a baranyai településeken irtják a szúnyogokat
A héten a fővárosban és további 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron folytatódik az országos szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a végrehajtásért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t. Mukics Dániel közölte: a következő napokban 8 budapesti kerület mellett Győr-Moson-Sopron megyében 128, Borsod-Abaúj-Zemplénben 63, Baranyában 43, Csongrád megyében 36, Veszprém megyében 27, Hajdú-Biharban 21, Bács-Kiskunban 20, Somogyban 15, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 11, Zalában 10, Fejérben 9, Tolnában és...
Csúcskategóriás...
Még pontosabb MR-vizsgálatokat végez, még jobb hasi diagnosztikát kínál a legmodernebb technológiával ellátott,...
Kedden végre kinyit a...
A felújítás ugyan még teljes egészében nem fejeződött be, de kedden reggel ismét kinyit a Mohácsi Jenő Városi...
Szalámikat, kozmetikai...
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt és egy férfit, akik pécsi üzletekből akartak lopni. A...
Még soha ennyi vörös kánya...
A baranyai fészkekben összesen 12 fiókát neveltek fel a szülőmadarak, ennyi még egyszer sem repült ki a kányák 1990. évi...
A szántóföldtől az...
Augusztus első hétvégéjén rendezi meg a Szentlőrinci Gazdanapokat a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK). A 26. szakvásár...
Piacokon, cukrászdákban,...
A NAV Baranya megyei revizorai ezen a héten Mohácson, Siklóson, Villányban és Pécsett ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, a...
Károkat okozott a vihar Baranyában, van, ahol nincs áram
Vezetékeket is leszakítottak a kidőlt fák. Az ország déli vidékein is bőven adott munkát a tűzoltóknak a vihar. Sok riasztás érkezett a Somogy megye Baranyával határos vidékén fekvő Lakócsáról. Ott a kidőlt fák villanyoszlopokat és -vezetékeket is megrongáltak, ezért az áramszolgáltatás leállt. Szegeden több helyen dőltek ki fák, törtek le ágak. A Berlini körúton például a trolivezetéket is leszakította egy méretes ág. Csongrád megye más településein, például Algyőn, Apátfalván, Deszken és Földeákon is szükség volt tűzoltói beavatkozásra a viharkárok felszámolása...
Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében
A héten ezeken a helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Pécsett és Baranya megyében: Pécs, Tesco Áruház (Makay u. 5.) július 9. 16:00 - 18:00Sásd, Általános Iskola (Szent Imre u. 29-31.) július 9. 8:00 - 11:00Szigetvár, Kórház (Szent István ltp. 2.) július 10. 10:00 - 13:00Mánfa, Művelődési Ház (Fábián Béla u. 58.) július 10. 8:00 - 10:00Pécs, Megyeháza (Széchenyi tér 9.) július 11. 11:00 - 14:00Baranyahídvég, Faluház (Szabadság u. 21.) július 13. 9:00- 11:00Szabadszentkirály, Sportpálya (Ady Endre u. 26.) július 13. 13:00 - 16:00Állandó véradási lehetőség:Pécsi...
Itt adhatunk vért a héten Mohácson és a megyében
A héten ezeken a helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Mohácson és Baranya megyében: Pécs, Tesco Áruház (Makay u. 5.) július 9. 16:00 - 18:00Sásd, Általános Iskola (Szent Imre u. 29-31.) július 9. 8:00 - 11:00Szigetvár, Kórház (Szent István ltp. 2.) július 10. 10:00 - 13:00Mánfa, Művelődési Ház (Fábián Béla u. 58.) július 10. 8:00 - 10:00Pécs, Megyeháza (Széchenyi tér 9.) július 11. 11:00 - 14:00Baranyahídvég, Faluház (Szabadság u. 21.) július 13. 9:00- 11:00Szabadszentkirály, Sportpálya (Ady Endre u. 26.) július 13. 13:00 - 16:00Állandó véradási lehetőség:Pécsi...
A rovat további témái
- A nyári szünetben is lelki segítséget nyújtanak az ingyenesen hívható telefonszámon
- Villámlások, jégeső veszélyére is figyelmeztetnek Baranyában
- Lopással zárták az éjszakai fürdést a baranyai strandon
- Baranyai mentős, Hovorka Béla lett a hét dolgozója, kisfia követné a pályán
- Baranyára is kiterjesztik a munkaerő-piaci reformprogramot
- Heves zivatarokkal éri el vasárnap a hidegfront Baranyát, felhőszakadás is lehet
« Előző
11340 | 11367 | 11394 | 11421 | 11448 | 11475 | 11502 | 11529 | 11556 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Széchenyi tér, parkolóház, Csatatéri...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

