Összeházasodik a csillárjával egy brit nő - Videó!

Összeházasodik a csillárjával egy brit nő - Videó! Két éve jegyesek, most ügy döntött házastársul veszi a 93 éves csillárt a magát objektofilnek valló brit nő - tudhattuk meg a Channel 4 Steph's Packed Lunch című műsorából.     Amanda Liberty meghívást kapott a Channel 4 Steph's Packed Lunch című műsorába, amiben a szerelemről és a kapcsolatokról volt szó.A leedsi nő nyitott az objektofíliára, vagyis képes szerelmes érzelmeket táplálni egy tárgy felé.Amanda a műsorban azt nyilatkozta, hogy nem tekinti őket olyan élettelen tárgyaknak, mint a legtöbb ember.Amanda azt is elmondta, hogy először egy...

Pár éven belül saját űrállomást hoznak létre az oroszok

Pár éven belül saját űrállomást hoznak létre az oroszok Oroszország 2025-ben ki szándékozik lépni a Nemzetközi Űrállomás-projektből, és önállú, újgenerációs szolgálati űrállomás létrehozásába fog - jelentette ki Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes egy, a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott interjúban. Boriszov úgy vélekedett, "úgy becsületes", ha erről a partnereket már most tájékoztatják. Közölte, hogy a Nemzetközi Űrállomás 2024 utáni működéséről Moszkva a velük való egyeztetések és döntően már a felhasználhatóságuk végéhez közeledő modulok műszaki állapotának felülvizsgálása alapján határoz majd. Elmondta,...

Szerbiában a nyaralásfoglaláskor oltásra is regisztrálhatnak

Szerbiában a nyaralásfoglaláskor oltásra is regisztrálhatnak Az utazás lefoglalásakor egyben a koronavírus elleni védőoltás felvételére is lehet regisztrálni ezentúl Szerbiában, ezzel is felgyorsítva az oltás folyamatát, illetve egyszerűsítve az utazást. Tatjana Matic idegenforgalmi miniszter a szerbiai közszolgálati televízió vasárnap reggeli beszámolója szerint közölte, azért tették lehetővé ezt a regisztrációs formát, mert a kormány szerint csak a vakcinák beadásával lehet megállítani a járványt, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél többen beoltassák magukat. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában...

Novák: a Fidesz kész...

Novák: a Fidesz kész élettel megtölteni az európai jobboldalt Az európai konzervatívok által lakott ház az utóbbi időben egyre üresebbé vált, a Fidesz azonban készen áll arra, hogy újra...

Leállították a külföldiek...

Egyelőre nem folytatja a külföldiek beoltását Szerbia, inkább a saját állampolgárai beoltottsági arányának növelésére helyezi a hangsúlyt, eddig ugyanis körülbelül a lakosság 30 százaléka...

Átlépte a 130 milliót a...

A világon 131 212 766 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 852 462 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint, 74 417...

Deutsch: aljas mesterkedő...

Deutsch: aljas mesterkedő az európai és a magyar baloldal Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége - az Európai Néppártot is beleértve - politikai nyomásgyakorlást folytat a...

Magyarország nem akar...

Magyarország nem akar Kelet-Nyugat hidegháborút Magyarország a NATO elkötelezett és szolidáris tagjaként nem akar új hidegháborút, nem akar új ellenségeskedést sem Kelet és...

Felfüggesztik az...

Elővigyázatosságból felfüggesztik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen védő AstraZeneca-féle vakcina alkalmazását Németországban, miután jelentések érkeztek az agyi vénákban...

Elismerték, hogy hibáztak az uniós vakcinabeszerzésben

Elismerték, hogy hibáztak az uniós vakcinabeszerzésben Történtek hibák az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag beszerzésében, "Brüsszelben és a tagországokban is" - mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke egy vasárnapi német lapinterjúban. A holland szociáldemokrata politikus a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kifejtette, hogy "tragédiát" okozott volna, ha az EU-tagállamok nem a közös vakcinabeszerzést választják, mert ha egyedül a gazdasági erő határozza meg a hozzáférést, egyes országok nem jutnak hozzá a szérumhoz. Mint mondta, "probléma lenne, és nem csak a...

Termetes krokodilt találtak a tűzoltók Csehországban

Termetes krokodilt találtak a tűzoltók Csehországban Mintegy három méteres nílusi krokodilt találtak a tűzoltók pénteken reggel egy észak-morvaországi településen, amikor egy kerti házikóban keletkezett tűzhez hívták ki őket - közölte Lucie Balázová rendőrségi szóvivő.     A sumperki járásban lévő Klopina település szélén kigyulladt kerti ház földszintjén, mintegy húsz négyzetméteres térben a krokodil szabadon mozgott, amikor a tűzoltók észrevették. A mentési munkákat azonnal leállították és kihívták az állatmentőket a legközelebbi állatkertből. A krokodilt elfogták és kötelek segítségével további intézkedésig a...

Világszerte egyre több iker jön világra

Világszerte egyre több iker jön világra Minden eddiginél több iker születik világszerte: évente mintegy 1,6 millióan, minden 42. gyerek ikerként jön világra.     A gyerekvállalás későbbre tolódása és a mesterséges megtermékenyítés különböző módszerei hatására az 1980-as évek óta egyharmadával növekedett az ikerszülések száma - olvasható a Reproduction Medicine című tudományos lapban bemutatott jelentésben. Az Oxfordi Egyetem kutatója, Christiaan Monden és kollégái számításai szerint 2010 és 2015 között 165 országban ezer születésből 12 ikerszületés volt. 1980 és 1985 között még ezer szülésre 9 ikerszülés...

Krokodil nyelt le egy...

Krokodil nyelt le egy nyolcéves kisfiút Indonéziában, Borneó szigetén - adta hírül pénteken a The Sydney News Today online kiadása.     A kisfiú és öccse szerdán Kalimantan...

Visszaállítják a 14 napos...

Visszaállítják a koronavírus-járvány miatti 14 napos karanténkötelezettséget Horvátországban - közölte Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb...

Harmadával nőtt a...

Harminc százalékkal nőtt a hét első három napján Horvátországban a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma a múlt hét ugyanezen időszakához képest - mondta Krunoslav Capak, a horvát...

Ha ezekben a munkakörökben...

Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.     A kapcsolatot a 40-69 éves korosztályban...

Több városban oltópontokat...

Több városban is oltópontokat jelöltek ki Horvátországban a 65 évesnél idősebbek és krónikus betegek beoltására - írta vasárnap a helyi sajtó.     Eddig csak a kórházakban...

Nem elég a bajunk - Újabb...

Hét emberre átterjedt Dél-Oroszországban az A(H5N8) típusú új madárinfluenza - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője...

Csaknem megnégyszereződött a mutációk aránya Németországban

Csaknem megnégyszereződött a mutációk aránya Németországban Két hét alatt csaknem megnégyszereződött, 6-ról 22 százalékra emelkedett az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációinak aránya a Németországban regisztrált fertőződések körében - jelentették be szerdán Berlinben.     Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter elmondta, hogy a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) 23 ezer pozitív mintán végzett elemzése alapján különösen az először Nagy-Britanniában azonosított, B 1.1.7 jelzésű vírusváltozat gyors terjedése "aggasztó". Ugyanakkor "bátorító", hogy a mutációk...

Életbe léptek az enyhítések Horvátországban és Szlovéniában

Életbe léptek az enyhítések Horvátországban és Szlovéniában A járványügyi korlátozások lazítása jegyében Horvátországban kinyithattak az edzőtermek, a kaszinók, a fogadóirodák, a nyelviskolák és a különböző műhelyek, valamint engedélyezték a kávézók számára italok árusítását elvitelre; Szlovéniában minden üzlet kinyithatott, csak a vendéglátóhelyek maradtak zárva - derült ki a válságstábok hétfői jelentéséből.    Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület sajtótájékoztatóján elmondta: amennyiben tovább csökken a fertőzöttek száma, márciusban további enyhítések léphetnek életbe. Nem lehet mindent...

Ledöntötték Petőfi Sándor horvátországi mellszobrát

Ledöntötték Petőfi Sándor horvátországi mellszobrát Ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra megrongálták Petőfi Sándornak a kelet-szlavóniai Harasztiban lévő egyetlen horvátországi kültéri mellszobrát - közölte Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke az MTI-vel. A bronzból készült mű Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotása. Az alkotást közadományokból állították az egyház kezdeményezésére, és 2014. március 15-én avatták fel Haraszti főterén. A püspök elmondta: nem tudják, hogy a mellszobrot színesfémtolvajok próbálták-e meg eltulajdonítani, és tettüket anyagi haszonszerzés...