Horvátországban a hétvége előtt enyhíthetnek a korlátozásokon
2021. május 24. hétfő 18:55

-Még a hétvége előtt enyhíthet Horvátország a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokon, engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei - mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter hétfőn, a válságstáb és a szűkebb kormány együttes ülését követően.
A tárcavezető kiemelte, hogy a nyitás fokozatos lesz, az új rendelet pedig június közepéig lesz érvényben.
Hozzátette: szigorú járványügyi intézkedések mellett engedélyezik a vásárok és a szakkiállítások megrendezését is. Meghatározzák, hány négyzetméternek kell jutnia egy főre, valamint kötelező lesz a maszk viselése.
Részleteket várhatóan szerdai sajtótájékoztatóján közöl majd a válságstáb.
A Jutarnji List című horvát napilap járványügyi szakemberekre hivatkozva hétfőn arról írt, hogy a maszk viselése kötelező lesz mindaddig, amíg legalább 1,7 millió ember meg nem kapja mindkét oltást.
A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 181 255-en kaptak védőoltást, közülük 401 566-nak már a második adag vakcinát is beadták.
Az elmúlt napon 74 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 354 060-at. Az elmúlt 24 órában a Covid-19 szövődményeinek következtében 26-an haltak meg, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 7929-re emelkedett.
Kórházban 1211 beteget ápolnak, közülük 116-an vannak lélegeztetőgépen.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyára is kiadták a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Sajnos nem jött össze, nem jutott fel...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Századik születésnapján köszöntjük...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Magasabb fokozatba kapcsol a...