Betiltják az üzleti célú vallási tevékenységet - Kínában

Kína betiltott minden olyan vallási tevékenységet, amely üzleti alapon működik és nyereségorientált - erről azt követően hoztak döntést, hogy kiterjedt visszaélésekre, csalásokra derült fény - jelentette a kínai média kedden. Egyes helyi kormányzatok, cégek és magánszemélyek profitérdekelt vállalkozásokat hoztak létre, vallási helyeket építettek, álszerzeteseket, papokat alkalmaztak üzleti céllal, továbbá illegális vallási tevékenységet folytattak, adományokat gyűjtöttek és a látogatókat adakozásra kényszerítették - áll a vallásügyeket irányító állami hivatal (SARA) és kilenc...

Nagy mennyiségű óvszer és cumi került a Barátság kőolajvezetékbe

Cumik és óvszerek kerültek a Barátság kőolajvezetékbe, a gumiból készült termékek miatt meghibásodtak a mérőórák a vezeték magyarországi és szlovákiai elosztó csomóponti szakaszán - értesült a Vedomosztyi című orosz napilap. A befolyásos üzleti-politikai újság a kőolajvezeték üzemeltetésével foglalkozó egyik cég munkatársától megtudta, hogy a mérőórák hirtelen nagyobb mennyiségű olaj áramlását jelezték, mint amennyinek át kellene haladnia a vezetéken. A műszaki hiba felderítésekor kiderült, hogy gyerekcumik és gumióvszerek kerültek a csomóponti szakaszba. A különös szennyezést,...

Szürettel emlékeznek Nagy Imrére Badacsonyban

Szürettel idézik fel Nagy Imre emlékét Badacsonyban abban a szőlőben, ahol 1956-ban a Zabó család meghívására a mártír miniszterelnök szüreten vett részt október 22-én.Zabó János és Nagy Imre 1956 nyarán ismerkedett meg Hévízen, a badacsonyi szőlősgazda akkor hívta meg politikust szüretre Badacsonyba - mondta el Sipos Balázs, Zabó János dédunokája az MTI-nek hétfőn. Hozzátette: édesanyja, Zabó Anna körülbelül hároméves volt, amikor Nagy Imre 1956. október 22-én feleségével és unokájával taxival Budapestről megérkezett a badacsonyi birtokra, ahol az emlékezetes szüret után a...

Magyarországi történészt...

Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy, aki arcul ütötte az...

A saját törvényeit sem...

Ismét felfüggesztették a bolíviai Tarijában a Tóásó Előd és további 38 személy ellen "terrorista összeesküvés" miatt indított per tárgyalását, amelyet október 29-én folytatnak -...

Levegőből készít...

Levegőből gyárt benzint egy brit cég árammal: kivonja belőle a szén-dioxidot, majd pedig vízből elektrolízissel kinyert hidrogénnel vegyíti és szénhidrogént, így nyerve benzint. Az...

A nem egyértelmű kontúrok...

A nem egyértelmű kontúrok alapján inkább férfira tippelünk Egy rosszul megvilágított helyen látott, nem jellegzetes ruházatú, kivehetetlen arcú személyt sokkal valószínűbben ítélnek...

Mosógépet kap ajándékba a...

Mosógéppel ajándékozza meg a japán kormány Jamanaka Sinját, mert a tudós éppen családja mosómasináját javítgatta, amikor október 8-án telefonáltak neki, hogy Nobel-díjas lett. Az 50 éves...

Újra felszállt Rubik Ernő...

Újra felszállt Rubik Ernő '43-ban tervezett gépmadara, a Kánya Újra a levegőbe emelkedett szerdán Budaörsön idősebb Rubik Ernő R-18c Kánya típusú repülőgépe, amely a jövőben rendszeresen...

Felesége karjaiban elhunyt Komár László

Meghalt Komár László énekes szerda hajnalban - olvasható a Blikk online kiadásában. A Blikk szerint a 67 éves énekes már évek óta súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, de betegségét titokban tartotta, mert "nem akarta, hogy sajnálják". A nyaki gerincsérvben szenvedő énekes október elején került intenzív osztályra tüdőembóliával. Komár László a Blikknek akkor azt mondta: "elképesztő légszomja" támadt, nyilallt a válla és nagy fájdalmai voltak. Komár László otthonában, felesége karjaiban hunyt el - olvasható a Blikk honlapján.

Rejtélyes, kitartó csipogás kergette őrületbe a házaspárt

Több mint egy éven át élt félpercenkénti pittyegésben egy házaspár Nagy-Britanniában, míg végre meglelték a hang forrását, egy tűzjelzőt. Az essexi Frintonban élő 67 éves férfi és 68 esztendős felesége csaknem beleőrült az állandó csipogásba, de sehogy sem találták, hogy mi adja ki a hangot. Először a saját maguk által felszerelt tűzjelzőkre gyanakodtak, és lecserélték az összeset újakra. Hiába. Villanyszerelőt hívtak, hogy meglelje a hangforrást, de ő is kudarcot vallott. Ráadásul hiába kapcsolták ki teljesen az áramot, a rejtélyes valami tovább sípolt kitartóan, megszakítás...

Orbán Viktornak hálálkodik az izraeli főrabbi

Háláját fejezte ki Orbán Viktornak írt levelében Yona Metzger, Izrael főrabbija azért a nagyszerű kapcsolatért, amelyet a kormányfő a magyarországi zsidósággal ápol - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel. Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a főrabbi közelmúltban elküldött levelében azt is írta, imádkozik azért, hogy a miniszterelnök "továbbra is sikerrel vezesse országát méltósággal, megértéssel és bölcsességgel." A tájékoztatás szerint Yona Metzger - mint levelében írta - imádkozik azért is, hogy sikerüljön az Európát sújtó nehéz gazdasági helyzetet...

Megházasodott a...

A napokban megházasodott Ramil Safarov, a Budapesten gyilkosságért elítélt azeri katonatiszt, akit Magyarország átadott Azerbajdzsánnak. Safarov hazájában azonnal államfői kegyelemben...

A hangsebességnél...

A hangsebességnél gyorsabban zuhant Rettenthetetlen Félix Az osztrák extrémsportoló óránként 1342,8 kilométeres maximális sebességet ért el a 39 kilométeres magasságból indított ugrás...

Kiverte a biztosítékot az...

Tiltakozó beadvánnyal akarnak fordulni az osztrák közszolgálati televízió (ORF) Közönségtanácsához és ehhez támogató aláírásokat gyűjtenek ausztriai magyarok - tájékoztatta az MTI-t az...

140 milliárdos tanulmányi...

Hatszázkilencvenmillió dolláros tanulmányi segélyt kapott egy egyetemista az Egyesült Államokban - tévedésből. A 22 éves Allen Smith havonta általában 650 dolláros csekket kap állami...

Az Európai Unió kapta idén...

Az Európai Unió a 2012-es Nobel-békedíj kitüntetettje - jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság. Thorbjorn Jagland, a bizottság elnöke azzal indokolta a döntést, hogy az...

A "szocializmus" ellen...

Thomas Peterffy saját pénzén több millió dollárért vásárolt reklámidőben elmondja, hogy a republikánusokra fog szavazni az amerikai elnökválasztáson. Nem az egyik amerikai elnökjelölt...

A nők jobban stresszelnek a rossz hírek hallatán, mint a férfiak

A nők jobban stresszelnek a rossz hírek hallatán, mint a férfiak Erősebb stresszel reagálnak a nők a rossz hírekre, mint a férfiak, és később is jobban emlékeznek a negatív főcímekre - állapították meg kanadai kísérleti pszichológusok. A tanulmány egyike az elsőknek, amelyek a médiából érkező negatív tartalmú hírekre adott testi választ vizsgálták. Mint kiderült, a negatív főcímek olvasása nem váltja ki automatikusan a test stresszválaszát, de a nők a későbbi kihívásokra már nagyobb szorongással reagálnak. A PLoS ONE elnevezésű online tudományos portálon megjelent tanulmány szerzői szerint alapvetően fontos megérteni a média által folyamatosan...

Orbán Viktor: a kommunizmus tönkretette a gazdaságot

Nincs jövője a jóléti államnak, amelyhez Európa hozzászokott - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblatt című német üzleti lapban csütörtökön megjelent interjúban, amelyben egyebek között kifejtette: az elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint a parlamentáris rendszer. Orbán Viktor az Euróövezet? Felelőtlenség lenne most belépni című interjúban kifejtette: "Európának igazi megújulásra van szüksége". Nem elég néhány évig takarékoskodni, és utána mindent folytatni úgy, ahogyan a válság előtt. Az Európában megszokott jóléti...

A románok nem tudják feledni Budapest 1919-es elfoglalását

Visszahelyezik a "Budapest" feliratot a bukaresti diadalívre, a román hadsereg dicsőséges ütközeteinek helyszíneit megörökítő településnevek sorába - közölte szerdán a román művelődési és örökségvédelmi minisztérium. A román hadsereg a Kun Béla-féle 1919-es bolsevik terror idején jöhetett be Magyarországra. A diadalívet 1922-ben emelték az első világháború emlékére, amelyet Románia a győztes oldalon, valamennyi románok által is lakott területet egyesítve fejezett be. A diadalív belső ívére tizenkét településnevet véstek fel. Ezek között szerepelt Budapest is, a román...