Termet neveznek el Horn Gyuláról az Európai Parlamentben
Termet neveznek el Horn Gyula volt magyar miniszterelnökről az Európai Parlamentben (EP) - közölte kedden a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja. Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegáció vezetője közleményben tudatta, az EP vezetése hétfői ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy "tekintettel Horn Gyula elvitathatatlan érdemeire Európa és Németország újraegyesítésében, valamint Magyarország uniós csatlakozásában játszott szerepére, termet neveznek el a korábbi magyar miniszterelnök emlékére".Tabajdi méltányosnak nevezte a döntést a jobboldali többségű Európai...
A savas óceán rossz hatással van a zátonylakó halak magatartására
Zátonylakó halak viselkedését tanulmányozó kutatók feltárták, hogy a szén-dioxid folyamatos jelenléte módosítja az állatok ragadozókra adott reakcióját. A vizsgálatot Pápua-Új-Guinea keleti részén, a Milne-öbölben végezték el, ahol természetes úton szivárog szén-dioxid a vízbe. Az eredmények nemcsak a környezetvédőknek aggasztóak, hanem a halászoknak és egyéb, a halfajok fennmaradásától függő iparágaknak is. „Kiderült, hogy a savas környezet miatt az apró zátonylakó halakat vonzza ragadozóik szaga. Szaglásukat így oly módon befolyásolta a szén-dioxidban gazdag víz, ami...
Hazánkban is több ezer weboldal van veszélyben
Magyarországon ezrével működnek honlapok - köztük webáruházak, közösségi oldalak, banki és levelező rendszerek -, de több androidos alkalmazás is azzal az OpenSSL szoftverrel, amelynél a közelmúltban egy veszélyes biztonsági résre hívta fel a figyelmet az amerikai kormány - mondta a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére. Zala Mihály kifejtette, az NBF a magánoldalakat nem vizsgálhatja, de az állami, önkormányzati és minősített beszállítói körök által használt weboldalakat felmérve Magyarországon több ezer oldal lehet érintett. Ez több százezer, de...
Halottak, sebesültek...
Mindkét oldalon vannak halottak és sebesültek annak a "terroristaellenes műveletnek" a nyomán, amelyet az ukrán különleges erők a hét végén indítottak Kelet-Ukrajnában -...Guppikkal falatják fel a...
Az indiai Csatrapati Sívádzsi Nemzetközi Repülőtér körüli csatornákba 550 guppit telepítettek, hogy azok felfalják a moszkitólárvákat. Apró halak és speciális légycsapdák segítségével...Ismeretterjesztő kötet...
Megjelent a Szex és szocializmus című könyv Tóth Eszter Zsófia történész és Murai András filmesztéta tollából. A kötet célja...
Ha élne, Ceausescu nyerné a...
Megnyerné az államfőválasztást Romániában Nicolae Ceausescu, a huszonöt éve kivégzett kommunista diktátor, ha indulhatna a novemberi voksoláson - közölte pénteken a Jurnalul National...Amerikai katonák lephetik...
Az ukrán határ menti orosz katonai fenyegetés elhárítására tett lépések között szerepelhet az is, hogy amerikai csapatokat telepítenek a NATO azon kelet-európai tagállamaiba, amelyek...Berlusconi egy...
Egy Milánó közeli idősek otthonában közhasznú munkával tölthetné le büntetését az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt...
Sokaknak veszélyes szerdától online bankolni
Veszélyeztetettebbekké válnak a Windows XP operációs rendszert használó számítógépek, miután szerdától a Microsoft nem frissíti tovább a programot. Ez leginkább az internetbankot használókat érintheti. Így nyilatkozott Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség bankbiztonsági munkacsoportjának elnöke - írta a Magyar Hírlap. A lap keddi számában a szakember kifejtette, hogy a frissítések elmaradása megkönnyíti a számítógépekbe történő behatolásokat, az adathalászok tevékenységét. Bár a bankjegykiadó automaták jelentős részén is ilyen rendszer fut, használatuk mégis biztonságos marad -...Ukrajna: Harkivban is kikiáltották a szakadárok a köztársaságot
Donyeck után a kelet-ukrajnai Harkivban is kikiáltották a szakadárok hétfőn a "köztársaságot". A megye Ukrajnától való elszakadását követelő oroszbarát aktivisták, akik magukat megválasztották a megyei tanács "képviselőinek", közölték, hogy átvesznek minden hatáskört az állami intézmények irányítása fölött.DNS-teszt árulkodik Hitler feleségének zsidó származásáról
Adolf Hitler feleségének zsidó származásáról árulkodik egy DNS-teszt, amelyet Eva Braunnak tulajdonított hajszálak vizsgálatával végeztek egy brit tudományos-ismeretterjesztő tévéműsor szakértői. A Channel 4 csatorna Dead Famous DNA című műsorának Eva Braunnal foglalkozó része szerdán kerül adásba, részletek azonban már ismertté váltak belőle. A tudósok egy Eva Braun nevének kezdőbetűivel díszített hajkeféből származó hajszálakat vizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy a személy, akitől a minta származik, az N1b1 haplocsoporthoz tartozott. Ezt a DNS-szekvenciát...
Elhunyt Kovács Erzsi...
Életének 86. évében hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt vasárnap Kovács Erzsi táncdalénekes, előadóművész - tudatta a család az MTI-vel. Kovács Erzsi 1928. június 2-án született...Pályára állt az első a hat...
Pályára bocsátották az első Sentinel műholdat, amely az európai Copernicus program zászlóshajójaként a Föld felszínének minden...
Állásunk múlhat azon,...
Meglepően hosszú, akár három hónap is lehet a kiválasztási folyamat új munkatárs felvételénél, derül ki a Profession.hu kis-...
Bajnai áztatta el a...
A Vecernji list (Vl)című napilap cikke szerint Bajnai Gordon volt magyar kormányfő 2010-ben titkos dokumentumokat adott át az akkori horvát miniszterelnöknek a Molt is érintő ügylettel...Kardfogú tigris...
A németországi Schöningen egyik külszíni bányájában ásatást végző kutatók kardfogú tigris maradványaira bukkantak egy 300 ezer éves üledékrétegben. Ugyanezen rétegből korábban fából...Utaskísérőre támadtak a...
Visszatérésre kényszerült kedden a Lufthansa légitársaság Münchenből Budapestre tartó járata, mert egy kitoloncolt menekült rátámadt egy utaskísérőre. A koszovói férfi röviddel a...Három felújított domust nyitnak meg Pompejiben
Április közepétől a húsvéti ünnepekre Pompejibe látogatók elsőként nézhetik meg az évekig tartó helyreállítás után ismét megnyitott három domust. Szépen felújított freskók láthatók ismét a pompeji ásatások területén húsvétkor megnyíló három ókori lakóházban, és nyárra a régészeti terület újabb kincseit restaurálják - közölte Dario Franceschini olasz kulturális miniszter a pompeji restaurálások első eredményeit ismertetve. Április közepétől a húsvéti ünnepekre Pompejibe látogató olaszok és külföldiek elsőként láthatják az évekig tartó helyreállítás után ismét megnyitott három...
Szeptemberben már kapható lesz az új iPhone
Forrásmegjelölés nélkül számolt be a legújabb iPhone-ról a jól informált Nikkei japán üzleti napilap. Borúfelhők az almás cég egén. Az Apple részesedése egyre csökken a nemzetközi piacon - írja a Nikkei. A legnagyobb versenytárs, a Samsung az összes okostelefon-eladás 30 százalékát tudhatja magáénak, ami nagyjából az Apple teljesítményének a kétszerese. Feljövőben van a többi androidos konkurens: a HTC megújulóban, a Sony pedig sikeresnek bizonyul az Xperia készülékeivel. A harmadik helyért a Windows Phone küzd. Megmentheti az Apple-t a hatalmas kínai piac, aminek megdolgozására a...
Sokkal okosabbak a kecskék, mint hittük
Egy új kutatás szerint a kecskék meg tudják tanulni, hogyan oldjanak meg gyorsan komplikált feladatokat, és legalább 10 hónapig emlékeznek is a megoldásra, ami megmagyarázhatja figyelemre méltó adaptálódási képességüket a zord környezetekhez. A londoni Queen Mary Egyetem kutatói A Frontiers in Zoology folyóiratban jelentették meg tanulmányukat. Egy csoport kecskét betanítottak, hogy egymást követő lépések segítségével szerezzék meg a jutalomfalatot egy dobozból: először szájukkal meg kellett húzniuk egy kart, majd a falat eléréshez fel kellett azt nyomniuk. A kecskék...
A rovat további témái
- Mégsem III. Richárd maradványait találták meg Leicesterben?
- Rubik Ernővel ebédel az Európai Bizottság elnöke
- Gigászi patkány jutott be egy svéd lakásba Stockholmban
- Egymillió nap fényével tárták fel egy megkövesedett levél titkát
- Ókori államhivatalnok sírjára bukkantak Egyiptomban
- Bebizonyították, hogy Amazónia csökkenti a globális felmelegedést
« Előző
2646 | 2673 | 2700 | 2727 | 2754 | 2781 | 2808 | 2835 | 2862 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Borkóstolóra hivatalosak szombaton a...
- Köszöntjük Baranya vármegye új...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Frissen végzett, újonc tűzoltók...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...

