Egymillió nap fényével tárták fel egy megkövesedett levél titkát
2014. március 27. csütörtök 10:06

A világegyetem néhány legfényesebb fényeit használták fel brit kutatók arra, hogy feltárják egy 50 millió éves megkövesedett növény biokémiai szerkezetét.
Paleontológusok, geokémikusok és fizikusok egy páratlanul jól megőrződött levelet vizsgáltak, amely az Egyesült Államok nyugati részén található, a földtörténeti eocénkorból származó Zöld folyó-képződményben találtak. Részecskegyorsítók egy fajtája, a szinkrotron által előállított egymillió nap fényénél is erősebb röntgensugarakkal bombázták a kövületet.
A Manchesteri Egyetem kutatói és a Stanford Egyetem és a Diamon Light Source szinkrotron létesítményeinek szakemberei a kutatói a Metallomics című folyóiratban tették közzé tanulmányukat csodálatos felvételeket mellékelve.
"A szinkrotron már megmutatta azt a lehetőséget, hogyan lehet új információkat nyerni fosszíliákból, csoportunk korábbi ilyen kutatása kövületekben megőrzött állatok pigmentációját vizsgálta. Ezzel a tanulmánnyal ugyanezt a technikákat felhasználva akartunk meggyőződni arról, hogy képesek vagyunk-e hasonló szintű biokémia információkhoz jutni" a növényvilágból - idézte Nicholas Edwardsot, a Manchesteri Egyetem kutatóját, a tanulmány vezető szerzőjét a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő folyóirat. Tudjuk, hogy a növények kémiája több százmillió éven át megőrződhet - ez a megőrződött kémia a fosszilis üzemanyagok formájában adja napjaink energiájának nagy részét - tette hozzá.
A két szinkrotron létesítmény használatával, a csoport részletes felvételeket nyerhetett arról, hol helyezkednek el a periódusos tábla különféle elemei a megkövesedett és élő levelekben, és képesek voltak kimutatni azt is, hogy ezek az elemek miként kapcsolódnak össze más elemekkel. A réz, a cink és a nikkel elhelyezkedése a fosszilizálódott levelekben szinte teljesen azonos volt a ma élő levelekben találtakhoz.
Minden egyes elem különböző biológiai struktúrákban összpontosult, mint a levélerezésekben és széleken. A szakemberek azt is kimutatták, hogy ezek az elemek és a kén a ma fellehető növényekben megfigyelhetőhöz nagyon hasonlóan kapcsolódik a többi elemhez.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Karambol miatt félpályán halad a...