Megvan az öregedés ellenszere – a gyümölcslegyeknél legalábbis

Megvan az öregedés ellenszere – a gyümölcslegyeknél legalábbis Amerikai biológusok öregedést lassító gént azonosítottak, amely ha aktiválták, 30 százalékkal meghosszabbította a gyümölcslegyek életét. A kutatás eredményei nagy jelentőségűek a betegségek kialakulásának és az öregedésnek a késleltetése terén - írták a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói a Cell Reports című sejtbiológiai szaklapban megjelent tanulmányukban."Kimutattunk, hogy ha a bélben vagy az idegrendszerben aktiváljuk az AMPK gént, az öregedési folyamat az adott szervben lelassul. A felfedezés azért fontos, mert az emberi élettartam megnövekedése miatt...

Át a sivatagon és szavannán, végiggyalogolja Afrikát

A japán Josida Maszahito egy éve fejezte be monstre túráját a világban, de most újra nekivág. Most hosszában, 11 ezer kilométeren át gyalogol végig Afrikán, az egyiptomi Alexandriából akar eljutni a dél-afrikai Jóreménység fokáig. Holmiját kétkerekű kordén húzza maga után.A 33 éves japán férfi 2013-ban befejeződött, többéves gyalogtúrája során három kontinensen haladt keresztül, mögötte a kétkerekűvel. Idén lakóhelyéről, a japán Tottori városából indult az egyiptomi kikötőbe, és onnan vasárnap kezdte meg vándorútját. Kocsijában mintegy száz kilogramm súlyt vontat: itt szállítja a...

Négy műholdat lőttek fel öt nap alatt a kínaiak

A négy szatellit közül az egyik tudományos kísérletekre használható, úgynevezett távoli érzékelő műhold. Az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Tajjüan indítóközpontból a Hosszú Menetelés-4B hordozórakéta repítette fel a távoli érzékelő Jaogan-21-et és a Tientuo-1 műholdat. A Kínai Űrtechnológiai Akadémia fejlesztette Jaogan-21-et a kínai központi televízió (CCTV) híradása szerint környezeti erőforrások fellelésére és figyelésére, a mezőgazdasági termelés várható alakulásának kiszámítására használják majd, emellett katasztrófa-elhárítási szükséghelyzeteknél is nagy segítség lehet. A...

Céloz és köp: ritkán...

Német kutatók szerint a lövőhalak a táplálékul szolgáló rovarok távolságához igazítják a kiköpött vízsugár erősségét, hogy a sugár végén képződő vízcsepp biztosan eltalálja a kiszemelt...

Itt a sárga veszedelem? Az...

Itt a sárga veszedelem? Az USA szívóágon, Kína felemelkedőben Kína szeretné elkerülni, hogy amennyiben maga váltja a világhatalmak versengésében a "hanyatló" Egyesült Államokat,...

Hídomlásnál négy munkás...

Négy munkás életét veszítette, kettő megsérült Csehországban, amikor leomlott alattuk egy újjáépítés alatt lévő közúti híd - közölte pénteken a cseh rendőrség. A katasztrófa a...

Kínában 90 millió mérgező...

Kilencven millió hamis, mérgező gyógyszerkapszulát értékesített egy kelet-kínai csoport, amelynek 11 tagját már őrizetbe vette a rendőrség - jelentették be Pekingben. Az üres kapszulákat...

Most már tényleg börtönbe...

Most már tényleg börtönbe vihetik a lányok kedvencét Tettlegesség és veszélyes vezetés gyanúja miatt egy időre őrizetbe vették Justin Bieber (képünkön) popénekest - közölte a CNN...

Az Oroszország elleni új...

Az Európai Unió tagállamainak kormányai péntekig döntenek az Oroszország elleni új szankciókat tartalmazó csomagról - közölte az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt kedden...

Amerikai csapás a szomáliai iszlamista lázadókra

Az amerikai hadsereg csapást mért a szomáliai al-Shabaab szélsőséges iszlamista szervezetre, egyes értesülések szerint a fegyveres csoport vezetőjével is végezhettek. John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője csak annyit árult el az akcióról helyi idő szerint hétfőn késő este, hogy annak célpontja az al-Shabaab volt. Azt mondta, hogy a bevetés eredményeit még értékelik, és a megfelelő időpontban további információkat közölnek. Ugyanakkor az AP amerikai hírügynökség egy magas rangú szomáliai hírszerzőre hivatkozva azt írta, hogy hétfőn egy amerikai drón az iszlamista...

Nagy-Britannia: recseg-ropog, avagy Skócia kiválik?

A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap - amelynek megbízásából a YouGov közvélemény-kutató cég a felmérés elvégezte - az új számokat úgy értékelte, hogy "elérhető közelségbe került" Skócia függetlensége. Az augusztus 28. és szeptember 1. között 1063 választópolgár bevonásával elvégzett vizsgálat szerint - a bizonytalanok kiszűrésével számolva - 47 százaléknyian kívánnak az elszakadásra voksolni, és 53 százalékos a brit unió fennmaradását támogatók tábora. A The Times kiemeli, hogy a függetlenségpártiak aránya egyetlen hónap alatt 8 százalékponttal...

Putyin Ukrajna lerohanásával fenyegetőzött Barrosóval beszélve?

Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna lerohanásával fenyegetőzött az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval folytatott beszélgetésében - írta hétfőn a Spiegel Online német hírportál brüsszeli forrásokra hivatkozva. "Két héten belül beveszem Kijevet, ha úgy akarom" - az orosz elnök ezekkel a szavakkal fejezte ki a Barrosóval szombaton folytatott telefonbeszélgetésében azt a véleményét, hogy az EU-nak nem kellene őt provokálnia az uniós szankciók kiterjesztésével. A beszélgetést az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte, aki magyarázatot akart kérni az orosz...

Szépségkirálynőt szeret...

Harry herceg megtalálta a tökéletes bartánőt? - találgatja a brit sajtó. Könnyen lehet, de sokakat zavarba ejt, hogy Harry 25 éves választottja a herceg mostohaanyjának a nevét viseli:...

Kolumbia két női minisztere...

Nyilvánosan is felvállalta leszbikus kapcsolatát a kolumbiai kormány két minisztere. Cecilia Álvarez-Correa kereskedelmi, ipari és idegenforgalmi miniszter elismerte, hogy együtt él az...

Nyolcmilliárd forintért...

Nyolcmilliárd forintért találhat gazdára a legdrágább gyémánt A sokak szerint valaha talált legdrágább nyersgyémántra vár ajánlatokat szeptember 12-ig a Petra Diamonds, amely júniusban...

Újabb szankciókat készít...

Rendkívüli módon aggasztják az ukrajnai válság fejleményei az Európai Tanácsot, ezért az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő, a legfőbb stratégiai döntéseket meghozni...

A világon minden hatodik...

A világon minden hatodik ember vett új okostelefont idén Az idén 23,8 százalékkal 1,252 milliárdra nő az okostelefonok világpiaci értékesítése a tavalyi 1,01 milliárdról. A növekedés...

Kutyaszempontból valóban...

Kutyaszempontból valóban hordoz információt az ugatás... Az ugatásról eddig azt tartották, leginkább a kutya izgatottságát jelző, különösebb kommunikációs tartalommal nem rendelkező...

Bronzkori borospincére bukkantak Izraelben

Bár Izrael manapság nem boráról híres, 4000 évvel ezelőtt, a bronzkorban, a régió szőlőskertjei olyan borokat adtak, amelyeket a Földközi-tenger egész térségében kedveltek, és az egyiptomi elit is importálta őket.Tavaly nyáron régészek egy csapata eme ókori kultúra ritka időkapszulájára bukkant: a világ legidősebb ismert borospincéjére, amelyet Felső-Galilea egyik szerteágazó palotakomplexumának romjai között fedeztek fel. A helyiség vályogtégla falai a jelek szerint hirtelen omlottak össze, talán egy földrengés folyamán. Bármi történt is, a régészek szerencséjére senki sem...

Betilthatják a stoppolást Romániában, mert nem adózik

Elfogadta a román kormány az autóstopot gyakorlatilag betiltó jogszabály tervezetét, de sürgősségi rendelet helyett törvénytervezetbe foglalta a módosítást, így a döntést a parlamentnek kell majd meghoznia - tudta meg az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál szerdán a kormányülésen részt vevő Korodi Attila környezetvédelmi minisztertől. A tervezet a személyszállítást szabályozó 2003-as törvényt módosítja, és egyetlen cikkből áll. Eszerint büntetendők azok a járművezetők, akik az önkormányzatok által kibocsátott engedély nélkül szállítanak utasokat. Így 1000-5000 lej (70-350 ezer...

Mínusz két forint ötvenért adtak el egy anyahajót

Mínusz két forint ötvenért adtak el egy anyahajót Egyetlen centért - 2,4 forintért - cserélt gazdát egy repülőgép-hordozó az Egyesült Államokban, ám még ez az összeg sem az eladót gazdagította, hanem a vevőt: az amerikai haditengerészet fizette ki azért, hogy megszabaduljon a kiselejtezett vasmonstrumtól. A hajó neve Saratoga. 1956 és 1994 között volt szolgálatban, azaz már húsz esztendeje kivonták a hadrendből. Idővel annyira púp lett a haditengerészet hátán, hogy ingyen is túladott rajta. A vevő, az ESCO Marine nevű texasi vállalat a 2,4 forintnyi dollárcent fejében elvontatja és szétvágja. A haszna a visszanyert fém, amelyet...