Stabil az állapota a Horvátországban súlyos balesetet szenvedett két magyar sérültnek

Stabil az állapota annak a két magyar sérültnek, akiket életveszélyes állapotban szállítottak csütörtökön kórházba a halálos áldozatot is követelő horvátországi autóbalesetben, amelyben egy harmadik magyar meghalt - közölte az MTI-vel a helyi külügyi tárca munkatársa pénteken. A balesetet az okozta, hogy a csempét és festéket szállító, túlterhelt gépjármű defektet kapott, és nekicsapódott a szalagkorlátnak az Adriai-tengerhez vezető autópályán, Károlyváros (Karlovac) és Fiume (Rijeka) között. Az autóból ketten kiestek. Az egyikük, egy 20 évnél fiatalabb fiú átesett a másik sávba,...

Szeretne néha boldog is lenni? Akkor ez például érdekelheti

Szeretne néha boldog is lenni? Akkor ez például érdekelheti Az élet különböző területein, a hivatásban és a magánéletben megélhető boldogság kereséséről tart konferenciát a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium péntek délután Budapesten. Feledy Botond, a szakkollégium vezetője az MTI-nek elmondta: az előadók kiválasztásánál fontos szempont volt az interdiszciplinaritás, hogy a lehető legszélesebb körből keressenek meg a hivatásukban sikeres embereket. Az előadók között van Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas klasszika-filológus, Baritz Laura Sarolta, aki egyszerre szerzetes és gyakorló közgazdász, Lukoviczki Réka blogger vagy Somlai-Fischer Ádám,...

Beintettek a hollandok Ukrajna EU-s közeledésére

Beintettek a hollandok Ukrajna EU-s közeledésére Jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ellenzői az egyezmény ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson a csütörtökön közzétett, véglegesnek tekinthető eredmények szerint.Az ANP holland hírügynökség 99 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy a szavazók 61,1 százaléka elutasította a megállapodást, míg 38,9 százalékuk támogatta. A szavazásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé, így érvényesnek számít a társulási szerződésről szóló referendum. A népszavazás csak akkor érvényes, ha a választók több mint 30 százaléka...

Rohamosan nő a cukorbetegek...

Rohamosan nő a cukorbetegek száma az egész világon A cukorbetegség "fékevesztett" előretörésével kell szembenéznie a világnak, ma már ugyanis majdnem minden 11. embert...

Megmentették a kihalástól a...

Megmentették a kihalástól a levesteknősöket Megmentették a kihalástól a floridai és mexikói közönséges levesteknősöket - jelentette be az Egyesült Államok szövetségi...

Ritka bronzkori tárgyakat...

Mintegy kétezer éves, különleges bronzkori tárgyakat, egy bronzkancsót és egy rituális tömjénlapátot találtak Észak-Izraelben a Galileai-tó partjánál, egy Jézus korabeli zsidó település...

Megkezdi a .catholic...

Megkezdi a .catholic doménnév használatát a Vatikán A vatikáni államtitkárság indítványozására külön munkacsoport dolgozik a technikai újítás megvalósításán - közölte a Radio...

Hatalmas kártérítést fizet...

Hatalmas kártérítést fizet az olajkatasztrófa miatt a British Petrol Minden idők legnagyobb környezetkárosítási kártérítését, 20,8 milliárd dollárt (5,7 ezer milliárd forintot) fizeti a British...

A merényletek miatt...

A merényletek miatt kivárnak, tájékozódnak az utazási irodák A törökországi, tunéziai utakkal kapcsolatban egyelőre kivárnak az utasok és az utazási irodák is, a charter járatok...

Javul az ózonkoncentráció, de azért nincs ok az örömre

Javul az ózonkoncentráció, de azért nincs ok az örömre Az elmúlt 66 millió évben még soha nem volt ilyen magas a szén-dioxid-kibocsátás mértéke a Földön, figyelmeztetnek a szakértők. Az ENSZ előrejelzése szerint ezért akár 4,8 Celsius-fokkal is emelkedhet a hőmérséklet ebben az évszázadban. Mindez hazánkra is igaz lehet, amint azt az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati modelljei is feltárják.  A következő évtizedekben 1-2 fokos hőmérséklet-emelkedésre számíthatunk országos átlagban, a legnagyobb mértékben várhatóan nyáron és ősszel. Az évszázad végére a melegedés nagysága elérheti a 3-4 fokot, egyes helyeken akár az 5...

Párnákkal püfölték egymást a horvátok Zágrábban

Párnákkal püfölték egymást a horvátok Zágrábban Több tucat ember párnákkal püfölte egymást szombaton a Nemzetközi Párnacsata Nap alkalmából a zágrábi Virág téren (Cvjetni trg), hogy kiadja magából a feszültséget - írta a 24sata horvát napilap. Az esemény ágyúlövésre, pontban délben kezdődött. A párnacsata napot több ország fővárosában is megrendezték világszerte ugyanebben az időben. 2008 óta kerül sor nemzetközi párnacsatákra, az első Londonban volt a Trafalgar téren.Zágrábban először tartottak ilyen rendezvényt, amelyhez csatlakozott két horvát tekvondó olimpikon testvérpár, Ana és Lucija Zaninovic is, hogy bátorítsák az...

Több mint tíz napja raboskodik egy kisfiú a párizsi reptéren

Több mint tíz napja raboskodik egy kisfiú a párizsi reptéren Több mint tíz napja várakoztatnak a hatóságok egy nyolcéves Comore-szigeteki kisfiút a párizsi Roissy repülőtéren, miután a gyerek egyedül és hivatalos papírok nélkül érkezett Franciaországba. A kisfiút a hatóságok pénteken akarták kísérővel visszaküldeni a Comore-szigetekre, de a gyerek olyannyira dühös lett és sírt, hogy a kapitány nem volt hajlandó felengedni a repülőgépre - közölték a repülőtéri illetékesek. A gyereket ezek után a közeli Bobigny bíróságára kísérték, ahol döntenek a sorsáról.A gyerek március 21-én egyedül érkezett az Air France egyik járatával a Roissy...

641 millió elhízott ember...

641 millió elhízott ember él egy globális tanulmány szerint Világszere 641 millió elhízott ember él, és ha a trend folytatódik, 2025-re a Föld felnőtt lakosságának egyötöde elhízott lesz...

Hoppá! Eltörli a roaming...

Hoppá! Eltörli a roaming díjakat az EU-ban a Vodafone Minden új előfizető számára eltörli április elsejétől az európai uniós roaming díjakat a Vodafone - jelentette be Diego...

Nem engedték jógázni,...

Nem engedték jógázni, tömeggyilkossággal fenyegetőzött Visszafordulásra kényszerített egy Honoluluból Naritába tartó United Airlines járatot egy kisebb idegösszeomlást kapó férfi....

Gondozói nevelnek egy árva...

Gondozói nevelnek egy árva kengurut Lengyelországban A négyhónapos kölyök elveszítette az anyját, ezért mesterséges táplálásra szorul.  A lengyelországi Lódzban egy...

Eltérítettek egy egyiptomi...

Eltérítettek egy egyiptomi belföldi repülőgépet Eltérítettek és Cipruson kényszerítettek leszállni egy egyiptomi belföldi utasszállító repülőgépet kedden 60 emberrel a...

Brutális gyerekgyilkosság...

Húsbárddal levágta egy négyéves kislány fejét egy férfi hétfőn a tajvani főváros, Tajpej egy forgalmas utcáján - adta hírül a helyi média. A kislány és édesanyja kerékpárjaikon épp egy...

A színházakat ünneplik világszerte a mai napon

A színházakat ünneplik világszerte a mai napon Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev neves orosz rendező fogalmazott meg. A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) hívta életre, 1962 óta tartják meg március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség...

Új stratégiára van szükség a terrorszervezet ellen

Új stratégiára van szükség a terrorszervezet ellen A jelenlegi stratégia, amely elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni légicsapásokra összpontosított, nem tudta megállítani az IÁ eszméinek terjedését - írta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő a Daily Sabah című angol nyelvű kormánypárti török napilap szombati számában. Kifejtette: a muzulmán országoknak és a nyugati világnak együtt kell működnie az IÁ elpusztítása érdekében, ugyanakkor sürgősen szükség van egy új politika kidolgozására is. Az elhúzódó szíriai polgárháború csak táplálja a terrorszervezetet, minél tovább tart a konfliktus, annál inkább nő...

Terrorizmus: lépéshátrányban vannak a titkosszolgálatok

Terrorizmus: lépéshátrányban vannak a titkosszolgálatok Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint nagy lépéshátrányban vannak a titkosszolgálatok Brüsszelben. A szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában azt mondta, bár a szakszolgálatok előre tudnak jelezni eseményeket, a további lépésekhez emberhiányban szenvednek. Ezt azzal magyarázta, hogy a bipoláris világrend megszűnésével nem kellett az ember, csak a technológiára támaszkodtak, most viszont újra szükség lenne kiépített kémhálózatra. Földi László beszélt arról is, hogy az Iszlám Állam semmilyen szabályt nem tart be, olyanokat sem, amelyeket a hadviselők...