Az elesettekhez látogat Ferenc pápa Dél-Amerikában
2015. július 06. hétfő 09:15

A szegényekhez, az elesettekhez, a peremterületeken élőkhöz látogat Ferenc pápa dél-amerikai útján - mondta Monostori László, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodaigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Monostori László úgy fogalmazott: Ferenc pápa három olyan országot - Ecuadort, Bolíviát és Paraguayt - választott kilencedik külföldi apostoli útjának céljául, amelyek nem a legjelentősebbek, legnagyobbak Dél-Amerikában. Ezzel azt üzeni, hogy a szegényekhez, az elesettekhez, a peremterületeken élőkhöz megy, velük vállal szolidaritást - hangsúlyozta az irodaigazgató-helyettes.
Ferenc pápa huszonkét beszédet mond nyolcnapos látogatásán, témái között szerepel többek között a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem is. Monostori László szerint nem idegen Ferenc pápától, hogy nem kifejezetten teológiai témákat érintő kérdéseket is felvet. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy néhány hete mutatták be a Vatikánban a pápa természetvédelemről szóló enciklikáját.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden