Góllal állt bosszút kirúgásáért Dzsudzsák Balázs
2020. február 15. szombat 11:39

Az arab emírségekbeli élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Ain magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs góllal debütált új csapatában korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba ellen. A magyar játékos a kezdőcsapatban kapott helyet, a 71. percig kellett várni az első találatára. Az al-Ain 4-1-re megnyerte az összecsapást.
Dzsudzsák Balázs bemutatkozott új csapatában, az al-Ainban, a gárda ellenfele épp a magyar válogatott játékos korábbi együttese, az al-Ittihad Kalba volt.
Dzsudzsák kezdőként lépett pályára, alakulata pedig a 17. percben meg is szerezte a vezetést. A Kalba nem sokkal később egyenlített, de a vendégek az első félidő hajrájában újra előnybe kerültek. Ahogy az elsőben, úgy a második játékrészben is fölényben futballozott az al-Ain, és a 71. percben Dzsudzsák Balázs megvillant: a középre gurított passz után tíz méterről a bal alsóba lőtt (3-1).
A 33 esztendős támadó végigjátszotta a mérkőzést, amelyet az al-Ain 4-1-re megnyert. Sikerével a gárda feljött a második helyre a bajnokságban, míg a Kalba a 11., mindössze egy pontra van a kiesőzónától.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Megkezdődik a sorkatonák kiképzése...
- Fotósok számára indul túra az...

