Szentmisét mutat be a megyéspüspök Ferenc pápa lelki üdvéért
Elhunyt Szentatyánk lelki üdvéért Felföldi László megyéspüspök szentmisét mutat be a pécsi székesegyházban április 24-én, csütörtökön 18 órai kezdettel, melyre hívják és várják a híveket és a lelkipásztorokat. A szentmisén jelenlevő papok, diakónusok és a hívek együtt adnak hálát Ferenc pápa péteri szolgálatáért és imádkoznak az elhunytért.A főpásztor egyúttal elrendelte, hogy a pápai temetés előestéjén, április 25-én, pénteken az egyházmegye minden plébániatemplomában, ahol megoldható, mutassák be a legszentebb áldozatot Róma megholt püspökéért és buzdítsák a kisebb...
Dráma születhet a mohácsi csatáról - Kiírták a pályázatot a színpadi mű megalkotására
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház drámapályázatot hirdet "Mohács 500 drámapályázat" munkacímen. A pályaművek beérkezésének határideje 2025. november 15., számoltak be róla a teátrum honlapján. A pályázatokat a Hevesi Sándor Színház által felkért 5 tagú szakmai zsűri bírálja el. Az első díjjal kitüntetett pályaművet a színház a 2026/27-es évad nagyszínpadi bérletes nyitóelőadásaként kívánja bemutatni, az olvasópróba napja a pontos évforduló: 2026. augusztus 29.A pályázat célja:Az éppen félezer évvel ezelőtti történelmi eseményhez vezető út ill. a...
Csaknem kétszázzal repesztő autóst fogtak a baranyai zsaruk
A rendőrök április 21-én Baksa és Bogádmindszent között vontak intézkedés alá egy sofőrt, aki a maximálisan megengedett 90 km/h helyett 198 km/h-val közlekedett. 468 ezer ft közigazgatási bírságot szabtak ki, valamint 8 előéleti pontot rögzítettek a jogsijához.
Apa és fia árulta a drogot...
A Dombóvári Rendőrkapitányságon hivatalból indult eljárás egy 51 éves helyi férfival szemben, aki az információk szerint 2024...
Telefonnal leselkedett...
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki munkahelyén a női mosdót használó kolléganőjéről...
Híd- és útépítés Mohácson:...
Sok évtizedet vártunk arra, aminek most végre a szemtanúi lehetünk: Mohácson, a városi oldalon már a hídfő építésének...
Baranyában is támadnak a...
Az enyhe tél ezúttal is kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek, így az elmúlt évekhez hasonlóan idén is...
Vége az ünnepnek,...
A NAV baranyai munkatársai április 21. és 27. között szerdán a siklósi és harkányi vendéglátóhelyeket, csütörtökön pedig a...
Lesodródott az útról és...
Letért az útról, árokba sodródott, majd felborult egy autó Kovácshida közelében hétfőn este. A balesetben a jármű ...
Húsvét után is nagyon várják a véradókat Baranyában
A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Baranyában a jövő héten: Bikal, Óvoda (Rákóczi u. 13.) április 22. hétfő 9:30-12:00Pécs, Esztergár Lajos Családsegítő és Gyerekjóléti Szolgálat (Anikó u. 1.) április 23. kedd 13:00-15:00Szigetvár, Sportcsarnok (Olay Lajos u. 2.) április 24. csütörtök 14:00-18:00Szászvár, Művelődési Ház (Szent István u. 33.) április 26. szombat 9:00-12:00Állandó véradási lehetőség:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpontok a jövő héten:Kedd, Szerda: 8:00 -...
Szomorú húsvétja volt egy pécsi nagymamának: itt vannak az ajándékaid, játsszál velük te!
Az idei húsvét is úgy indult, ahogy indulnia kellett: játszótér, bolyongás a Tettyén a gyerekekkel, sonkavárás, meg egyáltalán együtt, de szép is volt. Aztán egyszer csak odafordult hozzánk egy asszony, dicsérve a gyerekeket, milyen szépek, illemtudók, stb., aztán szabadkozni kezdett, nem akar feltartani, csak szeretne adni valamit. Meglepődni se volt időnk, a fiúk kezébe nyomott egy kisautót. - Az unokám visszahozta az összes ajándékát, amit tőlem kapott. Azt mondta, neki már nem kellenek, játsszak velük én. Így hát ez legyen a tiétek, mondta, s azzal sarkon is...
Emmausz-járás: a bólyiak mellett szerte Baranyában benépesülnek a pincék hétfőn
Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen, így többek között a mohácsi és a szederkényi szőlőhegyen is benépesülnek a pincék ezen a napon. 2011-óta a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén is szereplő bólyi Emmausz-járás több mint százéves, eredendően bólyi német népszokás. Az évszázados hagyomány mozzanatait követve a szőlősgazdák és a bólyi családok rokonaikkal és vendégeikkel kivonulnak a pincesorra, ahol a szokottnál is kedvesebben fogadják az embereket, s még az idegeneket is...
Még két napig várják az...
Mindened a természetvédelem? Nemzeti parkjaink most tárt karokkal várnak! ...
Felföldi László: húsvétkor...
A Megváltó Krisztus feltámadásáról, a kereszténység legnagyobb ünnepéről, a húsvét üzenetéről kérdezték Felföldi László pécsi...
Vers mindenkinek - Krisztus...
Tisztelt Olvasóink! Ady Endre A szép Húsvét című versével kívánunk mindannyiuknak áldott ünnepet! Odukat és kriptákat pattantS...
Ha tehene van, hétfőtől már...
A rókák veszettség elleni tavaszi immunizálása zajlik Magyarország déli és keleti vármegyéiben, ezzel párhuzamosan ebzárlat és...
Több kocsival közlekednek a...
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges -...
Sínekre tett kanapé és...
Nem mindennapi probléma miatt bénult meg több mint egy órára a vonatforgalom Pécs és Szentlőrinc között még...
Javul az idő, szombaton már csak elvétve lehetnek záporok
Estefelé egyre nagyobb területen csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, nagyrészt kiderül az ég. Hajnalra azonban többfelé párássá válhat a levegő, helyenként átmenetileg köd is képződhet. Szombaton általában sok napsütésre számíthatunk a kevés fátyolfelhőzet mellett, de főként a Dunántúlon erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés, ott időszakosan jobban összeállhatnak a gomolyok. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor. Napközben többfelé élénk lesz a délies szél, ma a zivatarok környezetében azonban erős, viharos széllökések is valószínűek. A legalacsonyabb éjszaki...
Elrabolta négyhónapos csecsemőjét egy pécsi anyaotthonból egy férfi
Három vármegye rendőreinek összefogásával sikerült megakadályozni, hogy egy férfi az anya engedélye nélkül Pécsről Budapestre szöktesse gyermekét. Egy nő április 16-án délután arról tett bejelentést a rendőrsége, hogy gyermekének budapesti apja bement hozzájuk egy pécsi anyaotthonba, ahol engedély nélkül fogta, és berakta a kocsijába a négy hónapos, közös gyermeküket, majd elhajtott vele.A rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték a 19 éves férfi felkutatását. Feltételezték, hogy Budapest felé tart, ezért bevonták a Fejér és a Tolna vármegyei kollégákat is.A...
Szörnyű tragédia történt Baranyában: két fiatal az áldozat
Lesodródott az úttestről, majd többször átpördült, végül a kerekein állt meg egy gépkocsi Görcsöny és Pellérd között, az 5801-es út 9-es kilométerszelvényénél csütörtökön délután. A balesetben két húsz év körüli fiatalember életét veszítette. A járműben ketten utaztak.A sofőr a helyszínen életét veszítette. Utasát a pécsi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, a mentők próbálták újraéleszteni, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett segíteni rajta.
A rovat további témái
- Két nő füléből is kitépte a fülbevalót egy férfi Pécsett
- Giganyulak, viszkis tojások, fészek készen - ilyen az idei húsvéti giccskínálat
- Két másodpercen múlt a baranyai tűzoltók győzelme
- Óriási pácban van egy halőr és három orvhorgász
- Így készülnek a feltámadás ünnepére az egyházmegye horvát ajkú hívei
- A diktatúra évtizedeiben a baranyai sajtó is elhallgatta a húsvéthoz kapcsolódó híreket
« Előző
864 | 891 | 918 | 945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kisfiú az év első babája,...
- Traffipax pénteken Mohácson és környékén
- Valakinek jól indult az év: elvitték...
- A műszaki szakterülettel...
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Augusztus 20-án vehetünk végső búcsút...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Ismét az első negyvenben a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...

