Felhívásban kéri a mohácsi önkormányzat, jelentkezzenek a külföldről hazatérők
Felhívást tett közzé az önkormányzat azok felé, akik a koronavírus által súlyosan érintett országokból tértek haza Mohácsra. Az Egyesített Szociális Intézmény az idősek segítésére kéri a mohácsiakat, önkéntesek jelentkezését várják. Az önkormányzat kéri azokat, "akik külföldi munkából, oktatási intézményből stb. nemrég jöttek haza/vissza városunkba olyan, a koronavírus által súlyosabban fertőzött államokból (pl. Olaszország, Spanyolország, Anglia, Németország, Ausztria), s akik erről nem tájékoztatták az érintett hatóságokat, haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a...
Mohács jelenlegi, MSZP-s polgármestere MSZP-s alpolgármestert nevezett ki
Bognár Sándor személyében újabb alpolgármestere van Mohácsnak, jelentette be közleményében az önkormányzat. Azt írták, "a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet elodázhatatlanná tette még egy alpolgármester megválasztását, mely tisztségre Csorbai Ferenc polgármesteri hatáskörben Bognár Sándor képviselőt nevezte ki. Amint az az indoklásban elhangzott: az új alpolgármester kilencedik éve dolgozik eredményesen az infekciókontroll, azaz a fertőzésterjedés megakadályozása és a fertőzésmentesítés területén, ezen felül hasznos válságkezelési tapasztalatokkal, valamint...
Határozatlan ideig szünetelnek a ZsÖK látnivalói, programjai
A koronavírus kapcsán kialakult helyzet miatt március 17-től bezárnak a Zsolnay Örökségkezelő NKft. kiállításai, valamint minden rendezvényét törli a cég határozatlan ideig. A korábbi intézkedéseken felül immár a 100 fő alatti beltéri és az 500 fő alatti szabadtéri rendezvényeket is törli a cég minden általa üzemeltetett helyszínen: a Zsolnay Negyedben (beleértve a Planetárium, Labor - Játechtér, E78, m21 Galéria, Bóbita Bábszínház és Pécsi Balett programjait), valamint a Pécsi Galéria, a Kodály Központ, a Művészetek és Irodalom Háza és a pécsi világörökségi...
Elektronikus úton intézhető...
A kialakult helyzetre való tekintettel a kedvezményes, jogosult bérletek és behajtási engedélyek kiadását - ideiglenesen, a személyes ügyfélszolgálat zárva tartásának idejéig -...Imádkozzuk azokért, akiket...
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a koronavírus Magyarországra...
Változásokat vezettek be a...
A mohácsi komp menetrend szerint közlekedik továbbra is, azonban az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges...
Bezárt a városgazdálkodás...
Az új típusú koronavírus további terjedésének megakadályozása céljából az ügyfelek és a dolgozók egészségének, biztonságának megóvása érdekében, a Városgazdálkodási és Révhajózási...Pécsi bokszoló zsarolt ki...
A Pécsi Járásbíróság hétfőn egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja...
Az egyházmegye közoktatási...
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi...
Nem fújták le, csak elhalasztották a járvány miatt a homoszexuálisok Pécsre tervezett felvonulását
Felfüggesztették a május 16-ára tervezett pécsi homoszexuális felvonulás előkészítését a szervezők, ám tervüket nem adták fel, így várhatóan egy későbbi időpontban megtartanák. A homoszexuális felvonulás miatt indított, közmeghallgatást kikényszeríteni hivatott aláírásgyűjtést ugyancsak szüneteltetik. A jelenlegi állás szerint május 16-án mégsem vonulnak fel homoszexuálisok Pécs belvárosában, a szervezők ugyanis bejelentették, felfüggesztik a szervezést az új koronavírus-járvány miatt. Azt írták, „vészforgatókönyv megalkotásán dolgoznak, folyamatosan tájékozódnak...
Péntztárcát lopott egy férfi egy pécsi kocsmából
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ellopta az egyik vendég pénztárcáját egy pécsi kocsmában. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre pénteken hajnalban arról, hogy egy pécsi kocsmában ellopták a pénztárcáját a benne lévő irataival és pénzével együtt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az egyik vendég, egy 51 éves helyi férfi magához vett egy asztalon hagyott pénztárcát, majd kivette belőle a pénzt, a tárcát pedig elrejtette a mellékhelyiségben.A rendőrök a helyszínen elfogták a tolvajt, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.Ellene lopás...
A baranyai kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezettek be
A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a Baranya Megyei Kormányhivatal. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázataés a járvány további terjedése mérsékelhető. Az operatív törzs arra kéri a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék...
Itt adhatunk vért a héten...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Tekintettel a...
Ha lehet, most ne menjünk...
A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a...
Mohácson eddig nem volt...
A Mohácsi Kórházban felkészültek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetek kezelésére, s várhatóan további lépéseket is...
Téglával verte fejbe...
Édesanyja biztatására bántalmazta vitapartnerét egy 16 éves lány Szigetváron. A rendőrök befejezték az anya és lánya ellen...
Bezárják a mohácsi ovikat...
Hétfőtől határozatlan ideig zárva tartanak a mohácsi óvodák és a bölcsődék, a sportlétesítmények és az uszoda is. A...
Homoszexuális felvonulás:...
Felháborodást váltott ki a pécsiek jelentős részéből, hogy a belga Diverse Youth Network szervezésében május 16-án felvonulást...
Baranyában is szedik a zöldésegeket az üvegházakban
Már megkezdődött az üvegházakban a hajtatott zöldségek betakarítása, amelyből nagyobb mennyiség megjelenése áprilisra várható, emellett lassan szabadföldön is elkezdődik a korai zöldségfélék vetése - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az MTI érdeklődésére. Ledó Ferenc kifejtette, hogy a hajtató kertészek januárban megkezdték a kiültetéseket az üvegházakba, fűtött fóliasátrakba. Az enyhe télnek köszönhetően nem kellett sokat fűteni, a fűtési rendszerek elegendő hőt adtak a biztonságos termesztéshez. Januárban az átlagosnál kevésbé...
Pécsi házakból vitt el pénzt a gazfickó, a zsaruk elkapták
A Pécsi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki két házba is betört Pécsett - olvasható a police.hu oldalon. Lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 22 éves szentesi fiatalember ellen. A férfi 2019 júliusában Pécsett, a Lőtér utcában lévő egyik családi házba tört be, majd onnan készpénzt vitt el. Augusztusban a Gárdonyi Géza utca egyik lakóházából lopta el az ott talált készpénzt.A férfit a rendőrök beazonosították, majd 2020. január 8-án a Szekszárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén elfogták. Előállítását követően...
Udvardy György arra kéri az időseket és a betegeket, ne látogassák a miséket
Közleményt adott ki pénteken dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó, amelyben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos főpásztori intézkedéseket ismerteti. A templomok nem zárnak be, de számos intézkedést hoztak az idősek védelme érdekében. Többek közt kérhető hazavitelre szenteltvíz, a kereszttel történő megjelölést a fizikai kontaktus elkerülése miatt elhagyják, valamint több kisebb misét is tarthatnak, hogy elkerüljék a 100 fő feletti létszámot. "- A meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei...
A rovat további témái
- Nem látogatható az Abaligeti-barlang sem
- Dorgdílereket fogtak el Pécsett - Videó!
- Nem küldték ki a csekkeket, később fizethetjük a helyi adókat
- Elgázoltak egy idős asszonyt Pécsett, a Szigeti úton
- Három román, egy szerb embercsempészt csuktak le Pécsett
- Vérlázító, ahogy a mozik és a szórakozóhelyek kijátsszák az óvintézkedéseket - Olvasói levél
« Előző
9315 | 9342 | 9369 | 9396 | 9423 | 9450 | 9477 | 9504 | 9531 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Szili Katalin: szükséges az...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- Ilyen a boksz: alázat nélkül nincs...
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...

