Mellár Tamás a pénzt kereste hétfőn az Országgyűlésben
2020. május 11. hétfő 15:20

Mellár Tamás (Párbeszéd) a napokban közzétett konvergenciaprogramról elmondta, a kormány szerint idén 3 százalékos visszaeséssel, jövőre 4,8 százalékos növekedéssel lehet számolni, idén 5,6 százalékos lehet munkanélküliségi ráta.
Szerinte ebből látszik, hogy nem valósul meg a miniszterelnök terve, hogy annyi munkahelyet teremtenek, amennyit a vírus elpusztít, ugyanis a munkanélküliségnek a válság előtti 3,5 százalékos szinten kellene maradni. A kormány az államadósság növekedése miatt nem akarja a segélyeket növelni, ennek ellenére nő az államadósság is - mutatott rá, azt firtatva, hova lesz a pénz?
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a 2008-as válságkezeléshez viszonyítva Magyarország relatív pozíciói most jók, nincsenek strukturális problémák.
Elmondta, Mellár Tamástól 2010 és 2014 között folyamatosan azt lehetett hallani, nem sikerül a gazdasági szerkezet átalakítása, válságkezelés nem hoz növekedést, nem lesz egymillió új munkahely.
A kormány ezeket a célokat elérte - mondta. Közölte, ha Mellár Tamás azt mondja a mostani célokról, nem fogják elérni azokat, ez az első jel, hogy a kormány jó úton jár.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Szili Katalin: szükséges az...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...

