Baranyában szerencsére továbbra sincs új beteg
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik igazoltan megfertőződtek az új koronavírussal Baranya megyében. Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (1848 ember) és Pest megyében (554) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (371), Komárom-Esztergom megye (262), Zala megye (255) és Csongrád megye (115). Békés megyében (11) van a legkevesebb fertőzött Magyarországon. Baranyában május 2-a óta nem változott a fertőzöttek száma.
Apját és testvérét is megverte egy férfi Komlón
A komlói rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a helyi férfinak az ügyében, aki megütötte apját és testvérét, valamint ablakokat tört be. Garázdaság miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 26 éves helyi férfi ellen. A férfi 2020. február 2-án délután megjelent egy komlói társasháznál, ahol üvöltözött és betörte az egyik lakóház bejárati ajtajának ablakát. Ezt követően édesapja lakásához ment, ahol testvérével és apjával is dulakodott, utóbbit ököllel arcon ütötte, majd távozott. Kis idő elteltével visszament, többször megrúgta a lakás ajtaját, majd az...
Újabb betolakodókat tartóztattak fel éjjel Kölkeden
A rendőrök hétfőn 0 óra 55 perckor 17 migránst tartóztattak fel Kölked külterületén. A férfiakból álló csoport tagjai szír állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.Néhány órával korábban, vasárnap este egy hét főből álló csoportot tartóztattak fel a határvédők Kölked térségében. Képünk illusztráció.
Már megint migránsokat...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns Kölked térségében - olvasható a police.hu oldalon. A rendőrök...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Pécs, MÁV Váróterem (Indóház...
Baranya erősebb a vírusnál,...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván,...
Szinte megállt a...
Meghalt 2 idős, krónikus beteg, és 9-cel, 3876-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon -...
Övtáskát lopott a pécsi...
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a nőnek az ügyében, aki a pécsi vásártéren lopott egy árustól - számolt be a...
Pünkösd alkalmából...
Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben fordult az általa vezetett két egyházmegye...
Egy éve 32 fok volt ezen a napon, a mostani hétvégén a húsznak is örülhetünk Baranyában
Pocsék időjárás ígérkezik a pünkösdi, hosszú hétvégére, a strandokat elfelejthetjük. Bár egy éve szinte kánikula volt ezen a napon, az utóbbi húsz év során többször is fáztunk pünkösd napjaiban. Szombaton is lesz napsütés, de elszórtan előfordulhat záporeső, egy-egy zivatar. A szél megélénkül, néhol meg is erősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-13, a legmagasabb 16-22 fok között alakul. Vasárnap északkelet felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre több helyen lehet számítani esőre, záporesőre....
Már huszonnyolc napja nincs új fertőzött Baranyában
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik igazoltan megfertőződtek az új koronavírussal Baranya megyében. Továbbra is Budapesten (1838 ember) és Pest megyében (550) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér (370), Komárom-Esztergom (259), Zala (252), majd Csongrád megye (115). A legkevesebb fertőzött Békés (11) és Heves megyében (14) van Magyarországon. Baranyában május 2-a óta 36 fertőzöttet tartanak nyilván, a számuk azóta nem emelkedett.
Mohácsi fiatalember, Polyák András munkáját ismerte el a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt
A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete ifjúsági tagozatának és Vezetőségének javaslatára a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a Pest megyében végzett lelkiismeretes, támogató munkájának elismeréseként Elismerő Oklevél Ifjúsági Vöröskeresztes Tevékenységért kitüntetést adományozott Polyák Andrásnak. A vöröskereszt indoklása szerint a mohácsi születésű fiatalember 2015-ben kezdte vöröskeresztes ifjúsági tevékenységét Baranya megyében, majd később, 2018. május 26-án csatlakozott a Pest megyei programcsapathoz. Tapasztalatait és tudását tovább bővítette és kamatoztatta a...
Újabb, Baranyában lebukott...
Pécsi Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelte két szír és egy ukrán állampolgár gyanúsított letartóztatását...
Két kocsit is ellopott egy...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik engedély nélkül vittek el két gépkocsit...
Szombaton talán némi...
Estétől fokozatosan megszűnik a csapadék, az éjszaka második felében csak néhol lehet zápor. Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a...Pótlóbuszokkal is...
A közösségi közlekedési hálózaton a járványhelyzet jelentősen visszavetette az utasforgalmat, ezért 2020. június 6-tól több...
A 400 ágyasba költözik a...
Jövő keddtől a PTE Klinikai Központ Koronavírus Ellátó Központ sürgősségi betegfogadó egysége a Rákóczi út 2. szám alól a...
Csodálatosan virágoznak az...
A Drávát kísérő, ligetekkel, cserjésekkel és tisztásokkal tarkított galériaerdőkben barangolva nem könnyű felfedezni így május...
Ne adja pénzét a csalóknak - Videóban üzennek a baranyai zsaruk
Az internetes csalások kellő körültekintéssel megelőzhetők. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az online csalások legjellemzőbb elkövetési módszerére és annak megelőzési lehetőségeire szeretnék ráirányítani a lakosság figyelmét az alábbi prevenciós filmmel.[#video:3526]
Baranyát is eléri a zivatarlánc, még jég is jöhet
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranyára szólóan is. Azt írták, zivatarok alakulhatnak ki.Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
A vásárcsarnok összes bejáratát használhatjuk szombattól
A kormányzati intézkedésekkel összhangban a létesítményt üzemeltető Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. május 30-a, szombattól enyhíti a pécsi Vásárcsarnokot érintő korlátozásokat. Szombattól a Vásárcsarnokot bármelyik bejáraton át meg lehet közelíteni, és nem korlátozza az üzemeltető a létesítményben tartózkodók számát sem. Vásárlók számára az arcot takaró maszk, az árusoknak a maszk és gumikesztyű használata továbbra is kötelező. Változatlanul érvényben marad a 65. életévüket betöltöttek számára kijelölt, 9 és 11 óra közötti idősáv is. Az üzemeltető...
A rovat további témái
- Már majd' egy hónapja nincs új fertőzött Baranyában
- A zebrán gázolt halálra egy gyalogost a Lánc utcában, itt az ítélet
- Hat migránst fogtak el éjjel - Megint Kölkednél
- Megszüntették a Csorbai Ferenc ellen indított nyomozást
- A járványhelyzet leküzdésének fontos eszközei lehetnek a meglévő gyógyszerkincsek
- Lecsukták a Kölkednél lebukott szír embercsempészeket
« Előző
8829 | 8856 | 8883 | 8910 | 8937 | 8964 | 8991 | 9018 | 9045 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Már a Föld felé tartanak az év...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...

