Tükörképükre támadó madarakra figyelmeztetnek
A költési időszak kezdetével ismét megjelentek az épületek ablakait és az autók visszapillantó tükreit támadó madarak, védelmükben javasolt a tükröződő felületek eltakarása - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel. Az egyesülethez évről évre érkeznek bejelentések olyan madarakról, amelyek napokon keresztül harcolnak saját tükörképükkel. Ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig zavaró lehet. A jelenség hátterében a költési időszakban felerősödő területféltő magatartás áll.A...
Több milliárdot elcsalt bűnbanda ellen folyik eljárás Pécsen
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleményében azt írták, a korábban eljáró Kaposvári Törvényszék ítéletében megállapított tényállás szerint két vádlott az EU-ban beszerzett termékekkel kereskedett, ez pedig akkor volt számukra nyereséges, ha a piaci ár...
Majd' kétszáz drogterjesztőt kapcsoltak le Baranyában egy esztendő alatt - Videó!
Egy esztendeje indították el a DELTA Programot, amelynek keretein belül azóta Baranyában 354 büntetőeljárás indult kábítószerrel kapcsolatos ügyekben. A vármegyében az elmúlt egy esztendőben 170 kábítószer-terjesztőt fogtak el, továbbá69,88 kilogramm kábítószert, 379 tő marihuánát, valamint vagyonbiztosítás keretében több mint 21 millió forintot, 15 millió forint értékben ingatlant és 60 millió forint értékben egyéb ingóságot foglaltak le.[#video:3887]A legnagyobb kábítószerfogás 2025. november 13-án volt, amikor egy borjádi férfi otthonában több mint bruttó...
Negyven év után vonul...
Mintegy 40 év szolgálat után vonul nyugdíjba Szecsei Béla, aki 1987. június 1-jén lépett be az Országos Mentőszolgálat...
Újabb öt évig Horváth Zsolt...
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése 2026. március 19-én pártállástól függetlenül, egyhangúlag szavazta meg Horváth Zsolt...
Harmincöt éve özönlötték el...
A hivatalos adatok szerint 1992-ben ötvenezer olyan menedékkérő tartózkodott Magyarországon, akik a délszláv háború miatt...
Eltűnt egy 31 éves pécsi...
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 31 éves nő eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi...
Részeg siheder rendezett...
A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy fiatalkorú ellen, aki édesapja...
Lángoló autó miatt áll a...
Kigyulladt egy személygépkocsi Szulimán külterületén, a 67-es főút 10-es kilométerénél csütörtökön reggel. A jármű...
Idős pécsi házaspár életét mentette meg egy kukásautó bátor legénysége
Egy gyors és bátor beavatkozásnak köszönhetően sikerült megakadályozni egy lakástűz súlyos következményeit Pécsen, a Nagy Imre úton. 2026. március 12-én délelőtt a 49-es járat hulladékgyűjtő munkatársai éppen feladataikat végezték, amikor egy földszinti lakásból segítségkiáltásra és sűrű füst kiáramlására lettek figyelmesek. A helyszínre sietve Bökös Ernő gépkocsivezető azonnal hívta a 112-t, miközben Lakatos György rakodó a járműn lévő poroltó készülékkel, Háner György rakodó segítségével az ablakon keresztül bejutott a lakásba.A konyhában egy tűzhelyen felejtett edény...
Tárlatvezetéssel járhatjuk be szombaton a Denevérmúzeumot
A program résztvevői érdekes tárlatvezetés keretében ismerkedhetnek meg a denevérek különleges világával. A denevérek több ezer éve foglalkoztatják az emberek fantáziáját, de az eltérő kultúrák a világ különböző részein teljesen más módon viszonyulnak hozzájuk. A sarkvidékek kivételével mindenütt élnek denevérek. Mintegy 1000 fajuk ismert, ebből Európában 38 fordul elő rendszeresen. Hazánkban 28 faj él, melyek mindegyike – közöttük 8 faj fokozottan is – védett. A program résztvevői szakvezető segítségével egy kalandos sétán gyűjthetnek meghökkentő ismereteket...
Pogány a bázisa a MOL megbízásából tíz napon át olaj után kutató repülőgépnek
A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol az MTI-t. A közlemény szerint a speciális mérőrepülőgép naponta a Pécs-Pogány Repülőtérről száll fel, és mintegy 820 négyzetkilométeres területet vizsgál, a gyűjtött adatokból pontosabban azonosíthatók a lehetséges kőolaj- és földgázlelőhelyek.A magyar olajvállalat 2025-ben nyerte el a Buzsák koncessziót, amelyre a török állami céggel, a TPOC Ltd.-vel közösen pályázott. A tavaly...
Vádat emeltek egy titkos...
A Baranya Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat...
A Mohácsi-szigeten már...
A Duna bal partján, a Mohácsi-szigeten már nyílik a kora tavasz egyik ritka virága, a kockásliliom, számolt be róla a...
Ön kinek adna díszpolgári...
Március végéig tehetnek javaslatot a mohácsi polgárok, egyesületek, civil szervezek és a városban működő jogi személyek arra...
Új épületet emelnek a Fehér...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 800 millió forintos, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból fejleszti a...
Drogkereskedelem miatt...
A Baranya Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot két férfi ellen. A...
Baranyában két településen...
A Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő passió, mely Jézus jeruzsálemi bevonulásától a kereszthalálig mutatja be a nagyhét...
A Mecsek IC-k esetében gyakran visszajárt a jegyár fele
A februári adatok mutatják meg igazán, milyen jelentős hatással volt a vonatok és VOLÁN-buszok közlekedésére az év első hónapját még meghatározó - évtizede nem tapasztalt - télies időjárás, elsősorban a nagy mennyiségű hó és a tartós, kemény mínuszok, közölte a MÁV. Azt írták, bár a legzordabb időjárású napokon is sikerült mindenütt fenntartani a közlekedési közszolgáltatásokat, a járatok egyes időszakokban csak jelentős késéssel tudtak közlekedni, ez pedig rányomta bélyegét a januári pontossági statisztikára. Februárban viszont már azzal együtt is 9%-kal kedvezőbben...
Tíz sérültje van a reggeli villányi balesetnek
Munkagödörbe hajtott egy kisbusz hétfőn kora reggel Villány külterületén. A sofőr valószínűleg nem vette észre az útépítést jelző táblákat és a felmart úttestet, emiatt történhetett a baleset. A mikrobuszban összesen tíz ember utazott, nyolcan önerejükből hagyták el a járművet, két embert a villányi hivatásos tűzoltók emeltek ki. A balesetben négyen súlyosan, hatan könnyebben sérültek meg, a mentőszolgálat munkatársai mindenkit kórházba szállítottak. A műszaki mentés félpályás útlezárás mellett zajlott.
Hogy is volt? Hargitai Jánost 2010-ben megszorítani sem tudták a választáson
Hamarosan ismét voksol az ország, a rendszerváltás óta már tizedszer dönthetnek a polgárok az Országgyűlés összetételéről. A mohácsi, az egykori 5-ös választókerület talán azóta feledésbe merült eredményeit szemlézzük. Így szavaztak a körzet lakói 2010-ben. A mohácsi választókerületben 2010-ben történt meg először, hogy egy forduló alatt eldőljön az egyéni mandátum sorsa. A Fidesz-KDNP jelöltjére, dr. Hargitai Jánosra 19 718-an szavaztak, ezzel a voksok 63, 98 százalékát nyerte el. Hargitait ezzel sorrendben negyedik alkalommal választották a mohácsi kerület...
A rovat további témái
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy pécsi férfi
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz Villány közelében
- A csillagok alatt tartanak orgonakoncertet Pécsett
- Több kocsival közlekednek a Mecsek IC-k az ünnepen
- Továbbra sem akadtak az eltűnt 11 éves, mohácsi kisfiú nyomára
- Három autó ütközött, lezárták a 6-ost Bicsérdnél
« Előző
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Unokázós csalókat fogtak el a...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Az én történetem: pályázatot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...

