A járványhelyzet idején is rendkívül népszerű a babaváró támogatás Baranyában

A járványhelyzet idején is rendkívül népszerű a babaváró támogatás Baranyában Összesen körülbelül 32 milliárd forint segítségben részesültek azok a baranyai családok, akik éltek a babaváró támogatás kínálta lehetőséggel. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint megyénkben október végéig már 3325 szerződést kötöttek, a statisztikából pedig az derül ki, a családvédelmi akcióterv programja - a járványhelyzet ellenére - továbbra is népszerű. A koronavírus-járvány miatt a gazdaság korábbi lendülete megtört, de jó hír, hogy a családok továbbra is bíznak abban, hogy a pandémia lecsengése után visszaáll a megszokott rend. Erre enged következtetni, hogy a 2019...

Lebukott a fiatal szigetvári bolti betörő, futva menekült

Lebukott a fiatal szigetvári bolti betörő, futva menekült A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a fiúnak az ügyében, aki betörte egy kisbolt ajtaját Szigetváron - olvasható a police.hu oldalon. Lopás kísérlet miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 15 éves helyi fiú ellen. A megalapozott gyanú szerint a fiú tavaly november 12-én 20 óra körül Szigetváron, a Szent István lakótelepen betörte egy üzlet üvegajtaját. A boltból nem sikerült neki semmit ellopni, mert egy helyi lakos megzavarta, ezért elfutott a helyszínről. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, előállították a...

Koronavírus: bizakodásra adnak okot az adatok

Koronavírus: bizakodásra adnak okot az adatok Meghalt 114, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1410 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. Baranyában 64 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 326 688-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 9781-re emelkedett, a gyógyultak száma 164 403. Az aktív fertőzöttek száma 153 504-re csökkent. Kórházban 5529 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 18 239-en vannak, a mintavételek száma 2 685 944-re nőtt....

Órákon át fogva tartott...

Órákon át fogva tartott szilveszterkor a lakásában egy 14 éves kislányt egy pécsi férfi A rendőrök elfogták azt a férfit, aki szilveszterkor nem engedte haza korábbi barátnőjét, órákig tartotta fogva a pécsi...

Kiraboltak egy idős férfit...

Kiraboltak egy idős férfit az utcán Komlón Idős férfit raboltak ki Komlón, a rendőrök egy napon belül elfogták a feltételezett elkövetőt.    A rendőrségre...

Tovább emelkedett...

Tovább emelkedett Baranyában is a fertőzöttek száma Meghalt 130, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2764 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...

Udvarnál próbálkoztak a...

Udvarnál próbálkoztak a migránsok újév hajnalán A rendőrök nyolc határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Baranya megyében.   A Baranya megyei...

Kárpát-medencei diákokat...

Kárpát-medencei diákokat képeznek majd a pécsi tiszti kaszinó épületében Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és...

Szilveszteri menüvel lepte...

Szilveszteri menüvel lepte meg Őri László a szolgálatban lévő baranyai mentősöket A többéves hagyományt folytatva látogatott el Őri László, a megyei közgyűlés elnöke a szilveszterkor is szolgálatot teljesítő...

Szakmányban lopott egy lánybanda egy pécsi üzletből

Szakmányban lopott egy lánybanda egy pécsi üzletből A pécsi rendőrök eljárást indítottak négy pécsi és egy kétújfalui fiatal ellen.    A gyanú szerint a fiatalok 2020. december 18-a és december 30-a között Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcában több alkalommal loptak egy üzletből. A lopásokat az öt fiatal nem mindig együtt követte el, mindig más összetételű volt a társaság. A lopásokkal összesen közel 150 ezer forint kárt okoztak. A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket, és előállították őket a rendőrkapitányságra. A bűncselekménnyel gyanúsítható három fiatalt gyanúsítottként, míg két társukat tanúként hallgatták...

Csaknem kettőszáz új fertőzött van Baranyában

Csaknem kettőszáz új fertőzött van Baranyában Meghalt 108, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2971 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Baranyában 193 új fertőzöttet azonosítottak.   A kormányzati portálon azt írták: 322 514-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 9537-re emelkedett, a gyógyultak száma 150 102. Az aktív fertőzöttek száma 162 875. Kórházban 5856 koronavírusos beteget ápolnak,közülük 402-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 17 704-en vannak, a mintavételek száma 2 657 119-re...

Nem okozott nagy károkat Baranyában a földrengés

Nem okozott nagy károkat Baranyában a földrengés Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a biztosítóknak a horvátországi földrengés miatt.     Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója azt közölte az MTI-vel szerdán, hogy a legtöbben betört ablakokról, leesett és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be. A szakember kiemelte: nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék. Érdemes az ingatlanban keletkezett...

Pécsre is megérkezett a...

Pécsre is megérkezett a vakcina, Baranyában is megkezdődik az oltások beadása Már szerdán huszonegyre, január elején huszonötre nő az oltóhelyek száma Magyarországon újabb vakcinaszállítmányoknak...

Már szerdán huszonegyre nő...

Szerdán huszonegyre, január elején huszonötre nő az oltóhelyek száma Magyarországon az újabb vakcinaszállítmányoknak köszönhetően - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány...

Az ablakon át menekült...

Az ablakon át menekült volna el egy férfi Görcsönydobokán A rendőrök Görcsönydobokán fogták el azt a férfit, aki ellen két elfogatóparancs is érvényben volt.    Egy...

Szerdán reggel is...

Szerdán reggel is megremegett a föld Baranyában Számos utórengés követi a tegnapi, pusztító erejű horvátországi földrengést.     Ezek közül a ma reggel...

Baranyában átlépte a...

Baranyában átlépte a tízezret a fertőzöttek száma Meghalt 137, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1972 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...

Félelmetes: megremegtek a...

Félelmetes: megremegtek a csillárok, megmozdultak a bútorok Pécsett és Baranyában Frissítve: Pécsett több épületben kisebb károk is keletkeztek, jellemzően vakolat hullott a mennyezetekről. Több középületben...

Diétás étkeztetés is igényelhető a Tomori konyhán, nemcsak gyermekek számára

Diétás étkeztetés is igényelhető a Tomori konyhán, nemcsak gyermekek számára Egyre nagyobb igény mutatkozik a különleges igényű diétákra, ennek megfelelően a mohácsi, megújult Tomori konyhán is készítenek ilyen étkeket a szakorvosi igazolással rendelkező gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.  Gyermekek esetében a közétkeztetés számára jogszabály is előírja a speciális diéták biztosítását, ennek ismeretében alakították ki a mohácsi konyha diétás részlegeit, ahol gluténmentes, tej-, tojás-, olajosmag-mentes ételeket készítenek gyermekek és igény esetén felnőttek részére. A menüket dietetikus szakember állítja össze a közétkeztetési rendelet figyelembe...

Tizenketten sérültek meg az elmúlt egy hét alatt Baranya megye útjain

Tizenketten sérültek meg az elmúlt egy hét alatt Baranya megye útjain Megyénkben az elmúlt héten az előző év hasonló időszakához képest hárommal csökkent a sérüléses balesetek száma, összesen 33 közlekedési baleset történt, amelyből kilenc személyi sérüléssel járt.    A személyi sérüléses balesetek egy esetben halálos, egy esetben súlyos, 10 esetben pedig könnyű sérüléssel végződtek. Ezek során összesen 12-en sérültek meg. Az elmúlt héten a gyorshajtás és a követési távolság be nem tartása szerepelt a főbb baleseti okok között.Kérjük, hogy szilveszterkor és az újév első napján is figyeljenek egymásra, legyenek előzékenyek, türelmesek...

Ágyneműtartóban próbált elbújni egy pécsi betörő

Ágyneműtartóban próbált elbújni egy pécsi betörő Az egyenruhások elfogták a lopással gyanúsítható két helyi férfit Pécsett.    A nyomozók hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki azt a 36 éves helyi férfit, valamint 23 éves testvérét, akik a megalapozott gyanú szerint előző nap 19 óra körül Pécsett, a Vargánya utcában álló egyik lakóházba betörtek, majd onnan kályhát és ruhaneműket tulajdonított el.A rendőrök beazonosították, majd otthonában megtalálták az ágyneműtartóban rejtőzködő 36 éves elkövetőt. Az egyenruhások őt is, és öccsét is elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. Az eltulajdonított...