A közönség állította össze a Pannon Filharmonikusok műsorát
A közönség szavazatai alapján összeállított műsorral, szólistával és karmesterrel lépnek fel a pécsi Pannon Filharmonikusok művészei március 5-én a baranyai megyeszékhelyen. A Kodály Központban Mozart, Haydn és Dvorák műveit adják elő. A zenekar közleményében azt írták, hogy a közönség szavazatai alapján Mozart Don Giovannijából a nyitányt, Haydn C-dúr gordonkaversenyét és Dvorák IX. "Újvilág" szimfóniáját fogják megszólaltatni a művészek Dobszay Péter vezényletével, gordonkán pedig Szabó Ildikó működik közre.A közleményben a karmestert idézve kiemelték, hogy...
Baranyában is folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma
Országszerte 3064, Baranyában 218 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 800 046-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 75, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 286-ra emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 618 574, az aktív fertőzöttek száma 137 186-ra csökkent. Kórházban 2961 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 127-en vannak lélegeztetőgépen. Hozzátették: a járvány ötödik hullámának leszálló ágában van, csökken a...
Pénzt talált a bankautomatában egy komlói nő, el is tette
A Komlói Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen, aki Komlón, egy bankautomatában talált 100.000 forintot eltulajdonította. A vádlott 2021 januárjában egy komlói bankautomatához ment, hogy pénzt vegyen fel. Az automatánál őt megelőzően a sértett próbált meg bankkártyájával készpénzt felvenni.Elindította a tranzakciót, de a képernyőn megjelent egy tájékoztatás, amit hibaüzenetnekvélt. A sértett ezért besietett a bankfiókba, hogy segítséget kérjen.A sértett által kezdeményezett tranzakció azonban sikeres volt, távozása után...
Átadták a pécsi egyetem...
Csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át a Pécsi Tudományegyetem új Fogászati Oktatási Központját. A 2750 négyzetméter...
Lecsukták a gyógyszerekkel...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra és egy nő bűnügyi felügyeletét négy hónapra...
Visszaadták a kamucéggel...
Más nevére létrehozott céggel csalt ki horgászfelszereléseket több mint 35 millió forint értékben egy férfi...
Megúszták a börtönt a...
A Mohácsi Járásbíróság s napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen az első- és a másodrendű vádlottakat két rendbeli...
Mutatjuk, hogy alakult a...
Országszerte 3862, Baranyában 243 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 796 982-re nőtt az azonosított...
Halálos áldozata is van az...
Csütörtökre virradó éjjel, háromnegyed egy után érkezett a jelzés, amely szerint Nyugotszenterzsébeten egy hatvan...
Lánycsóki tűzhöz riasztották a tűzoltókat
A mohácsi és a véméndi tűzoltók megfékezték a lángokat. Tűz keletkezett egy családi ház mögé épített, száz négyzetméteres melléképületben Lánycsókon, a Mátyás utcában. A tűzesethez a mohácsi és a véméndi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik három vízsugárral eloltották a lángokat, majd hozzáláttak a tűzoltási utómunkálatokhoz.Az eset során személyi sérülés nem történt.Képünk illusztráció.
Baranyában is álnéven íratott gyógyszereket egy társaság
A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével három nőt és egy férfit gyanúsítanak. A siklósi nyomozók 2022. március 1-jén gyanúsítottként hallgattak ki egy 64, egy 39 és egy 26 éves budapesti nőt, valamint egy 21 éves szintén budapesti férfit. A gyanú szerint a három nő és a férfi tavaly márciustól országszerte több háziorvost is felhívott, majd más adataira hivatkozva azt kérték, hogy altatókat, antidepresszánsokat, valamint nyugtatókat írjanak fel nekik.Az így megszerzett elektronikus receptekkel kiváltották a gyógyszereket, majd azokat továbbértékesítették.A...
Mélybe zuhant nőt mentettek a pécsi tűzoltók
Kötéltechnika segítségével mentettek meg egy tíz méteres mélységbe zuhant nőt a pécsi hivatásos tűzoltók. Tegnap délelőtt Pécsett, az Abaligeti úton egy fiatal nő futás közben megcsúszott, elesett és egy meredek domboldalról lezuhant. A mentősök hordágyra helyezték a sérültet, ám a terepviszonyok miatt nem tudták felhozni. A pécsi hivatásos tűzoltók mentőkötéllel felhúzták a sérültet, majd a mentősökkel közösen egy gyalogosösvényen a nyolcszáz méterre lévő mentőautóhoz vitték. A nőt helyszíni ellátást követően kórházba szállították. A mentésben a Szent...
Vidrabőrt árult egy pécsi...
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A Pest Megyei Kormányhivatal Országos Környezetvédelmi,...
Így állunk ma: megérkeztek...
Országszerte összesen 3539, Baranyában 247 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 793 120 nőtt a...
Szakadékba zuhant egy...
Szakadékba esett sportolás közben egy ember Pécs külterületén, Szentkút közelében. A balesethez a város...
Egyre csökken a napi új...
Országszerte 2037, Baranyában 150 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 789 581-re nőtt az azonosított...
Hemzsegnek a rendőrök a...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy továbbra is számíthatnak közúti ellenőrzésekre...
Homorúdon fogtak el egy...
A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások kedden 1 óra 20 perckor 16 külföldit tartóztattak fel Homorúd...
Igencsak zimankós éjszaka áll előttünk
Az esti órákban északkelet felől csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. Kedden alapvetően derült idő várható, csak a keleti tájak fölé sodródhatnak délután felhők. Az északi, északkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között alakul, de az északi völgyekben -8, -12 fok sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 4 és 9 fok között várható.
Bejön az autósoknak az éves megyei e-matrica, Baranyában is több fogyott belőle
Tavaly is folytatódott a pozitív tendencia a baranyai éves autópálya e-matrica értékesítésével kapcsolatban. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. megkeresésünkre arról adott tájékoztatást, hogy 2021-ben már több mint 22 ezer darab vignettát adtak el megyénkre vonatkozóan. Összehasonlításképpen, 2020-ban ez a szám alig haladta meg a 21 ezret. Mint megtudtuk, még mindig a személyes vásárlás a nyerő. Minden matricatípus értékesítésével kapcsolatban jelentős emelkedés történt 2021-ben az azt megelőző esztendővel összevetve. Országos szinten az éves e-matricákból például...
Vége a felvételi zárlatnak, ismét fogadják a betegeket a Mohácsi Kórház szülészetén
Keddtől újra biztosított a Mohácsi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán a betegfelvétel és a szülészeti-nőgyógyászati ellátás, közölte Dr. Csizmadia Csaba, a kórház főigazgatója. Amint arról hírt adtunk, február 15-én jelentették be, hogy a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályon a Covid-19 okozta dolgozói megbetegedések miatt kialakult humánerőforrás-hiány miatt átmenetileg felvételi zárlat lépett életbe. A fekvőbeteg-ellátást a rendkívüli helyzetben a Pécsi Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján végezték, míg a járóbeteg szakrendelések továbbra...
A rovat további témái
- Pécsett és Baranya több pontján is sűrűn havazik
- Minden harmadik ellenőrzött adózó mulasztott a busójáráson
- Lopott bringa tulaját keresik a pécsi zsaruk
- Videóhívásban mutogatta a nemi szervét egy pécs férfi
- Csitul a járvány: Baranyában is jelentősen csökkent az új fertőzöttek száma
- Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
« Előző
4941 | 4968 | 4995 | 5022 | 5049 | 5076 | 5103 | 5130 | 5157 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Húsz éles bevetésen vett részt a...
- Balasetveszélyessé váltak a fák az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Orbán Viktor: szerdától érkezik a...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Betlehemet legóból: várják a gyerekek...
- Párás, ködös éj után borús napunk...

