Halálos baleset történt a sztrádán, Szűr közelében vasárnap

Felborult egy személykocsi vasárnap délután négy órakor az M6-os autópályán, Szűr közelében.Hírportálunk értesülései szerint a Budapest irányába haladó autó vezetője kirepült a járműből. Többször megkísérelték a mentők az újraélesztését, de nem tudtak rajta segíteni, életét veszítette. A helyszínelés idejére a Budapest felé vezető sávokat lezárták, a baleset okát vizsgálják. 

Több helyen jégveréssel érkezett az égi áldás vasárnap délután

A meteorológusok jóslata ezúttal is bevált, vasárnap délután a járásban is több helyen heves zivatarok rondítottak bele a kora nyárias időjárásba, véget vetve a szabadtéri családi programoknak. A rövid ideig tartó esőzést helyenként viharos széllökések kísérték, és sajnos volt, ahol jégverés is. Mohácson nem, a környékbeli településeken viszont több helyütt is tekintélyes jégdarabok hullattak az égből, tizedelve a termést. 

Teszteltük az internetes horgászvizsgát - sokan fennakadhatnak a hálón

Teszteltük az internetes horgászvizsgát - sokan fennakadhatnak a hálón Már beszerezhető az interneten az úgynevezett turista horgászjegy, ami egyszerűsíti az állami jegyhez való hozzájutást, valamint az ennek feltételeként szabott vizsgát. Vizsgázni viszont a világhálón is kell a jegy megvásárlása előtt. Kipróbáltuk, csak felkészülten érdemes belevágni.  A korábbiaknál lényegesen egyszerűbben hódolhatnak szenvedélyüknek azok a pecások, akik nem egész évben, hanem csak néhány alkalommal szeretnének horgászni. A májustól bevezetett állami turista horgászjegyhez nem szükséges egyesületi tagság, és hagyományos horgászvizsgát sem kell tenni,...

Ingyen ebédelhetnek nyáron...

Ahogy évek óta mindig, idén is gondoskodik az önkormányzat a rászoruló gyermekek és fiatalok ebédjéről június 6. és augusztus 14. között. A lehetőséggel élni kívánók a polgármesteri...

Sátorhely: mohácsi győzelem...

Sátorhely: mohácsi győzelem is született a honismereti és turisztikai játékokon A Pécsi Kulturális Központ, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Janus Pannonius Múzeum közösen hirdetett honismereti és...

Egészséghét Szederkényben:...

„Egészséghetet" rendeznek jövő héten a szederkényi művelődési házban.  Az ingyenes előadásokon kedden, szerdán és pénteken délután szakemberek beszélnek a...

Példátlan összefogás a...

Példátlan összefogás a Mohácsi Kórházért: több mint hétmillió forintot hozott az Egészségváros Az egyik hazai gyógyszergyártó cég országjáró körútja, az Egészségváros május 24-én, szombaton Mohácsra érkezett. A...

A Kutyatárban már készítik...

A Kutyatárban már készítik a házi kedvencek átmeneti befogadásához a bokszokat Mohácson a képviselő-testület módosította a kutyamenhely működési szabályzatát, s így lehetővé tette az önkormányzat, hogy a...

Gyermeknap és...

Gyermeknap és horgászverseny Sombereken a horgásztónál Ezen a hétvégén változatos gyermeknapi programokkal várják a családokat Somberekre, ahol a hónap utolsó napján a Mohácsi...

Május utolsó napján nyit Mohácson az élményfürdő

Május utolsó napján nyit Mohácson az élményfürdő A Mohácsi Uszodában a szabadtéri élményfürdő a tervek szerint május 31-én, szombaton várja első alkalommal a fürdőzőket. Jelenleg a szabadtéri medencék és a vízgépészeti rendszer nyári üzemre történő előkészítése zajlik. A medencék fertőtlenítő tisztítását követően a napokban feltöltik azokat, majd néhány napos teljes próbaüzemelést követően - várhatóan a jövő hét elején - a vízvizsgálati mintavétel is metörténik. A nyári szezonnyitót június 8-án, vasárnap vidám zenés programmal, éjszakai fürdőzéssel hirdették meg és hasonló rendezvények lesznek a teljes szezonban minden...

A mohácsi kórház rehabilitációs osztályán dolgozók is a díj várományosai közé kerültek

A mohácsi kórház rehabilitációs osztályán dolgozók is a díj várományosai közé kerültek Lezárult a napokban az egyik gyógyszergyártó óriáscég „Az év egészségügyi szakdolgozója" pályázatának csoportos jelölési időszaka. A megyéből négy felterjesztés érkezett, a jelöltek között vannak a Mohácsi Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály I. szakdolgozói is.  A pályázatra negyvennyolc felterjesztés érkezett, amelyek révén összesen több mint nyolcszáz egészségügyi szakdolgozó munkáját ismerték el vezetőik. A pályázat csoportos kategóriájában idén is három szakterületen nyílt lehetőség jelölést kezdeményezni: a járó-, illetve fekvőbeteg-ellátás,...

Mohácson és Véménden is kinyílnak a szertárak kapui

Minden gyermek szeretne tűzoltó lenni, és ha az idősebbek visszagondolnak gyermekkorukra, ők sem voltak hajdan másképpen ezzel. A gyermeknap alkalmából május 24-én, szombaton a katasztrófavédelem nyílt napot tart a tűzoltólaktanyákban.  Országosan mintegy 250 helyszínen, térségünkben a mohácsi laktanyában és a véméndi őrsön várják nyitott szertárkapuk azokat a kicsiket és nagyokat, akik érdeklődnek a tűzoltók izgalmas élete iránt.Szombaton délelőtt tíztől egészen délután négy óráig tekinthetik meg az érdeklődők a tűzoltó-parancsnokságok és katasztrófavédelmi őrsök...

Gyermeknapon gyerünk az...

A város uszodájában is kedveskednek a legkisebbeknek gyermeknap alkalmából. Május 25-én a tizennégy év alatti gyermekek belépő vásárlása nélkül látogathatják a létesítményt. 

Hajrá, Mohács! Az...

Hajrá, Mohács! Az Aranycsapat legendája is részt vett a pályaavató ünnepségeken A május 22-i kettős avatóval háromról ötre emelkedett Mohács Ovi-Foci pályáinak száma, így most már a szőlőhegyi és az Eötvös...

Meixner Napokon flash mob...

Meixner Napokon flash mob és versenyek Mohácson A Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet szerdai látványos eseménye volt a Mohács főterénél tartott flash...

Zumba, saláta, előadások,...

Zumba, saláta, előadások, bemutatók, sorverseny - sportnapot rendeztek a Brodában A Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics István iskola sport- és egészségnapját a kellemes időtöltésen túl a diákok...

Ez az ár nem „az" ár:...

Ez az ár nem „az Szerencsére bevált az előrejelzés, a Dunán levonuló árhullám semmilyen gondot nem okozott. A folyó városunknál csütörtökön...

Szulejmán nyomában a...

Szulejmán nyomában címmel honismereti és turisztikai játéksorozatot hirdetett családok és iskolás csapatok részére a Pécsi Kulturális Központ, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a...

Épül az egészségközpont Szederkényben, őszre elkészül

Csütörtökön a környékbeli polgármesterek jelenlétében délelőtt tíz órakor kezdődött az az ünnepség, ami után hivatalosan is elkezdődik az egészségközpont építése.  A falu központjában épülő létesítményben a gyermekorvosi rendelő, a védőnői szolgálat, valamint a nyugdíjasklub is helyet kap. A beruházás első üteme százmillió forintba kerül, várhatóan még idén befejeződnek a munkálatok. Az önkormányzat ötvenmillió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert el az építkezéshez. 

Helyreállítható a tavalyi dunai árvíz idején összedőléssel fenyegetett ház Mohácson

Helyreállítható a tavalyi dunai árvíz idején összedőléssel fenyegetett ház Mohácson Minden bizonnyal a gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhető, hogy a tavaly júniusi dunai árvíz okozta szennyvízvezeték törésének következtében a Szent János utcában megrogyott ingatlan nem károsodott olyan mértékben, hogy le kellene bontani. Alig egy éve, a Dunán levonult árvíz idején még a mohácsi tetőzés előtt néhány óra alatt tetemes kráter keletkezett a Szent János utcában. Az úttest szemlátomást süllyedt, aszfaltburkolata magával rántotta a 19-es számú épület előtti járdát, és fokozatosan tágította az ingatlan homlokzati falán keletkezett repedést is. A süllyedés...

Hétszázmillióból fejlesztik a rehabilitációs szolgáltatásokat a Mohácsi Kórházban

Hétszázmillióból fejlesztik a rehabilitációs szolgáltatásokat a Mohácsi Kórházban Egy közel négymilliárdos összértékben támogatott konzorcium tagjaként a Mohácsi Kórház 695 millió forintot nyert el a Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Dél-Dunántúli Régióban elnevezésű projekt keretében. A beruházás nyitórendezvényét szerdán tartották. - A projekt még akkor indult, amikor 2012-ben a Regionális Fejlesztési Tanács elnökeként az volt a feladatom, hogy teremtsek konszenzust a rehabilitációs programok terén - emlékezett vissza Szekó József polgármester a kezdetekre. - Úgy gondolom, a Mohácsi Kórház több évtizedes tevékenységével rászolgált az ilyen volumenű...