Egész héten marad az embertelen forróság, sőt, a java még csak ezután következik
Hétfőig biztosan marad a kánikula a legfrissebb előrejelzések szerint: Pécsett és a megyében negyven fok közelében alakulnak a csúcshőmérsékletek a következő napokban. A Balaton 27, a Duna Mohácsnál 26 fokos, az álló- és folyóvizek egyre melegebbek lesznek. Aki teheti, menekül a hőség elől: vagy a lesötétített szobákba, vagy valamelyik fürdőhelyre. Pécsett és a baranyai városokban délutánonként, a forróságban szinte kihaltak voltak az utcák, ellenben nagyon sokan kerestek enyhülést a strandokon. A természetes fürdőhelyek közül Orfű továbbra is talán a...
Lángra kapott, s leégett egy tujasor Pécsett
Harminc méter hosszan égett egy tujasor Pécsett, a Rétszél utcában hétfő délután. A tulajdonos sarokcsiszoló használata közben vette észre, hogy ég a növényzet, ezután értesítette a katasztrófavédelmet. A pécsi hivatásos tűzoltók két sugárral eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
Megadta magát egy Pécsre tartó IC mozdonya, Rétszilasnál megállt
A Keleti pályaudvarról 11:53-kor Pécsre indult Mecsek InterCity (IC 804) járműhiba miatt csak Rétszilasig közlekedett. Utasai Dombóvárig a következő Kaposvárra tartó Rippl-Rónai InterCityvel (IC 824), Dombóvártól a következő Pécsre tartó Mecsek InterCityvel (IC 814) utazhatnak tovább.Képünk illusztráció.
Szabadtéren keletkezett...
Rövid időn belül három szabadtéri tűzhöz is riasztották hétfőn a Baranya vármegyei tűzoltókat. Két hektáron égett az...
Baranyában is érezhető volt...
Magyarországi településeken is érezhető, 4,4-es magnitudójú földrengés volt kedd reggel Horvátországban, a magyar-horvát határ...
Így próbálják kidumálni a...
A NAV baranyai munkatársai szinte minden helyszíni ellenőrzésükkor vizsgálják a foglalkoztatottak bejelentését is. A...
Kétnapos búcsún ünnepelték...
A hagyomány szerint ebben az évben is két napon át tartó búcsún, augusztus 4-5-én ünnepelték a pécsi Havas...
Két hektáron nádas lángolt...
Tűz keletkezett Sásd és Meződ között, a 611-es főút közelében hétfőn délután. Mintegy két hektáron leégett a nádas és az...
Baranyában a Dráva-mentén...
A héten kilenc vármegye száznyolcvannégy településén és a főváros hat kerületében, összesen csaknem harminchétezer hektáron...
Kidőlt fa miatt gázoltak el egy embert Baranyában
Teljes útzárat okozott egy kidőlt fa az Ócsárd és Görcsöny közötti útszakaszon szombat délután. Egy arra járó autós megkezdte a fa eltávolítását, azonban egy másik autós ezt nem észlelte időben, a fának, majd az autónak ütközött, a férfit is elütötte. A balesethez a pécsi és siklósi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszín biztosítása mellett áramtalanították a kocsikat, illetve eltávolították a fát az útról. A balesetben megsérült férfit a mentősök helyszíni ellátást követően kórházba szállították.
Nézze meg, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei!
A NAV baranyai munkatársai augusztus 12. és 18. között hétfőn Pécsett, a háztartási boltokat, kedden Magyarszéken és Sásdon a vendéglátóhelyeket, csütörtökön Pécsett a Vásárcsarnok büféit, valamint a hét minden napján a vármegyében árusító szezonális zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik. A revizorok megjelenésére számíthatnak továbbá „Múzeumutca Fesztivál" árusai is. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a...
Nagyon-nagyon várják nyáron is a véradókat Baranyában
A jövő héten a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Baranyában: Pécs, Vasas Művelődési Ház (Szövetkezet u. 13.) augusztus 14. 16:00-18:00Pécs, Pécsszabolcs Szent Mihály Ház (Szabadságharc u. 1.) augusztus 15. 16:30-18:30Szigetvár Sportcsarnok (Olay L. u. 2.) augusztus 16. 14:00-18:00Nyári, intézeti akciós véradásaink hatodik, de rendkívüli eseményét augusztus 15-én, csütörtökön tartják.Ezen a napon is 8:00-18:00 között várjáuk a véradókat, akik a „sport-egészség-véradás: mindenkié" szlogen jegyében a véradásért vásárlási kuponokat és...
Harminchárom éve misézett...
Hatalmas biztonsági előkészületek után tartott szentmisét Pécs határában, a pogányi repülőtéren II. János Pál szentatya. Az...
Mária mennybevételének...
A Pécsi Egyházmegye fogadalmi búcsúját Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepéhez kapcsolódva idén augusztus...
Folyamatos bővülés a BAT...
A BAT Hungary pécsi központjában jelenleg is intenzíven, azonnali kezdési lehetőséggel zajlik a toborzás. A vállalat nemcsak...
Telefontolvajt kaptak el a...
Az elkövető beismerte a lopást, a rendőrök visszaadták a telefont. Lopás miatt nyomoz a Szigetvári...
Vasárnapig tesztelhetjük a...
A piros busz is a zöld megoldásokat erősíti: BYD csuklós autóbuszt tesztel a Tüke Busz Zrt. a pécsi közösségi közlekedésben,...
Kiszakadt a motor egy...
Szalagkorlátnak ütközött egy autó tegnap délután Pécsett, az M60-ason. A baleset következtében a kocsi motorja és...
Ütközés után lángba borult egy autó Lánycsóknál
Két személyautó és kisteherautókat szállító kamion ütközött össze tegnap délután az 57-es úton, Lánycsóknál. A baleset következtében a teherautó az oldalára borult, egy személyautó pedig kigyulladt. Mindegyik járműben egyedül utazott a sofőr, kettejüket könnyű sérülésekkel kórházba szállították. A mohácsi hivatásos tűzoltók két habsugárral eloltották a teljes terjedelmében égő autót, illetve átvizsgálták és áramtalanították a járműveket. A beavatkozás teljes útlezárás mellett zajlott.
Tizenötéves mestertolvajt kaptak el a mohácsi zsaruk
Július 30-án, hosszas rejtőzködése után fogták el a mohácsi rendőrök azt a 15 éves helyi fiút, aki az elmúlt két hónapban 10 helyről is lopott. Volt, hogy a házak udvarából, kertjéből fűnyírót, vaskaput vagy éppen zöldséget, de volt, hogy a házból vitt el egy zsák cementet, vagy éppen egy zacskó szöget.Nemcsak a kerteket, hanem a járműveket is fosztogatta. Egy leparkolt autóból indítókábelt, motorolajat, gumis rögzítőt és egy csomagot vett magához, amelyben női felsők voltak. Egy kisteherautót is kipakolt, amelyben zöldség és gyümölcs volt, egy másikból pedig aprópénzt...
Szekrénysor kapott lángra egy pécsi sorházi lakásban
Tűz keletkezett egy pécsi sorházban, az Ady Endre utcában csütörtökön reggel. Az épület egyik lakásában egy szekrénysor gyulladt meg, kis terjedelemben égett. A pécsi hivatásos tűzoltók egy gázpalackot kihoztak az épületből, és eloltották a lángokat. A tűz oltását a Baranya vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az egységek utómunkálatokat végeznek.
A rovat további témái
- Brutális hármas karambol történt Lánycsóknál, az 57-es főúton
- Rátörték az ajtót a kommandósok egy baranyai drogkereskedőre - Videó!
- Ötéves kislány molesztálása miatt ítéltek el egy férfit Pécsett
- Megtartották a hagyományt: idén is kétnapos búcsún ünnepeltek a Havi-hegyen
- Lángba borult egy terepjáró Himesháza határában
- Mohácson és Pécsen is akcióba lendülnek a NAV revizorai
« Előző
1836 | 1863 | 1890 | 1917 | 1944 | 1971 | 1998 | 2025 | 2052 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Szenteste napjától idén is...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...

