Mobilt várnak a kisebbek a fenyő alá, a nagyobbak már síútra vágynak

Mobilt várnak a kisebbek a fenyő alá, a nagyobbak már síútra vágynak Talán már nem is igazán meglepő, hogy a nagycsoportos ovisok körében is az egyik leginkább várt ajándék az éppen aktuális plüssmütyűrök mellett a mobiltefelon. A kisiskolásoknál a tablet és az mp-4-es lejátszó a sikk, a kamaszoknál az órák és az ékszerek a menők, a karácsonyi ajándékok netovábbjait pedig a síutak jelentik. Felmérésünk persze messze nem reprezentatív, saját, valamint az ismeretségi körünkbe tartozók gyerekeit kérdeztük arról, mit szeretnének leginkább karácsonyra ők, illetve társaik. Pontosabban, mi az, ami a legmenőbbnek számít a saját korosztályukban. Az...

Használati tárgyakat lopott egy szederkényi pincéből

Lopás gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Mohácsi Rendőrkapitányság egy szederkényi lakossal szemben.A rendelkezésre álló adatok alapján egy 45 éves férfi 2014. szeptember 25. és 2014. október 10. között a településen betört az egyik pincébe, ahonnan használati tárgyakat tulajdonított el. A Mohácsi Rendőrkapitányság összehangolt rendőri intézkedéseinek köszönhetően 2014. október 12-én elfogták a feltételezett elkövetőt, aki kihallgatásakor feltáró jellegű, beismerő vallomást tett.A Mohácsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai az...

Fenyővásár: a választék bőséges Mohácson, alkudozni most is ajánlott

Fenyővásár: a választék bőséges Mohácson, alkudozni most is ajánlott Mohácson a kereskedők mellett több helyi őstermelő is árusít fenyőfát a megszokott helyeken. Most szombaton már nagyon sokan megvásárolták a karácsonyfájukat, az árak lényegében megegyeznek a máshol tapasztaltakkal. Alkudozni viszont Mohácson is megéri. A három legnépszerűbb (a luc-, az ezüst és a nordmann) fenyőfajtáért lényegében idén is ugyanannyit kérnek a kereskedők, mint tavaly, dacára annak, hogy a termelői árak valamelyest csökkentek.Mohácson a megszokott helyeken működnek az árusok, a legnagyobb választék szombaton talán a piacon volt. A lucfenyők métere 1300...

Szombaton építik a...

Szombaton építik a betlehemet a Fogadalmi Emléktemplom mellett Szombaton állítják fel a mohácsi Fogadalmi Emléktemplom mellett az életnagyságú betlehemet a Veled Tartok Egyesület tagjai. A...

A Radnótiban folytatódott...

A Mohácsi Rendőrkapitányság a napokban a mohácsi Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskola Kollégiumában folytatta „Karácsonyi megelőzés" elnevezésű áldozatvédelmi...

A fenntartható...

A fenntartható energiaforrások gyakorlati hasznosítását tanulmányozták Drezdában Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával az Interreg IV.C STEP projekt 2012. januárjában kezdődött és ez év végéig...

Lakbérekről, kompdíjak...

Lakbérekről, kompdíjak támogatásáról, temetői tarifákról is döntöttek - nem fog fájni Évzáró ülésén Mohács önkormányzata a napirendek sorában egyebek mellett döntött a januártól fizetendő lakbérekről, egy ponton...

Badnjak na salašu -...

Badnjak na salašu - Hagyományos sokac szenteste Mohácson a Sokac Körbe egy előadásra invitálják az érdeklődőket december 20-án, szombaton 17 órára. Bemutatják, hogyan zajlott...

A szigeten lakók továbbra...

A szigeten lakók továbbra is kapnak támogatást a kompközlekedéshez Várhatóan megszűnik a kedvezményes kompátkelésre jogosító Mohács-kártya, a szigeti városrészben lakók azonban ettől...

Ajándék karácsonyfák, szeretetlánc, szeretetvacsora - erről szólt a csütörtök Mohácson

Ajándék karácsonyfák, szeretetlánc, szeretetvacsora - erről szólt a csütörtök Mohácson A város főterén tíz formás fenyőfa várta délelőtt a díszitőket, s alig múlt tíz óra, csapatostól jöttek is a gyerekek. A maguk készítette díszekkel aztán percek alatt elegáns karácsonyfákká varázsolták valamennyit. Délután ugyanitt gulyásillat lengte be a teret, amihez a gőzölgő teát és a hatalmas szelet mákos- vagy túróskalácsot bensőséges műsort hallgatva legalább háromszázan fogyasztották el. Idén első alkalommal hirdették meg Mohácson a szeretetnapot. Az önkormányzat felhívására kilenc gyermekintézmény, óvodák és iskolák jelentkeztek a fenyőfa díszítési versenyre - ami...

Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP Fodor Ibolya lemondásáért

Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP Fodor Ibolya lemondásáért Az MSZP januártól aláírásokat gyűjt a baranyai megyeszékhelyen azért, hogy Fodor Ibolya pécsi önkormányzati képviselő mondjon le az önkormányzatban viselt mandátumáról. Minderről Tóth Bertalan, a párt országgyűlési képviselője és Gulyás Emil, a szocialisták pécsi önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót csütörtökön. Tóth Bertalan azt mondta, nem azért kell lemondania Fodor Ibolyának, mert korábban a bíróság elítélte, hanem mert nagy nyilvánosság előtt tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt megelőzően pedig az egyik közösségi oldalon "lehazaárulózta" a...

Teljes útzár Bátaszéknél az M6-oson, Pécs irányába, gázolaj ömlött az autópályára

Közlekedési baleset történt az M6-os autópálya 158. kilométerszelvényénél. Az M6-os autópálya 158. kilométerszelvényénél, a Pécs felé haladó oldalon december 18-án, csütörtökön 5 óra körül egy tehergépkocsi szalagkorlátnak ütközött. Személyi sérülés nem történt, de az útra gázolaj ömlött, ezért a rendőrök az autópálya érintett szakaszán a jobb oldali pályatestet a helyszínelés, valamint a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták. Az autósokat a Decsi csomópontnál, valamint a Bátaszéki lehajtónál az 56-os számú főútra terelik.  

A majsi önkéntes tűzoltókat...

Amint arról hírportálunk beszámolt, a megyében több egyesület, közöttük a Majsi Önkéntes Tűzoltó Egyesült is sikeresen pályázott 2014-ben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...

Kerékpárosokat eligazító...

Kerékpárosokat eligazító térképes tájékoztatót állítottak  A napokban helyezték el Mohácson a szilárd burkolatú töltéskoronára kerékpárral felhajtókat tájékoztató táblát. A...

Gázolt a vonat Pécs és...

Halálra gázolt egy embert Pécs és Szentlőrinc között a Barcsra tartó személyvonat szerda este - közölte a Mávinform. A közlemény szerint a rendőrségi helyszínelés idejére lezárták a...

A tavaszt idéző időjárás...

A tavaszt idéző időjárás miatt Mohácson és környékén se indult be még a tűzifa-csúcsszezon Ugyan akik tehetik, jó előre megvásárolják a télre való tűzifát, a kereskedők szerint viszont nagyon sokan csak akkor szánják...

A mohácsi Kalotai István...

A mohácsi Kalotai István hajóvezetőé az idén a Nagy Révész Díj - utazott már vele? A Nagy Révész Díjat tizenhat évvel ezelőtt ítélte oda első alkalommal a Révhajósok Országos Szövetsége. A rangos elismert idén...

Végső búcsút vettek Balikó...

Utolsó útjára kísérték szerdán délben Balikó Tamás színészt, rendezőt, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatóját a pécsi központi temetőben. A művésztől, akit 56 éves korában ért a halál,...

Ha csütörtökön ad vért Mohácson, tízezres utalvánnyal gazdagodhat

Csütörtökön reggel nyolc és dél között ismét várják a segíteni szándékozókat a mohácsi Véradóban. A véradókat az egyik mohácsi pizzéria munkatársai pizzával és üdítővel kínálják meg. A vendéglátó-egység egy tízezer forintos étkezési utalványt is felajánlott, ezt az aznap megjelent véradók között sorsolják ki.A résztvevők emellett eredeti, gyári csomagolású, Németországból származó ruhafélék közül is választhatnak.

Színes tévét, könyveket, ruhákat ajándékozott a nőklub

Színes tévét, könyveket, ruhákat ajándékozott a nőklub A mohácsi Napsugár Nőklub Egyesület karácsony közeledtével idén újra ajándékokkal fölpakolva látogatott el családokhoz, a Meixner Ildikó iskolába, valamint a kórházba. Jó minőségű ruhaneműt adományoztak decemberben eddig 45 halmozottan hátrányos helyzetű családnak és állami gondozott gyerekeknek. Az EGYMI Meixner Ildikó Szakiskolája varrodájának több doboz ruhaanyagot adtak át, melyeket az ott tanuló leendő szállodai szobaasszonyok tudnak hasznosítani. Az Iskola könyvtárának nagy mennyiségű, kiváló minőségű, értékes könyv- és folyóirat gyűjteményt is juttattak. A könyveket a...

Partnertelepülések: jövőre is a civilek és a diákok lesznek a főszereplők

Partnertelepülések: jövőre is a civilek és a diákok lesznek a főszereplők Mohácsnak, miután idén megállapodás született a horvátországi Filip i Jakov-val, immár hét külföldi településsel van hivatalos kapcsolata. Az együttműködésekre összesen 8, 3 millió forintot fordíthatnak jövőre, a hangsúly, akárcsak idén, a civil szervezeteken és az iskolai diákcsere-programokon lesz. Tavaly a korábbiaknál kevesebbet, nem egészen tízmillió forintos keretet hagyott jóvá a képviselő-testület a külföldi partnerkapcsolatok ápolására. Szekó József, Mohács polgármestere a kiadások lefaragása kapcsán akkor azt hangsúlyozta, hogy csökkentik a hivatalos delegációk...