Kiváló évjárat lehet egyes borvidékeken a 2015-ös
Kiváló évjárat lehet a 2015-ös azokon a borvidékeken, ahol jégverés, vagy szőlőbetegségek nem károsították a szépen fejlődő szőlőtermést a növényvédőszer- és vetőmag értékesítő Syngenta Magyarország szerint. A Dunántúl egyes termőterületein viszont elverte a jég a termést. A közleményben idézik Nádudvari Évát, a cég szőlő szakértőjét, aki elmondta: szüretig hátralévő néhány hét időjárása még nagymértékben befolyásolhatja a minőséget. Jelenleg azokon a területeken, ahol nem volt betegség, vagy jégkár, ott kiemelkedő mennyiségre és minőségre számíthatnak a termelők. A...Mohácson szombaton is lerakható az építési törmelék
Lakossági kérésre intézkedett úgy a szolgáltató, a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft., hogy augusztus 8.-ától ebben a hónapban valamennyi szombati napon délelőtt nyitva tart a Budapesti országúton az úgynevezett inert hulladéklerakó telep. Az építési törmeléket tehát egyelőre csak augusztus hónapban 8.-án, 15.-én, 22.-én és 29.-én, azaz az eredetileg meghirdetett nyitvatartási időn kívül szombati napokon is reggel 8 órától déli 12 óráig lehet lerakni a Budapesti országúti telephelyen. Amennyiben a jelzett napokon a lakosság részéről többen élnek a lehetőséggel...Itt mérik pénteken a sebességet Mohácson és környékén
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján pénteken Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és időpontokban mérik a közlekedők sebességét: 10.00-12.00 Mohács, Pécsi út 13.00-14.00 Udvar, Fő u. 14.10-15.10 56-os fkl-i út Mohács-Szőlőhegy - Bár közötti szakasza 15.20-16.20 Bár, Szabadság u. 16.30-17.30 Dunaszekcső, Kossuth L. u. 17.40-19.00 56-os fkl-i út Mohács-Szőlőhegy - Bár közötti szakasza 20.30-21.30 Mohács, Budapesti út
Már senki és semmi nem...
Hőkamerák, radarrendszer és nappali kamerák vigyázzák a Duna déli szakaszát Mohácsnál egy most elkészült, négyszázmillióba...
Világítótest okozott tüzet...
Elektromos hiba miatt ütött ki tűz csütörtök hajnalban a Mohácsi Uszodában, de lángokat gyorsan megfékezték - tudatta a katasztrófavédelem megyei igazgatósága. A recepció melletti...Félszáznál több közhasznú...
Mohácson július közepén állt munkába 59 közhasznú foglalkoztatott, akiknek elsődleges feladata napi nyolc órában a város...
A lestrapált, sokat futott...
Tizenhárom éve látják el a tanyagondnoki szolgálatot Mohács szigeti városkörzetében a Ford mikrobusszal, amit most már biztos,...
Itt mérik csütörtökön a...
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján csütörtökön Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken...
A majsi lánglovagok is...
Hétszázezer forint támogatást nyert a majsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület a Belügyminisztérium pályázatán. Az idén...
Ősz derekán már fogadhatja az illegális menekülteket a martonfai konténertábor
Legfeljebb ezer fő befogadására alkalmas konténertábor épül Martonfán, az ideiglenes befogadó állomás várhatóan ősz derekára készülhet el - nyilatkozta a Pécsi Újság.hu-nak dr. Hargitai János, a választókörzet országgyűlési képviselője. A martonfai és a perekedi polgármesterrel is találkozott hétfőn dr. Hargitai János, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a megbeszélés témája természetesen a Martonfa határába tervezett ideiglenes befogadó állomás volt. A politikus ezt követően nyilatkozott a Pécsi Újság. hu-nak. - A kormány mindenképpen olyan helyszíneket keresett az új...
A páratlan értékű gyűjtemény digitális tárolására kapott pénzt a mohácsi múzeum
Hazánk egyik legmodernebb intézményeként tartják számon a Mohácson 2012-ben átadott Kanizsai Dorottya Múzeumot. Az országos gyűjtési jogkörrel rendelkező magyarországi horvátok, szerbek és szlovének bázismúzeuma a napokban jött értesítés szerint egymillió forint pályázati támogatásban részesült a gyűjtemény digitalizálásához szükséges eszközök beszerzésére.A mintegy 12 ezer darabból álló néprajzi- és ötezer darab helytörténeti tárgyat, a 25 ezer filmkocka-, illetve fénykép alkotta fotótárat, s a majd 20 ezer perces hanganyagot már digitálisan feldolgozva is nyilvántarthatja a...
Itt mérik szerdán a sebességet Mohácson és környékén
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján szerdán Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és időpontokban mérik a közlekedők sebességét: 10.00-12.00 Erdősmárok, Ady E. utca 13.00-14.00 Mohács-Szőlőhegy, Bári u. 14.10-15.10 Bár, Szabadság u. 15.20-16.20 Mohács-Szőlőhegy, Bári u.16.30-17.30 Bár, Szabadság u. 17.40-19.00 Dunaszekcső, Petőfi S. u.20.30-21.30 Mohács, Eszéki út
Újabb hőségriasztást...
Újabb hőséghullám várható, ezért szerdától hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztás lesz érvényben - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-t....Több mint hétezer hektáron...
A teljes központi szúnyoggyérítési program már közel hetven százalékban megvalósult. Július 27. és augusztus 2. között...
Hány kutya élvezheti Mohács...
A vonatkozó törvény értelmében három év elteltével idén augusztusban újra eb-összeírást végeztet Mohácson az önkormányzat. A...
Itt mérik kedden a...
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján kedden Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és...
Óriási közös énekléssel ért...
Ötezer kórusénekes és több ezer pécsi közös éneklésével ért véget Európa egyik legjelentősebb kulturális eseménye, az EUROPA...
Önálló hulladékgazdálkodási...
A képviselő-testület közelmúltban hozott határozata értelmében a száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő Mohácsi...
Itt mérik hétfőn a sebességet Mohácson és környékén
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján hétfőn Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és időpontokban mérik a közlekedők sebességét: 10.00-12.00: Palotabozsok, Kossuth L. u.13.00-14.00: 56-os fkl-i út Mohács-Szőlőhegy - Bár közötti szakasza14.10-15.10: Bár, Szabadság u.15.20-16.20: 56-os főút Mohács-Szőlőhegy - Bár közötti szakasza16.30-17.30: Bár, Szabadság u. 105.17.40-19.00: Palotabozsok, Kossuth L. u.20.30-21.30: Somberek, Kossuth L. u.
Füstbe borult a Táncsics utca: csúcs volt az idei babfőző fesztivál - videó!
Szombaton immár huszonkettedik alkalommal rendezték meg Mohácson a sokacok hagyományos babfőző fesztiválja. A rendezvény idén is rengeteg helyi és környékbeli érdeklődőt vonzott. A Táncsics Mihály utca a hivatalos program kezdetekor, 13:45-kor már teljesen megtelt. Cserdi Áron, Mohács alpolgármestere és Jaksics György a Mohácsi Sokacok Olvasókörének vezetője mondott köszöntőt, ami után jöhetett a tűzgyújtás, és máris az egész utcában elkezdett főni a sokac bab.Szerencsére az időjárás is kegyes volt a résztvevőkhöz, hiszen ezúttal az ilyenkor megszokott kánikula elmaradt, és az eső...
Éjszakai gyakorlatra készülnek a honvédség repülőgépei
Éjszakai repülésre készülnek a kecskeméti repülőbázis pilótái augusztus 3-tól augusztus 6-ig több város fölött, ez nagyobb hanghatással jár, ezért a honvédelmi tárca a lakosság megértését és türelmét kéri - közölte a minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel vasárnap. A tájékoztatás szerint hétfőtől csütörtökig minden nap este hat órától hajnali 1 óráig a repülők éjszakai repüléseket hajtanak végre, a kiképzéssel a pilóták éjszakai körülmények közötti repülési képességét fejlesztik. Az éjszakai repülés során - Kecskeméten kívül - nagyobb zaj és hanghatás lesz tapasztalható Eger,...A rovat további témái
- Régészeti lelőhelyeket is veszélyeztetnek a továbbra is mozgó szekcsői löszfalak
- Ezen a hétvégén újabb diákcsoport állt munkába
- Itt mérik vasárnap a sebességet Mohácson és környékén
- Itt mérik szombaton a sebességet Mohácson és környékén
- Hogy kerül dunai hal az asztalra, ha betiltják jövőre a halászatot?
- Bédai kenutúrára várják az érdeklődőket szombaton
« Előző
17685 | 17712 | 17739 | 17766 | 17793 | 17820 | 17847 | 17874 | 17901 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Így választ országgyűlési...
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök

