Már senki és semmi nem juthat át észrevétlenül a határon a Dunán Mohácsnál
2015. augusztus 06. csütörtök 16:24

Hőkamerák, radarrendszer és nappali kamerák vigyázzák a Duna déli szakaszát Mohácsnál egy most elkészült, négyszázmillióba került fejlesztés eredményeként. Egy csónak, de még egy úszó ember sem tud átjutni a határon észrevétlenül, állítják a rendőrök.
Eddig csak járőrözéssel tudták felügyelni a Duna déli határszakaszát a rendőrök, mostantól azonban mindent látó gépszemek is segítenek a határőrizeti szerveknek.
A mohácsi határkikötőben irányított és felügyelt új, mintegy négyszázmillió forintba került megfigyelő-rendszert csütörtökön mutatták be a sajtónak a helyszínen.
- Eddig ezt a szakaszt nem tudtuk folyamatosan ellenőrizni, ezért csak járőrözéssel biztosítottuk a Duna határbiztonságát - mondta Kalmár Ádám, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság idegenrendészeti osztályának vezetője.
A fejlesztés eredményeképp viszont már a határtól Mohácsig terjedő folyószakaszt nagy hatótávolságú hőkamerával, radarral és nappali kamerákkal is figyelik.
Mohácsnál és Kölkednél két negyven méter magas tornyon helyezték el a berendezéseket, az általuk közvetített képeket, adatokat pedig éjjel-nappal figyelik a határkikötőben szolgálatot teljesítő rendőrök, így azonnal be tudnak avatkozni, ha szükséges.
A műszereknek köszönhetően egy csónak, de még egy úszó ember sem tud észrevétlenül átjutni a határon, a nappali és a hőkamerák, valamint a radarok folyamatos, együttes működése révén már nagy távolságból észreveszik őket. Minderről meg is győződhettünk: még a parton horgászók, fürdőzők arcvonásai is kivehetők a képeken.
- Migrációs szempontból csendes határszakasznak számít a Duna, évente nyolc-tíz illegális határátlépés történik jellemzően, s évente 15-20 csempészt fognak el - közölte Kalmár Ádám.
Hozzátette, nem kíván találgatásokba bocsátkozni azt illetően, növekedhet-e a Dunán az országba bejutni szándékozó menekültek száma, ha felépül a déli országhatáron a kerítés, leszögezte azonban, hogy a Duna egyre inkább felértékelődött az európai biztonságot tekintve, s a mostani beruházással eleget tudnak tenni a schengeni kódexben a határellenőrzés iránt támasztott követelményeknek. Emellett maga a határőrizet is olcsóbbá válik, a rendőröknek ugyanis nem kell folyamatosan járőrözniük, csak akkor kell gyorsan reagálniuk, ha az szükséges.
Képünkön:a berendezések által küldött képeket, adatokat éjjel-nappal figyelik a mohácsi határkikötőben.
Máté Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Továbbra sem látogatható a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...

