Látogatási tilalmat rendeltek el a Mohácsi Kórház több osztályán az influenzajárvány miatt

Látogatási tilalmat rendeltek el a Mohácsi Kórház több osztályán az influenzajárvány miatt FRISSÍTVE: az összes kórházi osztályon tilos a látogatás. Egyre többen betegednek meg országszerte influenzában. Elővigyázatosságból több kórházban részleges vagy teljes látogatási tilalmat rendeltek el, többek között Mohácson, a kórház szülészeti és gyermekgyógyászati és intenzív osztályán is.  Január 11-én jelentette ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK), hogy immár Magyarországon is influenzajárvány van, mivel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján egy hét alatt a duplájára - több mint 16 ezerre - emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz...

Jól halad a próbaüzem a vágóhídon, a pécsi dolgozók többségét is sikerült átcsábítani Mohácsra

Jól halad a próbaüzem a vágóhídon, a pécsi dolgozók többségét is sikerült átcsábítani Mohácsra Január második hetében elkezdődött a próbaüzem az új mohácsi vágóhídon. Ez egyben azt is jelenti, hogy hamarosan csak a hűtőüzem működik majd a PICK Szeged Zrt. pécsi egységében, a jelenleginél kisebb létszámmal. A dolgozók azonban lehetőséget kaptak a mohácsi munkavégzésre, s mintegy nyolcvan százalékuk elfogadta az ajánlatot.  Az ország második legnagyobb kapacitású vágóhídján indult el nemrég a próbaüzem Mohácson. 2018-ban, amikor teljes gőzzel működik már az egység, a tervek szerint évente közel egymillió sertést vágnak majd le. Ezzel a kapacitással még Németországban is...

Traffipax kedden Mohácson és környékén

Traffipax kedden Mohácson és környékén Kedden délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  10.00-12.00: Udvar, Fő u.13.00-15.00: Mohács, Pécsi út15.00-17.00: Mohács, Liszt F. utca 

Műlábbal is kiválóan vezet...

Műlábbal is kiválóan vezet a német nyugdíjas, a rendőröket is faképnél hagyta Két év felfüggesztett börtönre ítélte a Mohácsi Járásbíróság azt a nálunk élő német nyugdíjast, aki tavaly nem állt meg a...

Traffipax hétfőn Mohácson...

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén Hétfőn délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Ismét menetrend szerint jár...

Ismét menetrend szerint jár a komp, de újra hidegebbre fordul az időjárás Hétfő reggeltől a megszokott rend szerint jár a komp, mivel mérséklődött a jégzajlás a Dunán. A következő napok során azonban...

Ezek voltak ezen a héten az...

Ezek voltak ezen a héten az ötös lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 2. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Traffipax vasárnap Mohácson...

Traffipax vasárnap Mohácson és környékén Vasárnap délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Új vezetőséget választ a...

Új vezetőséget választ a Mohácsi Sokacok Olvasóköre Rendkívüli taggyűlést tart a Mohácsi Sokacok Olvasóköre január 23-án.Január 23-án, hétfőn 18.00 órától tartja rendkívüli...

Enyhült a fagy, szombat délutántól ismét jár a komphajó Mohácsnál

Enyhült a fagy, szombat délutántól ismét jár a komphajó Mohácsnál Az enyhébbé váló időjárás nyomán a Dunán mérséklődött a jég zajlása, ezért szombaton délután két órától részlegesen helyreállt a kompközlekedés. A révhajózási társaság közlése szerint szombaton a járatok este hat óráig óránként szállítják az utasokat a két part között.Vasárnap a komp reggel 8.00-tól este 18.00 óráig szintén óránként közlekedik.Tájékoztatást, friss információt az alábbi telefonszámokon kérhetnek: SZIGETI JEGYPÉNZTÁR: (69) 330-132 MOHÁCSI JEGYPÉNZTÁR: (69) 311-129A kompközlekedést kedden reggel felfüggesztették fel, mivel az egyre erősödő zajlás már...

Premier a Nemzetiben: bemutatták Olt Tamás tizennégy karátos önálló estjét

Premier a Nemzetiben: bemutatták Olt Tamás tizennégy karátos önálló estjét Pénteken mutatták be a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában a mohácsi kötődésű Olt Tamás önálló estjét. A Rejtő Jenő élete és művei alapján írt, Szájon lőtt tigris című darabot Olt Tamás és Vaszkó Bence írta és rendezte.  A darabról Olt Tamás így ír a Nemzeti Színház honlapján: „No, de ki is ez a rejtélyes Rejtő Jenő? És hogyan van az, kérem, hogy elenyésző számú év alatt hagyta hátra azt az életművet, amit a legtöbben ismerünk. Az életművet, ami igencsak hiányos azért is, mert a hagyaték jó részét úgy vesztettük el, ahogy Potrien őrmester a sivatag közepén a...

Traffipax szombaton Mohácson és környékén

Traffipax szombaton Mohácson és környékén Szombaton délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  10.00-12.00: 57-es főút 8 KM szelvény13.00-15.00: Mohács, Budapesti út15.00-17.00: Mohács, Liszt F. utca

Ismét jó cél érdekében...

Ismét jó cél érdekében találkoznak a suzukisok Ezúttal egy helyi állatvédő számára gyűjtenek a Baranya megyei suzukisok első idei autós találkozójukon.  Tavaly...

Erőre kapott a város...

Erőre kapott a város gazdasága: ezt várja 2017-től Szekó József, Mohács polgármestere Év vége és az új év kezdete az összegzés, mérlegkészítés ideje is, amikor számba vesszük az elvégzett feladatokat, elért...

Traffipax pénteken Mohácson...

Traffipax pénteken Mohácson és környékén Pénteken délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

A rétisasok nyomába...

A rétisasok nyomába eredhetünk Kölkeden szombaton Ismeretterjesztő gyalogtúrára hívják szombaton a természetbarátokat a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai.  A program...

Figyelem: kiadós eső, majd...

Figyelem: kiadós eső, majd erős havazás várható, húsz centi is eshet Baranyában Riasztást adott ki a megyére vonatkozóan a meteorológiai szolgálat: pénteken jelentős mennyiségű csapadék várható. Délelőtt...

Megérkeztek a karácsonyra...

Megérkeztek a karácsonyra tett felajánlások a Pándy Kálmán Otthon lakói számára A Mohácsi Torna Egylet Kézilabda Szakosztálya ismét gyűjtést szervezett a Pándy Kálmán Szociális Otthon lakóinak. Az egy...

Munkában a jégtörő hajók - Mohácsnál a Duna nyolcvan százalékát borítja jég

Munkában a jégtörő hajók - Mohácsnál a Duna nyolcvan százalékát borítja jég Folyamatosan dolgoznak a vízügy jégtörő hajói a magyarországi folyókon: több helyen hajók rekedtek a vizeken, Bajánál például több hajó várakozik, egy a nyílt vízen.  Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője közölte: Szegeden lassan egy hete dolgozik egy jégtörő, és Tokajban is jégtörő hajó biztosítja a szabad utat a kikötőkhöz. Elmondta: a Duna felső szakaszán 10-20, a fővárosban mintegy 50 százalékos, Mohácsnál 70-80 százalékos a Duna jégborítása. A fővárosba szerda délután érkezett meg az ország legnagyobb - tíz méter hosszú és kilenc méter...

Mesél a mély: bejártuk a rejtélyes, egykor szupertitkos pincét a Széchenyi téren - Videó!

Mesél a mély: bejártuk a rejtélyes, egykor szupertitkos pincét a Széchenyi téren - Videó! Sokan nem tudják: a Széchenyi téren, az általános iskola alatt egy hatalmas pince található, amit egykor háborús körülmények között használtak a lakosság kimenekítésének irányítására. Ma már főképp az iskola raktáraként szolgál. Erről a helyről és a régi időkről mesél a Mohácsi Újság.hu-nak Szirer János, a pince egykori parancsnoka. Egy városi legendáról is lehull a lepel. Utunk a pincébe korántsem bizonyul zökkenőmentesnek, hiszen hosszas szervezés után is egy vasajtó előtt várakozunk percekig, sőt, már az is felmerül, hogy nem jutunk be a sejtelmes, s egykor bizony titkosként...

Elhunyt Müller Géza volt középiskolai tanár, népművelő

Életének 76. évében elhunyt Müller Géza mohácsi lakos, nyugalmazott középiskolai tanár és népművelő.Müller Gézát otthonában, hirtelen érte a halál.Temetése január 18-án 14 órakor lesz a mohácsi római katolikus temetőben.A gyászoló család a részvétnyilvánítás mellőzését kéri.