Ismét járnak a vonatok Abaliget és Bükkösd között

Ismét járnak a vonatok Abaliget és Bükkösd között Újraindult a vonatközlekedés Abaliget és Bükkösd között, fokozatosan csökkennek a késések a pécsi fővonalon, közölte a MÁV.   A Budapest-Pécs közötti Mecsek IC-knél, valamint a Dombóvár-Pécs közötti személyvonatoknál azért kellett jelentősen hosszabb menetidőre kell számítani, mert Abaliget és Bükkösd között átmenetileg nem közlekedhettek a vonatok váltóhiba miatt. 

Várják a mohácsi civilek pályázatait, s egyben a tavaly kapott támogatásról az elszámolást

Várják a mohácsi civilek pályázatait, s egyben a tavaly kapott támogatásról az elszámolást Idén is meghirdette a civil szervezetek számára szóló pályázatát az önkormányzat. A bejegyzett egyesületek és más szerveződések március 14-ig adhatják be kérelmeiket.   Mohácson mintegy félszáz egyesület, kör, baráti társaságokból szerveződött, bejegyzett szervezet tevékenykedik. Számukra, ahogy korábban, az idén is kínál segítséget a működésükhöz az önkormányzat. Már kiírták a támogatásukra szóló pályázatot, amelyre március 14-ig jelentkezhetnek az érintettek. A kérelmek a www.mohacs.hu oldalról formanyomtatványon adhatók le, kizárólag elektronikus úton, a...

Váltóhiba miatt jelentős késésekre kell számítani a pécsi fővonalon

Váltóhiba miatt jelentős késésekre kell számítani a pécsi fővonalon A Mecsek IC-knél, valamint a Dombóvár-Pécs közötti személyvonatoknál jelentősen hosszabb menetidőre kell számítani, közölte a MÁV.     A késések oka, hogy Abaliget és Bükkösd között átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok váltóhiba miatt.

Leégett egy kétszintes ház...

Leégett egy kétszintes ház tetőszerkezete Pécsett Kétszintes családi ház tetőszerkezete égett tegnap este Pécsett, a Bródy Sándor utcában.   Az esethez a város...

Tűzhányóként lövellte az...

Tűzhányóként lövellte az izzó kormot egy baranyai ház kéménye Lerakódott korom égett egy diósviszlói családi ház kéményében tegnap kora reggel.     A siklósi hivatásos...

Migránsokat fuvarozó taxist...

Migránsokat fuvarozó taxist ítéltek el Pécsett A harmadfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla az embercsempészés miatt indítottbüntetőügyben bűnösnek mondta ki a vádlottat. A...

Ahogy tavaly, idén sem...

Ahogy tavaly, idén sem adott nyugtát egy baranyai virágárus A NAV baranyai munkatársai a szerelmesek napján, a vármegyében 26 adózónál ellenőrizték a nyugta- és számlaadást, a...

Lakhatatlanná vált a tűz...

Lakhatatlanná vált a tűz miatt egy családi ház Baranyában Családi házban csaptak fel a lángok tegnap délben Szaván, a Kossuth Lajos utcában.     A tűz azután...

A Dunába gurult egy...

A Dunába gurult egy elszabadult autó Mohácson Személyautó gurult a Dunába szerda délután Mohácson.  Az autóban senki sem tartózkodott, azután gurult a vízbe, hogy a...

A trafikok kerülnek a NAV baranyai ellenőreinek célkeresztjébe

A trafikok kerülnek a NAV baranyai ellenőreinek célkeresztjébe A NAV baranyai csütörtökön Pécsett, a nemzeti dohányboltokat ellenőrzik.  Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását vizsgálják.

Volt, aki a szabadulólevelét, más a hegedűjét felejtette egy pécsi autóbuszon

Volt, aki a szabadulólevelét, más a hegedűjét felejtette egy pécsi autóbuszon Jellemzően személyes iratokat, igazolványokat és többféle fontos használati tárgyat felejtettünk az elmúlt egy év során a pécsi autóbuszokon. A társaság nyilvántartásába került 251 bejegyzés gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden munkanapon találtak a járművön felejtett, ám fontos okmányt, dokumentumot vagy egyéb használati tárgyat, közölte a Tüke Busz.  Az elhagyott tárgyak köre továbbra is igen széles skálán mozog. Az utasok leggyakrabban hivatalos iratokat, közöttük diákigazolványokat, bérleteket, valamint értékes telefonokat, tornazsákokat, táskákat,vezeték nélküli...

A történelem viharai többször elsöpörték a mohácsi Duna-hidat, most viszont valóra válik az álom

A történelem viharai többször elsöpörték a mohácsi Duna-hidat, most viszont valóra válik az álom Belegondolni is nehéz, de egy közel 120 éve indult érdekérvényesítésre tekintünk vissza, amely tavaly ért célba. Miközben Baranya a történelmi hullámvasútban hol veszített, hol gazdagodott, Mohácsnak mindig volt ereje újra és újra felépíteni a hídlobbit, amelyet aztán háború, világválság vagy kormányváltás újra és újra elsöpört. A számos meghökkentő érdekességet tartalmazó történet a magyar hídépítéshez és a történelmünkhöz is értékes lenyomatokat ad, számolt be róla a Magyar Építők.   Páratlanul hosszú érdekérvényesítési folyamat ért célba 2024 végén, amikor az...

Halálos áldozatot is...

Halálos áldozatot is követelt a reggeli háztűz Lánycsókon Csütörtök reggel fél hétkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Lánycsókon kigyulladt egy kétszintes családi ház. A...

Díjazták a gimnáziumokat,...

Díjazták a gimnáziumokat, Baranyából négy iskola van a legjobb 100 között A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) ünnepélyes gála keretében ismerte el és díjazta Magyarország...

Lángokban álló baranyai...

Lángokban álló baranyai házhoz riasztották a tűzoltókat Kigyulladt egy családi ház a Baranya vármegyei Szaván, a Kossuth Lajos utcában szerdán délben.  Teljes terjedelmében ég a...

Lovas kocsival ütközött...

Lovas kocsival ütközött össze egy személyautó Baranyában Személyautó és lovas kocsi ütközött össze tegnap este Lakócsán, a Dózsa utcában.    A baleset következtében a kocsi...

Együttműködésre lép a...

Együttműködésre lép a máriagyűdi és a csíksomlyói kegyhely Az együttműködésről szóló okiratot egyházi elöljárók és világi meghívottak jelenlétében február 23-án, a 10.00 órakor kezdődő...

Egy teljes mohácsi famíliát...

Egy teljes mohácsi famíliát vettek őrizetbe drogkereskedelem miatt - Videó! A Készenléti Rendőrség és a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság összehangoltan csapott le egy mohácsi drogbanda...

Egy hajléktalan nőt fogva tartó férfit ítéltek el Pécsett

Egy hajléktalan nőt fogva tartó férfit ítéltek el Pécsett Húsz évet kapott egy férfi, aki fogvatartott, bántalmazott, és más férfiakkal történő szexuális együttlétre kényszerített egy nőt. A fiát 15 évre ítélte a bíróság azért, mert megerőszakolta a sértettet. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványára a bíróság helybenhagyta az ítéletét.     A büntetett előéletű férfi Szekszárdon szóba elegyedett a hajléktalan nővel, akinek ház körüli munkáért cserébe szállást kínált az otthonában. A nő az élettársával együtt beköltözött a házba, ahol még négy fő lakott. Az élettárs egy hét után elköltözött, ezt követően a nő és...

Egyszerű és nagyszerű: vajon miért is nem hungarikum a mohácsi halászlé?

Egyszerű és nagyszerű: vajon miért is nem hungarikum a mohácsi halászlé? Vannak olyan mohácsi családok, ahol akár hetente készítenek halászlevet, de karácsonykor csaknem mindenhol előkerül a bogrács vagy a halfőzéshez használt edény. A mohácsi halászlé a hozzáértők szerint az egyik legrégebbi eljárás szerint készül, s éppen az egyszerűség a titka. Szinte minden településnek van olyan étke, amelyik egyedi, s csak ott vagy a tájegységre jellemző. Gondoljunk csak a geresdlaki gőzgombócra vagy a bajai halászlére, amelyek már bekerültek a nemzeti értéktárba is.Nekünk, mohácsiaknak is van ebbe a sorba illő kincsünk: a sokac bab mellett az itt készülő...

Drogkereskedőt vágott előzetesbe a bíróság Pécsett

Drogkereskedőt vágott előzetesbe a bíróság Pécsett A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.   A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2025. február 11. napján és azt megelőzően kábítószerrel kereskedett Pécsett. A fenti időpontban 780.000 forintért adott el kábítószert egy vásárlója részére. Ezt követően a nyomozó hatóság a személygépkocsit, melyben a vásárló utazott, intézkedés alá vonta, ahonnan lefoglalásra került 303 gramm marihuána.Mindezek...