Knoch Viktor bekerült az egyetemi sportszövetség elnökségébe
A pécsi olimpiai bajnok, Universiade-győztes rövidpályás gyorskorcsolyázó, Knoch Viktor bekerült a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségébe. A MEFS sajtóközleménye szerint a szerdán megtartott éves rendes közgyűlésen Gál András Leventét társadalmi kapcsolatokért felelős alelnökké, Kiss Viktort a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által delegált elnökségi taggá választották, és a testületbe - a visszavonulását március 22-án bejelentő - Knoch is bekerült. Az eseményen elhangzott, hogy a MEFS idei tervei között az egyik...
Anyakönyvi hírek: Isten hozott benneteket!
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi bejegyzések történtek: Születtek: Trischler Lénárd (Szajk), Schäffer Soma (Mohács), Kántor Zalán (Erzsébet),Bagó Anna Barbara (Hosszúhetény), Juhász Aliz (Mohács), Emmert Kristóf (Mohács), Farkas István (Mohács), Zimmermann Máté (Homorúd), Patkós Míra (Nagynyárád), Takács Balázs (Székelyszabar), Végvári Borbála Eszter (Beremend);
Mindent lopott egy pécsi férfi, amit csak ért, most lebukott
A 43 éves helyi férfi a bűncselekmények egy részét három társával követte el Pécsett. Őrizetbe vették a rendőrök szerdán azt a helyi férfit, aki 2018 októbere és 2019 februárja között több bűncselekményt is elkövetett Pécsett, főként a Kertvárosban. A 43 éves férfi 2018. október 21-én egy kertvárosi bolt előtt leállított, nyitva hagyott tehergépkocsiból lopott el egy irattartót, a benne lévő okmányokkal, készpénzzel és bankkártyával együtt. A bankkártyáról ezt követően tízezer forintot vett le egy közeli bankautomatából. Másnap 51 éves borjádi társával egy...
Árokba hajtott és felborult...
Kedden reggel Komló határtetőn egy személygépjármű az árokba borult. Az eset során a gépjármű vezetője...
Ezüstöt hozott a belügyi...
Ötödik alkalommal adott otthont a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a BM Országos Judo Bajnokságnak. A pécsi tűzoltó,...
Szuperhős ragadozó érkezett...
Alig pár hete érkezett meg Pécsre egyenesen Brnóból Vadim, a Pécsi Állatkert első rozsomákja, aki tegnap el is foglalta a...
Niko története: a súlyos...
Berki Nikolasz, a tízéves mohácsi kisfiú számára szerveződik adománygyűjtés, akit negyedik stádiumban lévő neuroblastomával...
Pénztárcát lopott el egy...
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a férfit, aki egy pénztárcát lopott el egy kacsótai ingatlanból. ...
Nincs Rockmaraton Rockfater...
Ki ne ismerné a pécsi belváros bőrszerkós, hosszú hajú Rockfaterját? Polgári nevén Kiss József egyedi külsejével, mindig...
Minden a sörről szól majd az egyik pécsi múzeumban
Rendkívül népszerű és sokak által kedvelt témát állított fókuszba a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Ez sör! című vándorkiállítása. Az április 17-én 13 órakor a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan u. 4.) megnyíló tárlat látogatói minden lényegeset megtudhatnak a sörgyártás történetéről, a sörfogyasztás szokásairól, s annak történeti változásairól. Az országos vándorkiállítás célja, hogy közérthető, bármilyen érdeklődésű ember számára érthető, élvezhető nyelvezeten bemutassa a hazai sörtörténelmet az...
Visszavitték a kutyáját, rátámadt a gyepmesterekre
A Pécsi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy pécsi kutyatulajdonos ellen, aki az elszökött kutyáját visszahozó gyepmesterekre támadt. A férfi családi házából 2018. decemberében kiszökött a kutyája, mert nem gondoskodott arról, hogy az a közterületre ne tudjon kimenni.Miután a kutya a házból kiszaladt, lakossági bejelentés érkezett a közterület-felügyelethez. A bejelentést követően két gyepmester a vádlott kutyáját befogta, majd az azonosítását követően a vádlott családi házához szállította.Itt a gyepmesterek egyike közölte a...
Idős embereket rabolt ki, hét év hat hónapot ülhet
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék kedden megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. október 18-án kihirdetett elsőfokú ítéletét - mellyel a vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, közokirattal visszaélés vétsége, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége, és lopás vétsége miatt 7 év 6 hónap fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte - lényegében helybenhagyta. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott...
Udvar térségében...
Jogellenesen próbált bejutni az országba három migráns Udvar térségében. A rendőrök szerdán 5 óra 50 perckor három...
Autóval ütközött, az árokba...
Motorkerékpárossal ütközött össze egy személyautó Komlón, a Sikondai úton kedden késő délután. A motoros...
Két autó ütközött a 6-oson,...
Összeütközött két személykocsi kedden délután a 6-os főút nagypalli elágazójánál. Egy ember megsérült. A...
A leendő óvodások,...
„Óvoda-és bölcsődeváró" szülői értekezletet tartanak szerdán Mohácson, az Ifjúsági Centrumban. A környező...
Elítélték a Szajknál...
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék kedden megtartott nyilvános ülésen a Mohácsi Járásbíróság 2018. szeptember 11. napján...
Konzolos játszóház és...
A Zsolnay Kulturális Negyedben található Labor - Interaktív Varázstér kibővült egy izgalmas, sokrétű játékparkot felvonultató...
Személycserék a rendőrségen: Harmati Béla a megye új bűnügyi igazgatója
Új bűnügyi vezető a megyei rendőr-főkapitányságon, valamint két kapitányság élére is új vezető került. Magyarország belügyminisztere az országos rendőrfőkapitány javaslatára a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével 2019. április 1-jei hatállyal dr. Fellegi Norbert rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsost, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság vezetőjét, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettest bízta meg.Az országos rendőrfőkapitány a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott rendőrfőkapitányának javaslatára a bűnügyi...
Sorra érkeznek a fecskék, a megyében Babarcon látták az elsőket
Az első két molnárfecskét a megyében március 17-én Babarcon figyelték meg, majd nyolc nappal később Márokon mutatkozott egyetlen példány. Három nap múlva Villányban már 2 molnárfecske vadászgatott. Az első füsti fecskéket március 21-én Pécsen, a málomi városrészben és a sumonyi halastavakon láttuk. A halastavak nádasaiban a következő napokban már kisebb csapatok éjszakáztak. A hónap utolsó hetében szórványosan már több településen is megjelentek a fecskék (Botykapeterd, Sásd, Szaporca, Szentdénes, Villány környéke), de számuk nem volt jelentős. Azóta...
Versennyel indulnak a Míves Tojás Múzeum húsvéti programjai
A Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeum fennállásának 19. évfordulójára rendezendő országos ifjúsági tojásfestő-versennyel veszi kezdetét az intézmény idei húsvéti programsorozata április 14-én, virágvasárnapon. Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője az MTI-vel közölte, hogy a 10 és 15 év közötti fiatalok már korábban elkezdik felkészülésüket. "A verseny során megfigyelhető a jövő reménybeli tojásdíszítőinek alkotási készsége" - fogalmazott. Mint beszámolt róla, a látogatóknak emellett az ünnepre szánt tojások elkészítésében a nagyhéten hétfőtől...
A rovat további témái
- Gyerekeket zsarolt meg egy pécsi férfi, elítélték
- Új medencét kapnak a fókák, üvegre cserélik a rácsokat az állatkertben
- Láncfűrészt lopott egy gödrei férfi, még aznap elfogták
- Vádat emeltek a pancser pécsi trafikrabló ellen
- Zenés-rajzos műsorral emlékeznek a költészet napjára
- Ma déltől lehet jegyeket vásárolni a POSZT előadásaira
« Előző
11961 | 11988 | 12015 | 12042 | 12069 | 12096 | 12123 | 12150 | 12177 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Huszonegy határsértőt tartóztattak...
- Szerbiában nemzetközi-, Sellyén...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...

