Utcai rablásokat elkövető pécsi kamaszokat ítéltek el
2021. június 03. csütörtök 13:16

A Pécsi Törvényszék jogerős ítélete szerint a bíróság három fiatalkorú fiút zsarolás és csoportosan elkövetett rablás miatt 2 év 2 hónap fiatalkorúak börtönére és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
A bíróság megállapítása szerint a vádlottak hátrányos helyzetű fiatalok, barátok.
A vádlottak 2019. június 3-án este 20.00 óra körüli időben, ittas állapotban Pécsett, egy padon alvó hajléktalanhoz férfihoz léptek, körül állták és kutatni kezdtek a sértett zsebeiben. Erre a sértett férfi felébredt, majd a másodrendű vádlott kivette a bal oldali nadrágzsebéből 20 forint készpénzét.
Ezután a vádlottak a sértett telefonjának és órájának átadását is követelték, azzal fenyegetve őt, hogy baj lesz, ha követelésüknek nem tesz eleget.
Mivel a sértettet a vádlottak már korábban is megfenyegették, a sértett hagyta, hogy a vádlottak a párnája alatt lévő 1 literes, bontott pille palackos borát, bontott cigarettás dobozát és az öngyújtóját elvegyék, ezzel 750 forint kárt okozva a sértettnek.
A vádlottak cselekményének az vetett véget, hogy a sértett egy hajléktalan társától kért segítséget, aki elküldte a fiatalkorúakat a sértettől. A vádlottak azonban ekkor megfenyegették a sértettet, hogy még visszajönnek.
A fiatalkorú vádlottak korábban, 2019. május 20. és 26. napja közötti időben, illetve 2018 őszén, ugyanazon a helyszínen és módszerrel, szintén az ott alvó sértett zsebeiben kutattak és tőle 700 forint, illetve 4.850 forint készpénzt vettek el.
A fiatalkorú vádlottak 2019. június 3-án 22.00 óra körüli időben a korábbi helyszíntől 65 méter távolságra, utolértek egy gyalogosan haladó fiatal férfit, akit körbe vettek, és pénzt kértek tőle arra hivatkozva, hogy a fiú 2019 januárja óta visszautasítja őket.
A fiatal férfi közölte a vádlottakkal, hogy nincs pénze, erre az elsőrendű vádlott ököllel a sértett arca felé ütött, ami elől a sértettnek sikerült kitérni. Ezután az vádlottak a sértettet sértegetni kezdték, majd az elsőrendű vádlott bántalmazta, elgáncsolta, és a földre került sértett nyakában lévő lánc elszakadt. Ezután a vádlottak mindhárman bántalmazták a sértettet, egyúttal a hátán lévő, könyveket tartalmazó hátizsákját lerángatták róla.
Az arcán vérző sérüléseket szenvedett sértettnek sikerült a helyszínről elfutnia, miközben segítségért kiabált. A vádlottak a sértett után futottak, és egy ivókútnál érték utol, ahol a sértett az arcát mosta, ekkor újra bántalmazták a fején és rugdosták.
A sértett ekkor összekuporodott és segítségért kiabált, a vádlottak erre elszaladtak a helyszínről, útközben eldobták a sértett táskáját a benne lévő könyvekkel együtt.
A sértett egy közeli lakóház lakójától és egy járókelőtől kért segítséget, akik értesítették a rendőrséget.
A sértett a bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedett, a táskáját később a könyvekkel együtt megtalálták, azonban ruházatában 10.000 forint rongálási kár keletkezett.
Az ítélet jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Árokba csapódott egy autó, a tűzoltók...
- Nézze meg, milyen idő várható a...
- Idén is elindult a Katolikus Karitasz...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Fokozatosan helyreáll a menetrend a...
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...

