Szombaton Babfőző fesztiválra várja vendégeit Mohács
2013. augusztus 02. péntek 11:00

Kereken húsz évvel ezelőtt Bosnyák Mátyás, Filákovics László (szódás) és Sümegi Imre kezdeményezésére a Mohácsi Sokacok Olvasóköre babfőző versenyt rendezett. A Táncsics Mihály utcában akkor még a parázsló fahasábok mellett a cserépedények, valamint a baráti társaságoknak felállított asztalok kényelmesen elfértek. Két évtized után versenyről már szó sincs, hiszen nincs az a stáb, melynek tagjai a több száz étek zsűrizését, az alkalmi szakácsok produktumát rangsorolja.
Jaksics György köri elnök tájékoztatása szerint a múlt évben 174 asztalnál az utcán 264 edényben készült, továbbá a városunkba látogatott vidékieknek a Sokac körben külön főzött finomságot fogyasztott el a vendégsereg, de idén ennél több résztvevőre számítanak. A zsűrizéssel sem lesz gond, hiszen amelyik szakácsnak utolsó cseppig elfogy a főztje, biztos érmes helyezett lenne.
A 20. Babfőző fesztivál augusztus 3-án 14 órakor Ljiljana Pancirov, Horvátország Pécsi Konzulátusának főkonzulja köszöntőjével kezdődik, majd dr. Hargitai János (KDNP) országgyűlési képviselő szól az ünneplőkhöz. A tűzgyújtást követően kulturális műsor szórakoztatja a közönséget, amíg a sokacok egykor hétköznapi, ám mára fesztivállá avanzsált étke elkészül, aztán vidám zeneszó mellett lehet majd hozzáfogni a falatozáshoz. A napot a hagyományokhoz híven sokac bállal zárják.
Készülve a szombati melegre, a program rendezői gondoskodnak arról is, hogy az utcában felállított permetkapunál felüdülhessenek a szakácsok és vendégeik. Amúgy a fesztivál rendezéséhez a város a „Mohács hagyományai" programok keretében NKA pályázati alapból kapott támogatást.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Egymásnak esett két szomszéd...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Olasz film nyitja a szombaton kezdődő...
- Három éve csukták be a kiskaput a...
- Kedden tartja közmeghallgatását a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...