Sokan tesznek a tisztaságért: több ezren gyűjtik majd a szemetet Pécsett és Mohácson

2019. március 17. vasárnap 18:39

Sokan tesznek a tisztaságért: több ezren gyűjtik majd a szemetet Pécsett és Mohácson

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés Pécsett és Mohácson is a TeSzedd! önkéntes hulladékgyűjtési akció iránt. Tavalyhoz képest idén márciusban jóval többen, várhatóan majdnem háromezren szedik majd a szemetet a két városban. A csoportokhoz bárki csatlakozhat a megadott időpontokban.


Idén is megszervezi a TeSzedd! elnevezésű akciót az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Ennek keretében az ország háromezer helyszínén nagyjából 240 ezer önkéntes gyűjti majd a hulladékot március 18. és 24-e között.

A kezdeményezésből természetesen Pécs és Mohács sem marad ki. 

Ahogy arról korábban lapunkban beszámoltunk, Pécsett a kisebb-nagyobb hulladékszigetek eltüntetésével kapcsolatban véget nem érő, éves viszonylatban több millió forintot felemésztő „küzdelmet" folytat a városüzemeltetésért felelős BIOKOM Nonprofit Kft. A tapasztalatok szerint, ahogy elszállítják az illegálisan lerakott szemétkupacot, általában rövid időn belül keletkezik egy újabb halom.

Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalma

Magyarországon 2011 óta rendezik meg a TeSzedd! akciót, amely ma már hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. A program célja az ország megtisztítása az illegálisan elhelyezett, felelőtlenül eldobált szeméttől, valamint a szervezők fontosnak tartják a környezet iránti érzékenység erősítését.

Az innovációs tárcától megtudtuk, Pécsett a résztvevők száma évről évre emelkedik. Közölték, idén az előzetes regisztrációk alapján 2733 fő vesz részt az akcióban, a város negyvennégy helyszínén. Ezek a számok a korábbi esztendőkhöz viszonyítva több mint ötven százalékos növekedést mutatnak.

A rendezvénysorozat regisztrációja március 3-án ugyan lezárult, de azok, akik tenni szeretnének a tisztább környezetért, még nem maradtak le semmiről.

Koordinátorként új helyszín létrehozására már nincs lehetőség, de a TeSzedd! honlapján található térképen megjelölt nyílt szemétszedési pontokhoz még bárki csatlakozhat önkéntesként a feltüntetett időpontokban.

Az akcióhoz persze nemcsak Pécsett és Mohácson csatlakoztak sokan, Baranya megye számos településén jelezték részvételüket az önkéntes csoportok.



Képünk
egy korábbi TeSzedd! akció során készült.

Palotás Péter - Fotó: szelektalok.hu