Programok a szakmának és a családnak: sikeresen debütált Mohácson a születés hete
2014. május 08. csütörtök 08:28

Először szervezték meg Mohácson a születés hetét május 6-án és 7-én, a megyében egyedülálló rendezvényként, melyen a szakmabeliek, a szülők és gyerekek egyaránt találhattak igényes programelemeket.
- Rengeteg szakember és védőnő vett részt az előadásokon és a foglalkozásokon, ami azt illeti a védőnői hálózat szinte teljes egészében jelen volt a két nap folyamán - mondta el Gondos Mónika a Mohácsi Kórház szoptatási és perinatális szaktanácsadója, a szervezők egyike.
- Civil kezdeményezésre csatlakoztunk a tizenkét éve működő országos programhoz, melynek időpontja hagyományosan anyák napjához kötődik - közölte a szakember.
Gondos Mónika kiemelte: a születés hetének keretében az érdeklődők megismerkedhettek a különböző szülési módokkal, lehetőségekkel is.
Hozzátette: általában minden édesanyának van egy elképzelése, ami a szülőszobán még alakulhat. Fontos, hogy merjen is változtatni, ha úgy érzi helyesnek.
- A szülés egy természetes folyamat. Nagyon előtérbe került a medikalizáció, miközben egy kicsit vissza kellene térni a természetességhez. Vannak olyan helyzetek, amikor be kell avatkozni, de nem minden esetben - hangsúlyozta a szervező.
A kórház szaktanácsadója megemlítette, hogy bár a születés hetének rendezvényei a szülők közül elsősorban az édesanyáknak szóltak, többüket az apukák is elkísérték egy-egy programra.
Képünkön: a mohácsi születés hete egyik előadását hallgatja közönség a Kossuth Filmszínházban.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Tovább szigorítottak a higiéniai...

