Népek, táncok és kultúrák városa volt Mohács öt napon át
2013. augusztus 21. szerda 18:42

Lassan „nagykorúvá" válik a Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál, amelyet immáron tizenhetedik alkalommal rendezett meg városunk augusztus 16-20-áig, az eddigi táncos seregszemlékhez méltó színvonalon.
Az esemény nyitányaként az idén huszonöt éves Zora Néptáncegyüttes jubileumi műsorát láthatta a közönség a házigazda Schneider Művészeti Iskola udvarán. A kezdetek óta a Darazsacz István vezette csoport fergeteges produkciójával sokadszor igazolta: a délszláv táncok és tradíciók egyik leghívebb hazai tolmácsolója.
A másik két, helyi formáció - a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes és a Sátorhelyi Folkműhely (melynek vezetője, Kiss Gábor augusztus 20-a alkalmából a Mohács Város Tisztelete Jeléül önkormányzati kitüntetést vehette át Szekó Józseftől) - mellett hét másik ország táncosai léptek színre, jelesül román, bolgár, szlovén, olasz, norvég, montenegrói és egy horvátországi magyar együttes produkcióját láthattuk, hallhattuk augusztus 17-18-19-én.
„Sárgul a falevél, lassul a tánc..." - szól a régi mondás, s mindezt csak azért idézzük, mert ez a fesztivál is bebizonyította: egy igazi, ízig-vérig táncos kortalan. A hatvan, hetven éves fellépőket a soraiban tudó norvég csoport produkciójának éppen az kölcsönzött sajátos bájt, hogy az északi ország kultúrájának képviselői, míg szólt a zene, s az ősz férfiak a szintén ezüstös hajú hölgyeket forgatták, láthatóan tudomást sem vettek korukról...
E három nap estéjén igazán közel kerülhettünk a közelebbi és távolabbi vidékek kultúrájához és azok képviselőihez, hiszen késő estétől hajnalig „Fesztiválklub" elnevezéssel táncház keretében ismerkedhettek egymással és egymás táncaival úgy a fesztiváli fellépők, mint az érdeklődő mohácsiak.
Az ötnapos rendezvényre a koronát az augusztus 20-ai a városi ünnepség részeként a hagyományos menettáncos felvonulás, majd az esti gálaműsor tette fel.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Várhatóan csökken a...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...

