Nemrég befejeződött a Fogadalmi Emléktemplom nyugati árkádsorának szigetelése
2013. szeptember 16. hétfő 18:04

Az elmúlt években, évtizedekben számos alkalommal kellett már lépéseket tenni annak érdekében, hogy főtéri templomunkat megóvják az időjárás ártalmaitól: ezúttal a jobb oldali, nyugati árkádsor tetejének újbóli szigetelésére kellett sort keríteni.
- Öreg épületről van szó, amely ahol beázhat, ott bizony időnként be is ázik - tárta szét a karját érdeklődésünkre Bognár Attila plébános. A Belvárosi Római Katolikus Plébánián hírportálunknak elmondták: ezen nincs sok csodálkoznivaló, hiszen a közel másfél évtizedig épülő templom, melynek alapkövét 1926-ban helyezte el Zichy Gyula kalocsai érsek, s amelyet 1940. augusztus 29-én szentelt fel Virág III. Ferenc pécsi püspök, két év múlva „ünnepli" hetvenötödik születésnapját.
A magának utat kereső csapadék, az esőzések, a hóolvadások nyomai sajnos sok helyen felfedezhetők, ha körbejárjuk az épületet, s ez alól az árkádsorok sem kivételek. A plébánia megbízásából ezért nemrég egy helyi vállalkozás elvégezte a nyugati rész tetejének szigetelését, bádogozását. Megtudtuk: a következő, nagyobb feladat a csapadékvíz megnyugtató elvezetése lesz az épület egészének környékén.
Bognár Attila plébános aláhúzta: az egyház évek óta számíthat az önkormányzat segítségére és közreműködésére, ha a templommal kapcsolatos ügyekről van szó. Elhangzott: e témában is folyamatosan egyeztetnek Szekó József polgármesterrel és a Városháza Műszaki osztályának szakembereivel.
Képünkön: a felújított részek most jó darabig ellenállnak az időjárás viszontagságainak.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Célba értek az első ingyenes...
- Várhatóan csökken a...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

