Megtisztították a firkáktól a mecseki, volt Felszabadulási emlékművet
2020. november 30. hétfő 08:58

Nemrégen még matricák és színes feliratok csúfították el Pécs egyik közkedvelt szabadtéri műalkotását. A Makrisz Agamemnon által készített és 1975-ben felavatott Niké-szobor (a volt Felszabadulási emlékmű) nem sűrűn válik a graffitisek célpontjává, de a rongálók ezúttal nem kímélték az alkotást, közölte a Biokom.
A cég munkatársai november 24-én különböző oldószerekkel és kefével, szivaccsal történő súrolással végezték a szobor megtisztítását. Noha a festékek és matricák egy viszonylag kis méretű szennyezett felületen helyezkedtek el, eltávolításuk meglehetősen időigényes feladat volt, mintegy 6 munkaórát vett igénybe.
A Niké-szobrot egyébként 3-4 évente rendszeresen megtisztítja a városüzemeltetési cég.
Azonban nem csak maga az egykori emlékmű esik a graffitizők áldozatául: a tavalyi év során az egyik mellette lévő betonfalon éktelenkedett egy több négyzetméter nagyságú színes felirat. Ennek eltávolítása olyannyira nem volt egyszerű feladat, hogy nem is lehetett a szokásos módon, azaz oldószerekkel elvégezni: szemcseszórásos technológiát alkalmazó vállalkozó segítségét kellett igénybe venni a rendbetételéhez.
Az elmúlt évek során a legnagyobb kihívást a Tettyei romoknál lévő kilátó, a már említett Niké-szobor melletti betonfal, illetőleg a Kórház téren lévő Pecsevi-szobor megtisztítása jelentette.
Rendszeres intézkedésre viszont csak a buszvárók esetén szokott sor kerülni.
Forrás: Biokom
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Átlépte az egymilliót a visszaküldött...
- A tűz martaléka lett egy családi ház...
- Nagyon vigyázzunk a sünikre az őszi...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Három település tűzoltói oltottak egy...

