Megszúrta 91 éves haragosát egy férfi Baranyában

2020. november 05. csütörtök 18:48

Megszúrta 91 éves haragosát egy férfi Baranyában

A Pécsi Törvényszék csütörtökön - helyszíni tárgyaláson - kihirdetett ítéletével egy idős férfit emberölés bűntettének kísérlete miatt 1 év 10 hónap börtönre ítélt, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. 

 

 

A bíróság a szabadságvesztésbe - annak végrehajtása esetén - beszámítani rendelte a terhelt által őrizetben eltöltött időt, rendelkezett a bűnjelekről, és kötelezte a terheltet, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költségből 760.000 forintot fizessen meg az állam javára.

A megállapított tényállás szerint röviden:

A vádlott idős - 91 éves - férfi, a tanú és a sértett férfi valamennyien egy településen laknak. 2019. május 25-én a délutáni óráktól kezdődően a sértett a tanú családi házában, vendégségben tartózkodott, ahová a vádlott az esti órákban érkezett meg ittas állapotban.

A vádlott haragos viszonyban állt a sértettel, mert azt feltételezte, hogy korábban a sértett szedte össze és tulajdonította el a szilváját a gyümölcsöséből.

A vádlott érkezését követően, a konyhában közte és a szintén ittas állapotban lévő sértett között azonnal szóváltás alakult ki, kölcsönösen szidalmazták és megöléssel fenyegették egymást. A sértett a vádlott ingét megragadta, majd megrángatta a vádlottat. Ezt követően a vádlott magához vett egy a konyhaasztalon elhelyezett konyhakést, majd pár lépést tett a sértett felé és „megöllek" kijelentést követően egy alkalommal, közepes erővel mellkason szúrta.

A tanú is a konyhában tartózkodott ekkor, aki azonnal értesítette a mentőket, míg a vádlott saját házába gyalogosan távozott.

A sértett a szúrás következtében a mellüreget megnyitó sérülést szenvedett, melyhez életveszélyes állapot, légmell kialakulása társult. A vádlott szándéka a sértett életének kioltására irányult, melyet az időben érkezett orvosi segítség akadályozott meg.

A vádlott a cselekmény idején közepes fokban volt korlátozott cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és az annak megfelelő cselekvésben.

A bíróság ítéletét az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vették, így a döntés jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék