Még egy emberölést beismert a túronyi fejszés gyilkos
2020. szeptember 07. hétfő 13:36

Egy másik gyilkosság miatt elrendelt perújítás keretében indult büntetőeljárás hétfőn a Pécsi Törvényszéken annak a férfinak az ügyében, aki 2016-ban fejszével megölte idős szomszédját a Baranya megyei Túronyban.
A tárgyaláson a vádlott videorendszeren keresztül tett nyilatkozatában beismerte a második gyilkosság elkövetését is - tájékoztatta Dezső Lili, a bíróság szóvivője az MTI-t.
Emlékeztetett rá: a Pécsi Ítélőtábla idén januárban jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte a férfit, mert 2016 májusában fejszével megölte 81 éves német állampolgárságú szomszédját, és pénzt, ingóságokat, okiratot vitt magával a házából. Az akkori ítélet szerint a vádlott leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
Tavaly nyáron a Készenléti Rendőrség egy budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy újabb emberöléssel gyanúsítják az elkövetőt. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy - egy már lezárt közigazgatási eljárás megállapításaival szemben - nem baleset okozta egy 2017 februárjában leégett túronyi ház romjai között megtalált 88 éves asszony halálát.
A rendőrség megállapította, hogy az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört az idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet. A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a vádlottat az első gyilkosság miatt elfogták.
A perújításra azért volt szükség, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért külön eljárásban nem bírálhatók el - ismertette a szóvivő.
Az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt így a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak van helye.
A tettét beismerő K. Zsolt ügyében a tárgyalás október 12-én folytatódik, amikor akár ítélet is hirdethet a törvényszék - közölte a szóvivő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Szekó Zsófia: gyomorforgató, hogy a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...