Ma dönthetnek a mohácsi képviselő-testület feloszlatásáról
2020. július 06. hétfő 09:49

A hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődő ülés napirendjén szerepel az az indítvány is, amely a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezi.
Amint arról hírt adtunk, négy fidszes képviselő kezdeményezte a mohácsi képviselő-testület összehívását, amire hétfőn, azaz ma kerül sor.
Az ülés egyik napirendi pontja a testület feloszlatása lesz, ami azt jelenti, hogy időközi voksolás következhet Mohácson, amelyen polgármestert és képviselőket is választanak.
Mivel a kormánypártok képviselői vannak többségben, az ülésen minden bizonnyal meg is szavazzák majd a testület önfeloszlatását.
Erre csak akkor nem kerülne sor, amennyiben még ezt megelőzően Mohácsi jelenlegi, szocialista polgármestere, Csorbai Ferenc önként távozik, azaz lemond. Ebben az esetben ugyanis csak polgármestert kellene választani Mohácson, míg a testület feloszlatása azt is jelenti, hogy képviselőket is kell majd választani.
Akár az egyik, akár a másik eshetőség következik be, az időközi voksolásra 120 napon belül kerül sor, jó eséllyel kora ősszel.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...