Két balesetet is részeg sofőr okozott Baranyában
2020. november 11. szerda 14:53

Baranya megyében az elmúlt héten összesen 11-en sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 38 közlekedési baleset történt, amelyből kilenc személyi sérüléssel járó, míg 29 anyagi káros volt.
A személyi sérüléses balesetek három esetben súlyos, hat esetben könnyű sérüléssel végződtek. Ezek során összesen 11-en sérültek meg, ittasság gyanúja két balesetnél merült fel.
A legfőbb baleseti okok között az első helyen az elsőbbség meg nem adása és a sebesség nem megfelelő alkalmazása szerepelt, de történt baleset, szabálytalan kanyarodás és szabálytalan előzés miatt is.
A hőmérséklet csökkenésével, a vizes, sáros, falevelekkel teli, nyálkás úttesten való közlekedéskor megnő a jármű megcsúszásának veszélye, különösen fékezéskor, valamint útkanyarulatokban való haladáskor.
Figyelni kell arra is, hogy az adott úton a KRESZ által engedélyezett legnagyobb sebesség megfelelő-e, vagy esetleg csak attól kisebb tempó az, amellyel biztonságosan lehet haladni.
A gyalogosok, kerékpárosok észlelése esős, ködös időben még nehezebb, ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy saját testi épségük, biztonságuk érdekében láthatóak legyenek. E célt szolgálják a különféle fényvisszaverő eszközök a ruházaton, illetve a kerékpáron.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a gépjárművezetőket pedig arra kéri, hogy lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett haladó gyalogosokra, kerékpárosokra, főként a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Átlépte az egymilliót a visszaküldött...
- Nagyon vigyázzunk a sünikre az őszi...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Lángokban álló baranyai családi...

