Járdafelújítási program Mohácson: félidőben a munkálatok
2013. augusztus 21. szerda 11:00
Pár hete kezdődtek meg és nagyjából két hétig tartanak még az erre az évre jóváhagyott járdarekonstrukciók, -építések.
A Virág utcában lakók és az arra járók már felújított járdán lépkedhetnek, az Ete János utca és a Millenniumi Lakópark találkozásánál lévő parkoló bővítése szintén befejeződött: e várakozóhelyek térköves burkolatot kaptak - mondták hírportálunknak a polgármesteri hivatal Városfejlesztési osztályának munkatársai. Megtudtuk: a Vörösmarty és az Eötvös utca kereszteződésében 20 méter hosszan újítottak fel járdát.
A Baross udvarban szintén folyamatban van a járda kialakítása: a szegély már elkészült, hamarosan az aszfaltréteg is a helyére kerül. A Vörösmarty és az Ady Endre utcában egy-egy köz rekonstrukciója része a programnak: e nagyobb lélegzetvételű munkák egy részéhez gépekre is szükség lesz.
A Baross utcában két szakaszon, a Tompa Mihály és a Mátyás, valamint a Tompa és a Petőfi utca közti részen áll küszöbön a járda felújítása. A Szőlőhegyen (a Vaskapunál) kátyúzások és aszfaltozások történnek majd, ezek előkészületei ugyancsak napirenden vannak.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Várhatóan csökken a...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...

