Helyreállító munkákra, intézmények felújítására saját forrásból költ az önkormányzat
2014. május 29. csütörtök 16:31

Mohács képviselő-testülete a 2014-es költségvetésében 30 milliós pénzkeretet hagyott jóvá több önkormányzati ingatlannál, valamint a Széchenyi téren állagmegóvásra, illetve fejlesztésre, korszerűsítésre.
A költségkeretet zömmel a szükséges anyagok beszerzésére fordítja a város, viszont a feladatok sorában van, amit saját kivitelezésben, a karbantartó brigád tagjai mellett közhasznú foglalkoztatottak bevonásával nem lehet elvégezni.
Egyebek mellett ilyen a főtéri szoborcsoportok talapzata műkő burkolatának, vagy a kiemelt virágsziget párkánya sérült lapjainak és Ifjúsági Centrum töredezett lépcsőinek a helyreállítása.
Ez utóbbi munkák kivitelezője helyi vállalkozó. 600 ezer forintos költséggel készített új lábazatot a Széchenyi téri országzászló tartónak, Martinelli Jenő terve alapján az 1932-ben készült, a nemzetiségi összefogást jelképező három leányalakos szoborcsoportnak, az ezzel egy vonalban álló további két oroszlános zászlótartónak, valamint az iskola előtt álló, a második, győztes mohácsi csata emlékére 1937-ben állított szoborcsoportnak, amely Szebényi Györgyöt, a török hódoltság alól felszabadult Mohács első katonai parancsnokát ábrázolja Földvári István hajóvajda és közhajdú társaságában.
A helyreállítási teendőkre elkülönített pénzalapból egyebek mellett a városháza homlokzat felújítása, a gyermekintézmények és a közétkeztetési konyha helyiségeinek tisztasági meszelése, a könyvtár akadálymentesítése is ütemezett.
Képünkön: a városháza előtt álló három leányalakos bronz szoborcsoport megújult talapzata után a kiemelt virágágyás párkányának kőlapjait is újra csiszolták.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Tovább szigorítottak a higiéniai...

