Főhajtás a hősök előtt: szombaton emlékezünk a mohácsi csata 494. évfordulójára
2020. augusztus 28. péntek 13:05

A nemzeti emlékhelyen, illetve a városban is megemlékezésekre kerül sor szombaton, a gyászos emlékezetű mohácsi csata évfordulója alkalmából.
A sátorhelyi emlékhelyen délelőtt tíz órakor kezdődik az ünnepség. Az emléknap különlegessége, hogy egybeesik az Emlékhelyek Napja országos rendezvénnyel, valamint a „Mohács 500" nyilatkozat aláírásával, ezért a nap folyamán különleges programokkal várnak minden érdeklődőt.
A nemzeti park igazgatója, Závoczky Szabolcs köszöntőjét követően közös imádságra hív Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó.
A koszorúzás után írják alá a „Mohács 500" nyilatkozatot az emlékhely kupolatermében, ennek kapcsán beszédet mond Hargitai János országgyűlési képviselő
A tervek szerint délután négy órára érkeznek meg a meg a lovas történelmi hagyományőrzők, valamint a kerékpáros zarándokok
Az Emlékhely területén egész nap a Mohácsi Nimród íjászcsoport középkori fegyver- és íjászbemutatót tart.
Mohácson, a Kanizsai Dorottya Múzeumban szombaton délután két órától könyvbemutatót tartanak. Az eseményen a "Mohács 1526-2026. Rekonstrukció és emlékezet" című kutatási programban megjelent könyvsorozat köteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
"A kutatási program három éve alatt megjelent számos tanulmány és kötet alapjaiban változtatja meg ismereteinket a csatáról és annak elő- és utóéletéről" - olvasható a kutatóközpont közleményében.
Az összegzés szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiválósági programja keretében a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban (BTK) és a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) működő kutatócsoport munkájának köszönhetően egyrészt számtalan forrás került elő, melyek új megvilágításba helyezhetik a csatáról eddig megrajzolt képet, másrészt több tanulmánykötet járja végig a kulturális-tudományos emlékezet gazdag történetét, az európai államok összehasonlító hadügyét és hadseregeinek erejét, a dinasztikus kapcsolatokat, valamint a mohácsi csatatáj történeti-földrajzi értelmezését.
A megjelent Mohács-rekonstrukciók öt különböző történetet mesélnek el: hol a Duna, hol a fegyverek, hol egy rejtélyes kézirat, hol az izgalmas és ellentmondásos emlékezettörténet,
Délután négy, illetve nyolc órától a Kossuth Teátrumban a WestEnd Színház előadását nézhetik meg az érdeklődők, regisztrációs jegyek válthatók a Tourinform irodában (Széchenyi tér 1. - telefon: 505-515).
A szentmise a Belvárosi templomban hat órakor kezdődik, azt követően kerül sorra a koszorúzásra a II. Lajos-szobornál a Széchenyi téren.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Tisztes helytállás: nyolcadik lett a...
- Pénteken munkaszüneti nap lesz a...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Nem igaz, hogy bezárják a Mohácsi...
- Elkelt a Török presszó, kávézó...

