Évről-évre eredményesebbek az idén 125 éves MTE szakosztályai
2013. július 30. kedd 18:21

A Mohácsi Torna Egylet Magyarország egyik legrégebben alapított sportegyesülete, ami a mai napig hagyományosan közhasznú társadalmi szervezetként működik tizenöt szakosztállyal: a klub helyzetéről, eredményeiről, céljairól nemrég számolt be Schiszler Krisztián ügyvezető elnök a város képviselő-testületének.
Az általa elkészített helyzetjelentés egyebek mellett rögzíti: Mohács közel 20.000 lakosú város, egyesületünkben közel 800 fő sportol rendszeresen. Az MTE-nek volt olimpikonja Athénban, Pekingben és Londonban is, ami már önmagában komoly eredmény. Terveink szerint és erre már ez évben is készülünk, lesz „olimpikonunk", akár több is, Rio de Janeiróban is 2016-ban - olvasható az elemzésben.
Az összefoglaló arra is kitér: a 2009. és 2012. közötti évek során szakosztályaink és egyéni sportolóink egyaránt óriási teljesítményt nyújtva javítottak eredményességi rekordokat, harcoltak ki sokszor váratlanul részvételi jogot komoly versenyeken.
A női kézilabdában 110 fő sportol az óvodásoktól kezdve a felnőttekig. Az utánpótlásunk sorra nyeri a tornákat, évek óta folyamatosan.
A labdarúgó szakosztály jelentős fejlődést ért el a taglétszámot tekintve, remélhetőleg előbb-utóbb ez az eredményességben is visszaköszön. Újra vannak 2009-től olimpiai kerettagjaink az evezős szakosztályunknál is, akik 2011-ben részt vettek az ifi VB-n és 6. helyezést értek el.
A Judo szakosztályunk sportolónője, Balogh Daniella az elmúlt évek csapatsikerei után 2010-ben MOL-ösztöndíjat nyert el, junior korú, de felnőtt válogatott kerettag lett és 2011 és 2012-ben is sorra sikerült döntős helyezéseket elérnie a nemzetközi viadalokon.
Kürthy Lajos 26 éves súlylökő, aki a Londoni Olimpián képviselte hazánkat és egyesületünket! Ő akár még három ötkarikás játékon is rajthoz állhat. Az atlétikai ranglistákon az MTE összetett kategóriában a 21. helyen állt.
A távoli jövőt előre vetítheti evezőseink jó szereplése, akik közül Matheisz József 2012-ben is ifjúsági világbajnokságon és Európa-bajnokságon vett részt, mindkét versenyen 4. helyezést elérve. Terveink szerint ő a 2016-os olimpián harcolhatja ki a részvételt, ugyanakkor erre komoly esélye van Kürthy Lajosnak és Balogh Daniellának is.
Ha Mohácsról három olimpikon kerülne ki az ötkarikás játékokra, annak felmérhetetlen volna a jelentősége, amolyan „világrekord" sportsiker lenne a városunknak, egyesületünknek - húzta alá Schiszler Krisztián, nem feledkezve meg arról sem: a beszámolóban leírt eredményekre méltán lehetünk büszkék, hiszen azt sok más, nálunk jóval nagyobb klub és város is megirigyelheti.
Az elért sikereket meg kell köszönni a sportolóknak és edzőiknek, a támogatóiknak és természetesen az önkormányzatnak, amely az egyesület bevételeinek 60%-át adja támogatás formájában. Az eredmények azt is megmutatják, hogy 2012-ben a húzó, jól teljesítő szakosztályaink az atlétika, az evezés, a kézilabda és a judo voltak.
Az elemzés részletesen taglalja a kiemelt és a nem kiemelt szakosztályok működését, sportolói létszámát, eredményeit és a létesítmények helyzetét, fejlesztéseit, állapotát is.
Ami a gazdálkodást illeti - írja a beszámoló - 2011-ben először fordult volna elő, hogy az egyesület gazdálkodása negatív eredménnyel zárjon, ha a látvány csapatsport támogatások nem folytak volna be az év utolsó napjaiban. 2012-ről azt kell kijelentsük: a TAO-s támogatások (a társasági- és osztalékadóhoz kapcsolódó sporttámogatási programot nevezik így - a szerk.) miatt teljesen átalakult a gazdálkodásunk. 2011. év folyamán a nehéz gazdasági körülmények miatt jelentősen csökkenteni kellett az MTE kiadásait, ez látszik az eredmény-kimutatásban is.
A téma kapcsán Szekó József megjegyezte: a TAO-program beindulása helyben szintén komoly forrásnövekedést eredményezett, ami gyökeres változásokat hozott, hiszen a korábbi, évi 80-90 milliós költségvetési keret ezzel közel negyedmilliósra duzzadt.
Polgármesterünk komoly vívmánynak tartja, hogy a településünkön nyereséges vállalkozások a központi költségvetés gyarapítása helyett városunkban a kiemelt sportszakosztályokat támogathatják. Mindez - hangzott el - sokoldalúan erősíti a lokálpatriotizmust, növeli az itt élőkben az összetartozás érzését, a hajlandóságot, hogy közös célokért munkálkodjunk.
Szekó József aláhúzta még: az MTE fejlesztései, pályázatai általában 30-50%-os önerőt igényelnek - egy-két kivételtől eltekintve e forrásokat minden alkalommal önkormányzatunk biztosította az egyesületnek.
A 2012. év TAO-s fejlesztéseit elemezve elhangzott: összességében az önkormányzat közel 22 milliós kiegészítő fejlesztési támogatásával igen nagy értékű, közel 110 milliós fejlesztést hajtott végre sportegyesületünk. A műfüves nagypálya és a sportcsarnok tetőszigetelése a kellő adótámogatás hiányában elmaradt, de ez még idén megvalósulhat.
Értékelésében Schiszler Krisztián egyfajta jövőképet is vázolni igyekszik, néhány javaslattal kiegészítve: „Erős, fejlett önbecsülés; Tulajdon testünk elfogadása; Képesség barátságok és másféle társadalmi kapcsolatok kiépítésére; Ép környezet; Értelmes munka és egészséges munkakörülmények; Egészségtudat és megfelelő orvosi ellátás; Elégedett élet a jelenben és megalapozott remény arra, hogy az életnek a jövőben is lesz értelme."
- Mit jelent ez a felsorolás számunkra? Mi köze ennek a sporthoz, a sportoláshoz? Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO azt állítja, hogy e hét kritérium mindegyike kell ahhoz, hogy az ember valóban egészségesnek érezze magát. A sportoláshoz, melynek „mellékhatása" az egészség, erős immunrendszer, meglátásom szerint e feltételek ugyanúgy kellenek és egy „más gondolkodásmód" elengedhetetlen.
A sport rengeteg lemondást, áldozatot, munkát, alázatot, időt és pénzt igényel." - írja az ügyvezető, aki így folytatja: „Meg kell becsülni eredményes sportolóinkat, az MTE- nél és Mohácson is még kevesen érzik át, mit jelent, hogy nekünk volt egy Bencsik Gáborunk Athénban, volt egy Kürthy Lajosunk Pekingben és a Londoni Olimpián. Lesz olimpikonunk Rio de Janeiróban is. És vajon tudja mindenki, hogy Mohácson NB-I/B-s, élvonalbeli kézilabdacsapat lép hétről-hétre pályára és van ifjúsági Európa-bajnokságon és világbajnokságon induló evezős négypár?
Biztos vagyok benne, hogy 10-20-50, esetleg még több év múlva is büszkén fogja emlegetni a város olimpikonjainkat és sportolóinkat. Minél több élsportolót tudunk megtartani, versenyeztetni, annál több példaképünk lesz a fiatalok előtt, s annál nagyobb társadalmi elismertséget szerzünk egyesületünknek, városunknak és országunknak is - írta Schiszler Krisztián.
Képünkön: egy szakosztály, amely különösen utánpótlás-vonalon eredményes: a kézilabda.
Ádám Miklós, Mohács Város Önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Egymásnak esett két szomszéd...
- Kedden tartja közmeghallgatását a...
- Partnerség: Mohács hetedik...