Eredeti, féltett busóöltözékek, kellékek is reprezentálják a Busójárást

Mohács belvárosában a félmilliárdot meghaladó beruházással készült Busóudvar és Rendezvénytér hivatalos átadása ugyan csak szeptember 28-ra ütemezett, ideiglenesen viszont már augusztus 16-tól látogatható, és eddig több mint ötszázan keresték föl. A vendégkönyvben a Busójárást bemutató kiállításról gyűlnek az elismerő szavak, a magyarok mellett horvátok, németek, angolok, hollandok gratulálnak a létesítményhez és a látottakhoz.

A farsangi népszokást élethűen demonstrálja egyebek mellett 53 busó a kiállítótérben. Valamennyi bundának, maszknak tulajdonosa van, s a bábuk többsége így jövő év februárjában, a 2014-es Busójárás idején minden bizonnyal „nekivetkőzik", hiszen ezekben az öltözékekben a hagyományokhoz híven az utcán farsangolnak. Kivétel ezek közül a maszkok egy része, melyeket mohácsi mesterek már nem személyre szólóan, valakinek készítettek, és néhány busó is állandó résztvevője marad a kiállításnak: Reiter József és Rosta Endre például az évekig féltve őrzött, eredeti öltözékét hozta ide.

- A díszes obramenicát, a vízhordót is elhoztam a héten, hogy teljes legyen a felszerelése a busónak - mondja Reiter József, miközben a bábu öltözékének eredetét ismerteti: - A bunda egyedi, mert ujjatlan, egy juhászé volt, van vagy negyven éve, hogy vettem, amikor a saját farsangi ruhatáramat kezdtem gyűjteni. Az obramenicát egy öreg sokac ház bontásakor találtam a padláson, az álarcot én faragtam, rajta a csuklya is legalább száz éves, valamikor hímzett ködmön lehetett. A fa villára a fánkot sorakoztattam egykor, és onnan kínáltam a vendégeknek az utcán, a kolomp, az egyik fontos zajkeltő eredetileg hasznos eszköz lehetett egy állat nyakában, és a bőr tarisznyát is biztos sokszor vitte valaki a vállán borral teli üveggel, élelemmel megrakottan. A bőr csizma elfogadott a busóöltözékhez, hiszen adódhat farsangkor még olyan hó, hogy bocskorban nem lehet közlekedni.

Reiter József amúgy sváb származású, ám miután a Kóló tér környékén lakott, a sokacok között nőtt föl, és tízéves korától, azaz 45 éve nem múlt el farsang úgy, hogy ne öltözött volna be. Eleinte a szomszédoktól kölcsönkapott felszerelése volt, aztán gyűjtött sajátot, álarcot pedig húsz éve farag, több száz van ezekből használatban, illetve díszként az ismerősöknél, rokonoknál Ausztráliától-Amerikáig szerte a világban. Fia szintén aktív hagyományápoló, és reményei szerint a most ötéves unokája is az lesz, akinek csak álarcból már most több is van.

Rosta Endre valóságos iparművészeti remekmű birtokosa. A rackabőr, színes bőrrátétes, fonott kis bőrfityegőkkel díszített ködmönt legalább egy évszázaddal ezelőtt készítette az ügyes kezű mester valószínű valamelyik tehetős sokac menyecskének, aki ünnepek alkalmával hordta.

- Az eredetét nem tudtam kideríteni, az sem biztos, hogy mohácsi volt az első viselője, mert Bólyban leltem rá, kutyák alól szedtem össze - meséli Rosta Endre, aki maszkfaragó iparművészként beöltözve ugyan, de maszk nélkül évek óta elsősorban már árusként résztvevője a farsangnak. A díszes ködmönhöz illően pedig nem is sokac gatya és maszk a kiegészítő, hanem sokac szoknyát és az arcot eltakaró, tüllel körbevett kalapot társított hozzá.
 
- Amennyire tudtam, rendbehoztam az egykor becses holmit, s az lett nálam újra. Pár évig kifordítva még farsangkor használatban volt, ám a bőr további sérülése nélkül már nem lehet viselni, így megőrzöm kiállítási tárgyként emléknek. Csodálója így akár naponta több is van - jegyzi meg Rosta Endre.

Képünkön: Balsól Rosta Endre a cifra ködmön, jobbról Reiter József az egyedi busóöltözéket viselő bábu mellett.

B. M.