Elhunyt városunk ismert képzőművésze, Sas Zsuzsa
2013. augusztus 27. kedd 09:33
Hetvenöt esztendős korában augusztus 23-án elhunyt Sas Zsuzsa pedagógus és képzőművész.
A közismert és népszerű mohácsi zongoratanár 1988-ban rándult át egy másik művészeti ágba és ismerkedett meg a tűzzománc-készítés technikájával. Munkáival hamarosan jelentkezett a Mohácsi Szalon kétévente visszatérő tárlatain, s az utóbbi években az egyik legsikeresebb művésszé lépett elő, hiszen három alkalommal díjazta a szakmai zsűri és kétszer szavazták meg a látogatók számára a fődíjjal egyenértékű Közönségdíjat.
Sas Zsuzsa nyugdíjasként Bólyban tanított zongorát és tűzzománc-készítést. Többször szerepeltek képei csoportos kiállításokon, önálló tárlata volt többek között Mohácson, Bólyban, Budapesten. Az elmúlt években Zebegény, a főváros és Kecskemét alkotótelepein szintén dolgozott. Munkáiban - vallotta - a körülöttünk folyamatosan változó világ egy-egy kis részletének pillanatnyi hangulatát igyekezett megragadni, zománcaiba átírni.
Sas Zsuzsától augusztus 30-án pénteken 13.00 órakor vesznek végső búcsút városunk római katolikus temetőjében.

Schneider Művészeti Iskola
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Várhatóan csökken a...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...