Egyházmegyei kitüntetéseket adott Felföldi László a plébániák világi munkatársainak
2025. október 26. vasárnap 09:59

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentje, 1000 évvel ezelőtt élt második püspöke, Szent Mór liturgikus emléknapján, október 25-én 10 plébániai munkatárs részesült egyházmegyei kitüntetésben. Az önzetlen szolgálatukat tanúsító érmet és oklevelet Felföldi László megyéspüspök adta át a pécsi székesegyházban ünnepelt szentmisén.
A liturgiában adták át Simon Ferenc János tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános címzetes apáti kinevezését is.
Az ünnepi szertartáson a kitüntetettekkel együtt ünnepelt Felföldi László pécsi megyéspüspök, Mayer Mihály nyugalmazott püspök, Bíró László nyugalmazott tábori püspök, az egyházmegye papsága, áldoztatók, ministránsok, családtagok és a hívek közössége. A szentmise szónoka dr. Lábár Tamás pincehelyi plébános, egyházmegyei bíró volt.
Az egyházmegyei kitüntetést plébánosi felterjesztést követően évente adományozzák azoknak a világi, plébániai munkatársaknak és önkénteseknek, akik számos éven, akár évtizeden át egyházközségük közösségének megelégedésére végezték szolgálatukat.
Felföldi László köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a kitüntetés a hála és a köszönet szava, mely a család és a közösség legszebb benső ünnepe. Hozzátette, hogy ugyanakkor a legértékesebb is, mert általa a legértékesebbeket köszöntjük, akik sok éven keresztül szolgáltak, van, aki 6-7 plébános mellett.
A főpásztor köszönetet mondott a plébánosoknak a megbecsülésért és figyelemért, mellyel értékelik munkatársaik áldozatos szolgálatát, példaként állítva őket magunk elé. Úgy fogalmazott, hogy most, amikor az Egyházon belül vannak, akik akadályai az evangélium hirdetésének, akkor rendkívül fontos, hogy örömmel és szeretettel nézzünk azokra, akik hűségesek a múltban és a jelenben. Akiknek az élete példaértékű, mert az az Örömhírről és nem saját magukról szól, akik nem akadályai voltak az evangéliumnak, a liturgiának és a közösségnek.
Felföldi László püspök a kitüntetettekhez fordulva úgy fogalmazott: „Fogadják a mi hálaadásunkat és köszönetünket azért az útért, azért a sok-sok évért, amit megtettek a saját egyházközségükben, a saját közösségükben és erősítsék meg azokat, akik tovább akarják vinni ennek a fénynek, ennek a szolgálatnak, az örömhírnek az éltető, életadó kincsét és biztonságát. Legyünk bátrak mi is önzetlenül, a sebeket eltakarva, örömmel Krisztus mellé állni, az egyházközségeink mellé állni" - zárta a köszönet szavait a püspök.
2025-ben egyházmegyei kitüntetésben részesült:
Dr. Borbás Géza - Pécs - Székesegyházi Plébánia, plébános: Máger Róbert
Dr. Borbás Géza negyven évvel ezelőtt alapítója és lelkes tagja volt a Székesegyházi Nagyházas közösségnek. Ügyvédként a Pécs-Székesegyházi Plébániát, a Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitászt és a Pécsi Egyházmegyét is segítette és segíti széleskörű jogi tudásával, tapasztalatával. Az utóbbi években komoly segítője excellenciás Bíró László nyugalmazott tábori püspöknek.
Görföl Andrea Rita - Harkányi Plébánia, plébános: Ronta László
Görföl Andrea anyai nagyapja, Nagy Jenő kántorként szolgált Windheim Jakab plébános idején az 1970-es években. Andrea nagyapja betegségét és elvesztését követően 1994 augusztusától vállalta el a kántori szolgálatot, melyet akkor is töretlenül és nagy alázattal végzett, amikor a plébánia 24 falut látott el és igen sok volt a temetés. A szentmiséken különös érzékkel figyel oda az aktuális liturgikus időszakokra, nagy figyelmet fordít a megfelelő énekek kiválasztására.
Hahn Ádámné - Szekszárdi Plébánia, plébános: Petkó Tamás
Hahn Ádámné több, mint 20 éve rendszeres segítője a plébániának. Aktívan részt vesz a templom takarításában, betegeket látogat, nagy odaadással áldoztat a kórházban és a szociális otthonokban. Mindig készséges és önzetlen segítője a szekszárdi plébániának, a közösség mindig számíthat rá.
Jóna Béla - Pincehelyi Plébánia, plébános: Dr. Lábár Tamás
Jóna Béla kántori szolgálatát Ozorán és Simontornyán kezdte, majd harminc évvel ezelőtt a pincehelyi közösség kántora lett. Szolgálatában nem pusztán igényes, alapos és precíz, hanem kiemelkedő odaadásával és mély vallásosságával is kitűnik. Két éve életre hívott egy férfiakból álló kórust, akikkel a nagyobb ünnepeken gregorián énekeket, vagy más, az egyházzene kincsestárából származó darabokat énekelnek a szentmiséken. Mindemellett Jóna Béla a plébánián is a legaktívabb segítő: a karbantartási, gondnoki teendőkbe is rendszeresen besegít. Alázatos és őszinte, elkötelezett hite, rendezett, szép családi élete valódi példaként állhat az egyházközség tagjai előtt.
Pásti Zoltán - Szakcsi Plébánia, plébános: Kamerer Aleksandar
Pásti Zoltán 1953-ban kezdte meg szolgálatát Koppányszántón. Később Értényben, Nagykónyiban, Törökkoppányban, Szorosad településeken is évtizedeken keresztül látta el ezt a szolgálatot, és plébániai testületi tag is volt.
Egészségének megromlása miatt 2024 karácsonyáig látta el a kántori feladatokat Koppányszántón, ahol az elmúlt hosszú évtizedek alatt a helyi egyházi közösség fontos eseményeinek és mozzanatainak átélőjévé, tudójává és a plébánia történelmének tapasztalati szakértőjévé vált. Fia - édesapja hivatástudata és szeretete nyomán - szintén a kántori hivatást választotta.
Printz Gáborné (Miklósi Ilona) - Tolnai Plébánia, plébános: Rosner Zsolt
Ilona - férjével együtt - évtizedek óta a Házas Hétvége első szekszárdi csoportjának tagjai. Ilona könyvelő, így 2012-ben ő lett a Tolnai Plébánia könyvelője majd irodistája. Nemcsak irodavezető, hanem egy szerény, szeretetteljes jelenlét a kapucsengő mögött, az íróasztalnál és a telefonvonal végén. Mintha az egyházközség édesanyja lenne: mindenki megbízik benne, adnak a véleményére. Munkájára igényesen, naprakészen vezeti a plébániai irodát, mindemellett igényli Jézus közelségét, csendes, diszkrét „máriás" lelkülettel szolgáló nő, aki anyai szeretetével megerősíti a hozzá fordulókat.
Rick Józsefné (Lovas Borbála) - Magyarszéki Plébánia, plébános: Mátyás Imre
Rick Józsefné Boriska néni mélyen vallásos, kilenc gyermekes családból származik. A helyi templomi közösségben példamutató, tevékeny emberként és szorgalmas munkájáról ismerik. Hitvalló, emberséges élete a plébánia egész közössége előtt közismert. A Magyarszéken szolgáló papok mindig számíthattak segítségére, lehetett az takarítás, pakolás, költözés, virágdíszítés vagy az oltár díszítésével kapcsolatos teendők. Testületi tagként is több éven át szolgálta a plébánia közösségét. Saját kertjében nevelt virágokkal szinte egész évben ellátja a templomot.
Sebestyén Lajos - Szekszárdi Plébánia Kakasdi Társplébánia, plébános: Petkó Tamás, kitüntetésre javasolta Mayer Mihály nyugalmazott püspök
Sebestyén Lajos mindig csendes tanúságtételként végezte feladatait. Nevéhez fűződik a 6. számú főút mellett látható nagy kereszt felállítása, templomtorony- és harangjavítás, üvegablak, csillárok, szőnyegek beszerzése, haranglábak felújítása, a plébániai közösségi ház áttervezése. A templom és a plébániai közösség számára végzett önkéntes és áldozatos munkájával tudatosan tett tanúságot keresztény hitéről és az egyházközség irányába való elkötelezettségéről.
Szabó Julianna - Mohácsi Plébánia, plébános: Bacsmai László
Szabó Julianna több, mint 50 évvel ezelőtt kezdte meg kántori szolgálatát Dunaszekcsőn, amit azóta is korát meghazudtoló lelkesedéssel és nagy örömmel végez, de emellett hitoktatói feladatokat is ellát Dunaszekcsőn és Bátán. A korábbi években kórust is vezetett, de mindig rendelkezésre állt az egyházi szolgálatban szentmiséken, esküvőkön és temetéseken Dunaszekcső mellett Bátán is. Sokszor vállal helyettesítést is, amit mindig szívvel-lélekkel végez. Közvetlen, kedves természete miatt az emberek bizalommal fordulnak hozzá ügyes-bajos dolgaikkal, ezért az egyházközség fontos és megbecsült tagjai között tartja számon.
Vinczellérné Dréher Anna - Komlói Plébánia, plébános: Dallos Tamás
Vinczellérné Dréher Anna élete egészét az emberek szolgálatának szentelte. Nyugdíjba vonulásáig ápolóként és idősellátóként dolgozott, és az idősek látogatása a mai napig rendületlenül szívügye maradt. Tagja a komlói plébánia beteglátogató önkéntes csoportjának, és rendszeresen elkíséri a plébánost az idősotthonokban tartott szentmisékre. Több, mint másfél évtizede látja el a mánfai kápolna sekrestyési feladatait is, szervezi és segíti a közösség liturgikus és lelki programjait (keresztutak, házszentelések, zarándoklatok). A szentmiséken felolvasói és más szolgálatokat is rendszeresen vállal, valamint aktívan részt vett a mánfai egykori plébániaépület megújításában. A mai napig sokat fáradozik azért, hogy az épület, ami jelenleg táborhelyként funkcionál, méltó módon és komfortosan fogadja a nyaranta érkező táborozókat.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fantasztikus: két bronzéremmel tértek...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Baranyában is újra szállást keres a...
- Annyira berúgott egy lagzin egy...
- Mohács lesz a díszvendég a...

