Egy kancsó bort is ellopott a pécsi sorozatbetörő
2021. május 22. szombat 14:43

A pécsi rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre pénteken reggel arról, hogy Pécsett, az Ürögi határúton található hétvégi házába, illetve szomszédja pincéjébe is betörtek az éjszaka folyamán.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a bejelentő házának ajtaját kifeszítették, majd azt leemelték, és onnan többek között szegélynyírókat, egy elosztót és egy lemezkazettát tulajdonítottak el.
Megállapították továbbá, hogy a szomszédban lévő pince ajtaját is kifeszítették, majd onnan szintén szegélynyírókat tulajdonítottak el. A pincéből egy permetező kannát és egy kancsó bort is elvittek, azonban egyiket a helyszínen, a másikat pedig a szomszédos telken hátrahagyta a betörő.
A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd pár órán belül elfogták a lopással gyanúsítható 40 éves pécsi férfit.
Előállították a rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését.
A férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával a rendőrök megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított tárgyakat, amelyeket visszaadtak a tulajdonosoknak. A gyanúsított ellen lopás miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- eM Soós György: „A sport nagy...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában

