Boszi- és ördögfióka képző táborban, Sárháton nyaraltak a gyerekek
2013. július 26. péntek 16:28

Több mint egy évtizede szervez napközis kézműves tábort a Manóház-Játszóház gyerekek részére a nyári vakáció idején. Évekig Mohácson töltöttek egy hetet a mókás elnevezésű, gazdag programot kínáló táborban felügyelet mellett a fiatalok, aztán néhányszor Újmohácsra telepedtek át, majd idén már harmadik alkalommal Sárháton, a szépen felújított kultúrház és hatalmas parkja fogadta a „boszikat és ördögfiókákat".
- Reggelente negyven gyerekkel kompoztunk át a szigetbe, majd gépkocsiba zsúfolódva jutottunk el Sárhátra, így a napjaink eleve kalandos vidámsággal indultak - mesélte Hegedüs Emese, aki Manga Anettel irányította a foglalkozásokat. Megjegyezte, hogy ötévestől tizenhárom évesig huszonegy lány és tizenkilenc fiú alkotta a csapatot, akiknek majd hetven százaléka évek óta visszatérő résztvevője a pénteki nappal záródott táboroknak.
A gyerekek napközben kedvükre válogathattak számos elfoglaltság közül: olyan kézműves technikákat ismerhettek meg, illetve gyakorolhattak, mint például a nemezelés, a batikolás, a csuhéfonás, a képzőművészet terén a frottázst. Lehetett gyöngyöt fűzni, ékszert készíteni, lufit hajtogatni, gyöngyből ingát készíteni, volt arcfestés és papírhajtogatás.
Természetesen naponta a szabadtéri programmal, közösségfejlesztő-, és csapatjátékokkal is múlatták az időt. Nagy sikere volt a bájital készítésnek, aminek kapcsán a gyógynövényeket ismerték meg, no és a tábor zárónapján a kincskeresésnek, amit a sárháti „erdőségben" rendeztek.
Képünkön: Munkában a boszik és ördögfiókák Sárháton
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

