Az árvízkor sérült ház további sorsa befolyásolja a csatornafeltárást

2013. augusztus 07. szerda 18:15

Az árvízkor sérült ház további sorsa befolyásolja a csatornafeltárást

Ha a Dunán júniusban levonult árvíz okozta károk mértékét településenként vizsgálják, nagy valószínűséggel Mohács a lista élén szerepel: a szennyvízcsatorna fő ágainak meghibásodását teljes mértékben még feltárni sem tudták, hiába folyik megfeszített munka a Szent János és Gőzhajó utcák kereszteződésében hetek óta. 
 
- A dunai árhullám levonulását, illetve a mentett oldalon a talajvíz csökkenését követően az aszfaltot és útalapot eltávolítottuk. A felszín közeli (1,2-1,4 méter mélységben) közművek a szakági szolgáltatók közreműködésével gépi és kézi földmunkával feltárása-, illetve ezek kiszakaszolása megtörtént. A vis major kezdetén kiépített provizórikus vezetékeket átkötöttük a szükséges átalakításokat követően a Dunába menő vezetékre - sorolta az eddigi munkálatokat Csollák István, a Mohács Víz Kft. cégvezetője.

A folyamatban lévő teendőkről elmondta, hogy a Szent János és Gőzhajó utcákban a hibahely közvetlen közelében lévő aknákon keresztül lezárt főgyűjtő vezeték tisztítása folyamatosan történik annak érdekében, hogy a hat méter mélyen lévő vezeték helyreállítása előtt befalazással biztonságos elzárást lehessen kialakítani.

- A dunai sodorvonalba menő vezeték, valamint a szennyvíztisztító telepre menő- és onnan jövő vezetékeken jelenleg a szolgáltatás elfogadható üzemállapotban működik. A következő munkafázis a munkaárok falainak biztosítása érdekében a szádfalazás, dúcolás elvégzése. Ennek kritikus szakasza a Szent János utca 19. számú sérült épület előtti terület, melynél nem célszerű a vibrációs technológiával történő szádfalazás - jegyezte meg a cégvezető. Vagyis, a vázolt körülményekből arra lehet következtetni, hogy a csatorna helyreállítása az összedőléssel fenyegető ház lebontásáig nem folytatható.


Képünkön: A csatorna további feltárását veszélyezteti a ledőlni készülő ház.

B. M.