A tavalyi 50 után idén 100 tonna búzából készül a Magyarok kenyere

2013. augusztus 17. szombat 19:43

A tavalyi 50 után idén 100 tonna búzából készül a Magyarok kenyere

A magyarok összefogásának köszönhetően - határon innen és túl - annyi búza gyűlt össze az idei kezdeményezés eredményeként, hogy az abból készülő kenyér az előző évi hat hónappal szemben egy egész esztendőn át a Böjte Csaba szerzetes és segítői által nevelt 2.300 árva gyermek és fiatal asztalára kerülhet.

A Mohácshoz közeli Szent Miklós Vízimalomban megtartott látványos ünnepségen a Himnusz hangjai után Lőrincz Ádám szavalta el az ismert mohácsi helytörténész, nyugalmazott történelemtanár Nagy Kálmán A magyarok kenyere című költeményét, mely után a Tápióbicskéről érkezett Bitskey Gáspár Hagyományőrző Tüzércsapat ágyúlövése adta meg a jelet az esemény kezdetére.

Az ötletgazda, a Magyarok kenyere programot kitaláló Prof. Dr. Korinek László arról beszélt: Mohács kétszeresen is történelmi hely, hiszen az 1526-os csatavesztés után most egy sokkal emelkedettebb, örömtelibb dolog helyszíne lehet. A neves tudós így folytatta: idén is talált jó embereket az ötlet valóra váltásához, s úgy látta, az M. Bugarszki Norbert és mások erőfeszítéseinek köszönhetően újjászületett vízimalom méltó helyszíne az összesen közel 370 helyről és felajánlótól érkezett búza egyesüléséhez. Korinek László hozzátette: a magyarországi megyéken kívül Losonctól Zentáig, Pozsonytól Lendváig, Sepsiszentgyörgytől Beregszászig számos helyről érkeztek gabonaadományok. Újdonság idén az úgynevezett „Kovászvendégség", melynek keretében az új kenyérhez szükséges kovászt az erdélyi, székelyföldi Oroszhegyről szállítják ide hamarosan.
- Ha mi, magyarok így össze tudunk fogni, nincs okunk félni: Isten óvja a magyar nemzetet! - zárta gondolatait a nemzetközi hírű jogász.

A közel kétszáz érdeklődő előtt zajló ünnepségen Kovácsné Bodor Erika megtiszteltetésnek tartotta, hogy újra városunk lehet e szimbolikus aktus házigazdája. Alpolgármesterünk aláhúzta: jó látni, hogy mind többen segítik e nemes ügyet, az adományozók száma és a beérkező búza mennyisége ennek köszönhetően évről-évre nő.

Pécs alpolgármestere, Csizi Péter szerint a Magyarok kenyere az egész Kárpát-medence magyarsága számára egyaránt fontos, s több mint szimbolikus jelentőségű esemény a nemzet életében.

A malomgazda M. Bugarszki Norbert úgy vélte, Magyarországot nem kell kitalálni, hiszen Magyarország több mint ezer éve „van", gazdag múlttal, egyedülálló értékekkel, az ősök páratlan hagyatékával - e kincseket, ezt az örökséget kellene észrevennünk, megőriznünk és méltó módon ápolnunk.

A folytatásban Réhm Istvánné szavalta el Szép Ernő Imádság című versét, majd a HMDK Csúzai Csárdás Ifjúsági Néptánccsoportja fergeteges produkcióját láthattuk (képünkön). A magyar könnyűzene egyik emblematikus alakja, Tolcsvay László előadásában ezúttal tagadhatatlanul áthallásosan, a határon innen és kívül élő magyarok együvé tartozását jelképezően csendült fel a „Jöjj, kedvesem!" című dal „Te hozzám tartozol és én Hozzád tartozom..." kezdetű sora.

S ahogy az előző két évben, ezúttal is Brecska László lovaskocsiján érkeztek meg a búzával rakott zsákok a malom udvarára, ahol ismét Karl Ferenc és Karl Ödön segített a kenyérnek való szemek összeöntésében. E fontos művelet során a felnőttek értékes segítséget kaptak a jelen lévő gyerektől, akik láthatóan örömmel bontogatták ki a nemzetiszínű szalaggal átkötött kisebb nagyobb zsákokat, s emelték aztán egyedül vagy segítséggel a fából készült hombár szájához.

Az ünnepség végén - amely a Szózat hangjaival zárult - a Magyarok kenyerét adó búzát Bognár Attila Sándor plébános szentelte meg, Isten áldását kérve az összegyűlt gabonára és azokra a nemes lelkű emberekre, akik fontosnak tartották ezt az ügyet. A jelenlévők megtudhatták: a tervek szerint a fővárosi állami ünnepre szintén az innen származó búzából hamarosan Szigetváron elkészülő kenyeret viszik majd fel, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án.

Ádám Miklós