A támfalnál folyamatban lévő munka egyaránt szolgál védelmi és esztétikai célokat
2013. július 16. kedd 17:58
Még a múlt év őszén, amikor a védelmi létesítmények aktuális felülvizsgálatát végezte a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, soros teendőnek kijelölték Mohácson a beton támfal renoválását 2013-ra. A feladatot ugyan későbbre ütemezték, ám a most levonult árvíz előre hozta a kivitelezést - tudta meg hírportálunk Pecze János műszaki igazgató helyettestől.
- A mentett oldali vakolat legrosszabb szakaszait javítjuk ki, ami a dilatációs mozgások miatt fokozott igénybevételnek van kitéve, ezért folyamatos fenntartást igényel, illetve a dilatációs hézagok tömítését végezzük el - mondta a szakember, majd megjegyezte, hogy az előirányzott félmilliós munkát az árvízvédekezéshez biztosított forrásból finanszírozzák, és saját fenntartó brigádjuk július végére be is fejezi.
Amint azt a közelmúltban is tapasztalhattuk, árvíz esetén megnyugtató biztonsággal védi a várost a partfal. A beton védmű teljes körű felújítása az 1990-es évek elején történt, akkor nyerte el a mai formáját. Pecze János tájékoztatása szerint a jelenlegi munka kisebb felújítás, ami a vasbeton szerkezetet nem érinti, viszont az árvízvédelmen kívül esztétikai szempontból is fontosnak tartják, hogy a létesítmény rendben legyen.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...

